“Lássuk be, nagyon lerontaná Magyarország jövőbeni kilátásait egy demokrata győzelem az amerikai elnökválasztáson, talán ezért is hiba volt mindent egy lapra feltenni” – mondta a Mi kérdezünk című műsorunkban Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója. Hozzátette: nem vitás, hogy Magyarországnak vannak saját érdekei és helyes, hogy a miniszterelnök kiáll ezekért, de a realitásokat is figyelembe kellene venni. Azaz sem a kék, sem a piros tablettát nem kellene bevennünk – utalt Molnár Orbán Viktor tusnádfürdői hasonlatára. Huth Gergely kérdéseire a szocialista politikus azt is kifejtette: a NER-ből jött Magyar Péter most egy nagy hullámon ül, elhitette, hogy ő képes leváltani Orbán Viktort, de ez a hullám majd elapad, mert nem lehet tartósan abból sikert kovácsolni, hogy valaki valami ellen van. Ekkor újra megnyílik majd a lehetőség a baloldali értékrend előtt. Molnár Zsoltot megkérdeztük az ügyészség augusztusi vádiratáról is, mely szerint ő 40 millió forint kenőpénzt vett át 2019-ben a belvárosi Olimpiai parkban, hogy hallgasson egy baloldali korrupciós ügyről. Molnár állítja, a vád képtelenség, az egyik terhelt befeketítési kísérletéről lehet szó. “Csak nem gondolja senki komolyan, hogy a Magyar Országgyűlés Irodaháza mellett, kamerák kereszttűzében pénzt veszek át egy kétes alaktól?” – tette hozzá.
“Ne legyünk kicsik, és ne is álmodjuk magunkat kicsinek, de azért a realitásokat figyelembe kell venni! Szerintem nagyon helyes, ha a térség vezető pozíciójára törekszik Magyarország, ennek kormányoktól független célkitűzésnek kellene lennie. Az is helyes, hogy Orbán Viktor a Kárpát-medencei magyarságért kiáll, és vállalja ezeket a konfliktusokat, sőt, az is helyes, ha az Európai Unióban nem Bólogató Jánosként viselkedünk, de azt gondolom, hogy az Egyesült Államok elnöki versenyében az ennyire nyílt véleménynyilvánítás hiba volt. Ne képzeljük magunkat dübörgő elefántnak a hídon!” – mondta a videós podcastinterjúban Molnár Zsolt, aki az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának korábbi elnökeként, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnökeként gyakran nyilvánít véleményt stratégiai témákban.
Helyes, hogyha nem mechanikusan követjük a brüsszeli politika minden kívánságát, és nem lessük, hogy mikor érthetünk velük egyet, hanem bevállalunk konfliktusokat. De a másik véglet ez a kuruckodó, néha öncélú külpolitika. Ha ilyen konfliktusokba megyünk bele, könnyen ott találhatjuk magunkat valóban Európa partvonalán, szövetségesek nélkül
– érvelt a szocialista politikus, akivel az interjúban azt is megbeszéltük, hogy mekkora esélye van egy orosz-ukrán tűzszünetnek, illetve maradt-e túlélési esélye a szocialista pártnak, továbbá, hogy miként értékeli Magyar Péter mozgalmának tündöklését? Emellett az is szóba került, hogy kialakulhat-e egy erős, a mainál patriótább baloldal Magyarországon?
Az interjú végén Huth Gergely rákérdezett arra is, hogy egy 2019-es fővárosi informatikai közbeszerzés ügyében (mely bűnügy a zuglói parkolási botránnyal is összefüggésben áll) korrupcióval vádolta meg őt a Központi Nyomozó Főügyészség. Mint ismert, a költségvetési csalással gyanúsított Fuzik Zsolt vállalkozó 2021 őszén vádalkut kötött a nyomozókkal, az ő vallomása alapján vádolhatták meg vesztegetéssel, befolyással üzérkedéssel a baloldal több politikusát, Horváth Csaba zuglói polgármestert, Tóth Csaba volt országgyűlési képviselőt, Baja Ferenc volt minisztert és Molnár Zsoltot. Utóbbiról azt állítja a vádirat, hogy az Olimpiai parkban a hallgatásért cserébe vett át tőle egy 40 millió forintot tartalmazó táskát.
