Az évtized dunai áradása elleni védekezés tizedik napján kedvező hírek érkeznek a Duna felső folyásról és Budapestről: lassan, de folyamatosan apad az ár. Budapesten tegnap reggel 5 órakor 830 centiméteren tetőzött a folyó, ma reggel 9 órakor már 795 centimétert mutattak a vízmércék. Ugyanakkor a főváros alatt az országhatárig folyamatosan és rohamosan nő az ár. Bajánál már 886, Mohácsnál 844 centiméter a víz. A várakozások szerint sehol nem várható, hogy a folyó eléri a 2013-as rekordszintet. A védekezés hangsúlya most a gátak figyelésén, a szivárgások, buzgárok megfékezésén van. A védekezést nyomon követők számára feltűnhetett, egyre több a mobilgát, amiből a PS három félét is talált.
A Duna felső folyásán a fővárosig végig apad a folyó, ám a készültséget továbbra is fenntartják méghozzá zömmel a legmagasabb, III. fokú készültséget. Az évtized árvíze szerencsére sehol sem érte el a 2013-as nagy árvíz tetőző szintjét.
Budapesten szombaton reggel 5 órakor 830 centiméteren tetőzött a Duna, 2013-ban 891 centiméter volt a csúcs. Ma reggel 9 órakor 795 centimétert mutattak a vízmércék a fővárosban, a vízhozam is csökken, a hozam ma reggel 7708 m3/s volt.
A Duna a szlovák határtól Budapestig – eddig – egy helyen, Pilismaróton okozott komoly feszültséget a profi szakembereknek és az őket segítő civileknek. Pénteken Pilismarótnál egy szakaszon annyira átázott a gát, hogy megcsúszott.
Búvárok segítségével 16 óra alatt tudták megfogni a gátat. A búvárok az árvízi oldalon fóliával terítették le a gátoldalt a víz alatt, a fóliát kövekkel, homokzsákokkal súlyozták le, így a gát már nem csúszik tovább. Az árvíz levonultával várhatóan újra kell majd építeni az adott szakaszt.
Tanultak a 2013-as árvízből, egyre több a mobilgát
Az árvízi védekezést nyomon követve feltűnő, hogy egyre több mobilgátat építenek szakemberek és a civilek egyaránt. Például Győrben, Visegrádon, Nagymaroson, Budapesten egyértelműen kiválóan vizsgáztak az alumínium mobilgátak. A PS három fajta mobilgátat látott a védekezésben, a legprofibb és időtálló az alumínium mobilgát.
Normál hétköznapokon a gátakból semmi sem látszik, csak a talajt szemlélő számára. A gátoszlopainak alapjait fixen beépítik a földbe, árvíz közeledtével az oszlopokat ezekhez rögzítik csavarokkal, majd az U-szelvényű oszlopokba csúsztatják egymásra helyezve a védőlapokat. A gyakorlat bebizonyította, igen hatékony védekezési mód, aminek prototípusát Szentendrén a nagy árvízkor tesztelték élesben 2013-ban.
Szentendrén 2013-ban élesben mutatkozott be az első mobilgát
Tizenegy éve, június első felében minden idők legnagyobb árvize vonult le a Dunán. Szentendre a figyelem középpontjába került, hiszen eddig még sehol nem alkalmaztak hazánkban árvízi védekezésre mobilgátat – írja a Szentendre+ blog.
A mobilgát felállítására több nappal az árvíz előtt, már június 3-án sor került. Június 6-án a másodfokú, másnap a harmadfokú árvízvédelmi készültséget is elrendelték. Lezárták a Pap-szigetet és a Dunakorzót. 6-án a 20 ezer homokzsákból 5070 került felhasználásra. 200 önkéntes, 50 honvéd, 6 tűzoltó, 18 rendőr, valamint 6 polgárőr segítette az aznapi védekezést. Június 8-án Dr. Tarnai Richárd, a Pest Megyei Védelmi Bizottság elnöke elrendelte, hogy a Városkaputól a 11-es úton kizárólag a Dunakanyarban élők jöhetnek be. A kritikus napokon több vezető politikus, így Orbán Viktor miniszterelnök, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint Hende Csaba honvédelmi miniszter is megjelent a városban, s a védekezésben is segítettek. A Duna Szentendrénél végül minden eddigi rekordot, így a 2002-es és a 2006-os szintet is jócskán megdöntve, június 9-én, 796 centiméteren tetőzött.
A mobilgát segítségével megóvták a várost, mint ahogy most is.
Nagymaroson most tesztelték élesben a mobilgátat, sikerrel
Nagymaroson kifejezetten a helyi adottságokra tervezték és építették meg most először az alumínium mobilgátat. Három nap alatt keddre készült a 2500 méter hosszúságú védmű, amely 780 centis vízállásig véd a Dunától. Végül 684 centiméteren tetőzött a folyó pénteken 21 órakor, azóta apad a víz, ma 9 órakor 631 centiméter.
A mobilgát megépülését nagyban segítette a térség országgyűlési képviselője, Rétvári Bence és Nagymaros polgármestere, illetve önkormányzata. Együttműködésük pedig példaadó (a Római Part kapcsán a főváros és a III. kerületi önkormányzat figyelmébe ajánlva!)
Visegrád is gond nélkül ellenállt az árnak, mobilgáttal
Nagymarossal szemben, a Duna jobb partján Visegrád is nyugodtan nézhetett szembe az évtized árvízével. A hét elején már állt a mobilgát, amit Orbán Viktor miniszterelnök elsőnek látogatott meg hétfőn. A védművet a visegrádi árvízvédelem kiépítésének első szakaszaként 2015 decemberére építették ki, a mobilfalas rendszer 1440 méter hosszú. A 9 éve megépített védmű összesen 3150 méter hosszú, részben mobilfalas, illetve hagyományos földtöltésből álló gátrendszer. Ami ismét sikeresen védte meg a történelmi Visegrádot az ártól.
Dunaszekcsőn vízzel töltött mobilgátat vetettek be
A Mohácstól északra található Dunaszekcső speciális helyzetben van. A település nagy része a Duna menti löszfalra, illetve dombra épület, ám az ófalu a rév környékén, árvízi területen van, amit minden árvízkor meg kell védeni. Idén is többszázan dolgoztak itt, 1600 méter hosszan kiépítve a védműveket. Még Mohácsról is jöttek, többezer homokzsákot raktak le, de a katasztrófavédelem új technikát is bevetett: vízzel feltöltött, hatalmas műanyagalapú, cső alakú mobilgátakat. A védműbe addig szivattyúzzák a Duna vízét, amíg a folyó és a védmű belsejében azonos a nyomás, így a víz egyenlíti ki az árvíz nyomását. Gyors, igen hatékony ideiglenes védmű. Ott állítható fel, ahol csak szükség van rá.
Van mobilgát a Római Parton, magán-gát
Pártai Lucia tett közzé fotókat a Római Parti magán-mobilgátról.
“Működő magán-mobilgát a Rómain, már 2013-as rekord idején is. Személyesen láttam a létráról, saját fotók. Idén is működött.
A Római Part minden árhullámkor botrányokat gerjeszt. A Főváros és a kerületi önkormányzat egymásra mutogat. A hivatalos védvonal a Király – Nánási út magasságában van, itt védekezik idén is a Főváros, agyagfallal védve 55 ezer lakót és házaikat, lakásaikat. A hivatalos védvonaltól a Dunáig árterület, ahol 70 hektáron legalább ezren élnek, engedélyezett ingatlanaikban. Őket mobilgáttal lehetnek megvédeni az ártól, kétszáz méteres szakaszon a lakók meg is tették ezt – lásd Pártai Lucia fotóját.
Tarlós István óbudai polgármesterként elkészítette a mobilgát terveit, ám helyi zöldek és lakók megfúrták a védmű telepítését. Most meg egymásra mutogatnak…Ki érti ezt?
Nahát
2024-09-23 at 13:08
Hogy mi az a mobilgát? Az egy olyan dolog kérem szépen, ami megmentette Visegrádot és Szentendrét, és amit soha nem fognak megépíteni a Római parton, mert sem Karácsony, sem az ellenzék nem akarja, sőt harcol ellene. Ők tudják, miért fontos nekik, hogy pár ezer családot x évente kiöntsön a víz. Szabó Tímea országgyűlési képviselő kommunista úrasszonyt és a börtönben ülő Kiss László III. kerületi polgármestert üdvözlöm. Szabó Tímeát látta valaki mostanában a Római parton? Kiss László igazoltan hiányzott.
Locksmith
2024-09-23 at 11:51
@Sas
Mindeközben a bájgúnár kamugeri kiáll a kamerák elé, és bevigyorogja, hogy “Budapest jól vizsgázott a védekezésben”.
Mintha valaki volna ez a “Budapest”, aki lapátolt, homokzsákot töltött, védekezést szervezett…stb, akik meg ténylegesen dolgoztak(katonák, katasztrófavédők, önkéntesek, kormány…stb) azok csak smafu! Gejgő volt a megmentőnk, meg fosospeti, aki életében nem fogott lapátot, a marketinges képen is evező fogással tölti a zsákot!?!
Az agymosott orbanofób nép meg kajolja őket!
UFF
Olivialox
2024-09-23 at 07:29
Замечательно, очень полезная информация
Sas
2024-09-22 at 19:09
Azt hiszem a Városliget is egykori árterületen van……..szóval “egyedűül” PÁRTAI LUCIÁNAK nem jár védelem a Rómain.A Római az úgy van –szintén -ártereleten-hogy azéaz másként van-mint az összes többi.Ezt vegye tudomásul-osztkuss.