Azon gondolkozom, hogy ha bármit is mondok itt, van-e hatása, vagy a kommentelők már írják is, hogy magyarázkodik, börtönbe vele! Kicsit úgy érzem magam, mint Cattani felügyelő, aki kilép a kórházból és negyven géppisztolyt szegeznek rá. Mindenesetre hiszem, hogy bűncselekmény hiányában föl kell, hogy mentsenek. Nagyon szeretném, ha megvolnának azok az állítólagos kamerafelvételek, amikről a vád ír, s amelyek szerint én fényes nappal, egy általam először látott embertől átveszek pénzt. Remélem legalább azt elhiszik nekem a hallgatók, nézők, hogy ennyire nem lehet ostoba valaki, aki a nemzetbiztonsági bizottság volt elnökeként pontosan tudja még a képviselői irodaház mellett rejtett kamerák helyét is. Mindenesetre én magam kértem a mentelmi jogom felfüggesztését
válaszolta Molnár Zsolt. Az ügyről ITT olvashatnak bővebben.
Nézzék meg, hallgassák meg a teljes beszélgetést! Érdemes! Itt podcastként is meghallgatható.
Diplomi_wesa
2024-09-22 at 22:18
Всё о покупке аттестата о среднем образовании: полезные советы
E-Bihal
2024-09-21 at 13:07
(Internacionálé dallamára)
♫Lesztek ti rabjai a sittnek
Maszopos tolvaj banditák
A börtön szép napjai jőnek
Uralkodástoknak vége már♫
apro_marosan_petergabor
2024-09-21 at 10:30
Nem teljesen oktalan Molnár fejtegetése.
Enteriőr
2024-09-21 at 07:32
Trumplinak nak vége. Putyin is Kamalának segít.
Édi
2024-09-20 at 20:00
Megvan a Zamárdiban a keco? Akkor kuss. Neked már se kuruckodni se labanckodni nem kell! Sőt a labancoknak is megvan ugyanott, csak a magyaroknak nincs.
Szerencséd, hogy megtaláltad a magyarkodás szinonimáját, de így is elég aljas vagy.
Legalább rúgtál egyet Kovács Laci bácsiba, most biztos csuklik az otthonban, hogy valakinek eszébe jutott. Az MSZP – nek meg már úgyis mindegy, kivetted belőle, ami benne volt.
istvan
2024-09-20 at 18:15
T. Molnár efftárs!
Mivel a nyugat labanckodik, mi meg kuruckodunk, mint a történelem folyamán oly sokszor! Ez a sorsunk!
matrix
2024-09-20 at 15:27
Sudoku
2024-09-20 at 13:24
00 !
mz/x
2024-09-20 at 13:59
Sudoku 2024-09-20 at 13:24
Ha meg mégsem így van, akkor a halottak majd megszavazzák a kanalast.
Sudoku
2024-09-20 at 13:24
Trump biztosan veszít. Minden közvéleménykutatás azt mutatja, hogy egyre népszerűtlenebb, a tévévitában pedig katasztrofálisan szerepelt. Öreg, szenilis, butaságokat beszél, és egy sereg eljárás folyik ellene államellenes bűnügyben. Kizárt, hogy ilyen nyilvánvaló nemzetbiztonsági kockázatra szavazzanak az amerikaiak.
Dodo
2024-09-20 at 12:55
Nyugodtan tehettünk tétet Trump győzelmére. Ha nem győz Trump, már pedig kétesélyes a választás, akkor változatlanul utálhatnak a demokraták minket és mi őket. Ha viszont Trump győz, akkor 4 évig nyugtunk van Amerikától.