Sas
2024-09-22 at 18:59
ELKÉPESZTŐ……….az egész város árterületen van-a NEMZETI SZÍNHÁZ IS AZ EGYETEM IS, ÉS MINDEN-mert Budapest a Duna partra épült-védelem meg mindenkinek jár–csak-a Római partiaknak nem.ŐK semmivel sem vannak jobban árterületen, mint az egész város-de nekik nem jár védelem-baszódjanak meg-üzente karigeri-a nagy Logikus.
Sas
2024-09-22 at 18:54
EGÉSZ Budapest-a Batthyány-tér is, a Kossuth tér is ÁRVÍZTERÜLETRE ÉPŰLT-DE CSAK A Rómaira építkezőknek róják fel.NEKIK NEM JÁR VÉDELEM-Pedig semmivel nincsenek közelebb a Dunához , mint a Batthyány téri metró, vagy az Országház—ők–baszódjanak meg-minek vannak árterületen, he??????????Az mindenkinek nem jár, csak belpest lehet árterületen-a kurva életbe-GipszJakab meg rohadjon már le a Rómain.Ez a libsi logika.
Karenzok
2024-09-22 at 18:41
Это не совсем то, что мне нужно.
Tuttam
2024-09-22 at 18:37
Mobil gát = ÉÉVC (égig érő vascsicsergő)
Torrente üzent
2024-09-22 at 18:08
@ veszélyelhárítás
Veszély elhárítva. Ha eddig nem baszódtál meg, most már megbaszódhatsz.
veszélyelhárítás
2024-09-22 at 14:45
……jehva ne hagyj el…hogy beszének itt a fidesz fanok a kormányuk feletteseiről a belpesti beltenyészetről…?…..natural antesemitismus maximus….elhárították a veszélyt ….az biztos a gátak vonatkozásában …. mert az úniótól kapott 14 ezer milliárd forinból egy petákor se fenyegetett az a veszély hogy a gátakra költik…inkább lölő vett repülőt meg szétosztották a brancs között…veszély elhárítva ..tehát igaz a szó
Logikus
2024-09-22 at 14:11
Ne feledkezzünk meg arról, hogy a ballibek jogelődjei a komcsik és a szocik intézték el végleg Magyarországot, amikor a folyószabályozásokkal elérték azt hogy hamar kifut a víz az országból és mivel leszűkítették a folyók ártereit és gátak közé szorították, ezért a talaj vízháztartása is egyre apad, mert egyre lejjebb csúszik. Elintézték a komcsik, hogy az ország kiszáradjon visszafordíthatatlanul! Gratulálunk nekik…
Eszébe jutott ez valakinek?
Sas
2024-09-22 at 12:39
Ebben a világban, amelyben a kauzalitás uralkodik erkölcstelenség nélkül fennmaradni nem lehet-a kormány TÚL JÓ-HIÁBA VOLT A 2002-es tapasztalat, hogy puszta jósággal nem lehet hatalmon maradni-erkölcstelenség nélkül nem lehet létezni-most is annyira jó a kormány , mint a bucimaci.ISMÉT KEZD ANNYIRA JÓ LENNI, HOGY KÉPTELEN ÁTÜTŐ ERŐVEL bemutatni teljesítménye tényleges nagyságát-kezd belefulladni a jóságába.A 2002-es szintre regrediál.Ez az ismert magyar-jóság-szintje-a balfaszok a történelemben fejezetnél.PRÓBÁLKOZZON MEG NÉMI HATÉKONY PROPAGANDÁVAL-amihez mindig kell csibészség-de még némi erkölcstelenség is-különben kitakarítják a történelemből-ami éppen az erkölcstelenségről szól-ott a pusztán jóknak nem osztanak lapot.
Hajdúvitéz
2024-09-22 at 12:38
Na, b+!, most meg kiszáradunk!!!
Mikia35
2024-09-22 at 11:23
Mocsok Petit az egyik ilyen mobil gátba bele kellett volna dolgozni, hogy tartsa a vizet!
Ott azután kifejthette volna, hogyan is dolgozik ez az emberszerű képződmény!
ViAM
2024-09-22 at 11:13
Ritkaság! Szemán úr minden cikke körültekintően gondos, pontos. Nemcsak a pályakezdőket, de a már rutinos újságírókat is taníthatná, mert az egyéni előny mellett a lapnak is jót tenne, úgy a sajtóperek ritkulásának tekintetében, mint pedig a lap jó hírnevének emelésében. Gratulálok, azon Római-parti lakóknak viszont nem, akik nem vették figyelembe, sőt lehurrogták Tarlós úr zseniális tervét. Igyanak sok Duna vizet!
Sas
2024-09-22 at 11:11
Jó, azt mindig lehetett tudni, hogy a magyar szorgalmas-alázatos nép-de azért azt tán mégsem kellene tűrni, hogy a kádárkegyenc e pál unokája-ez a bolond- büntetlenül mocskolja pl. a HONVÉDSÉGET IS-Pusztán azért mert ez a jámborság egy minta.Nemzeti attributum-mint a morál is.
Sas
2024-09-22 at 11:01
Eközben a kormány mazochizmusa-az un. magyar mazochizmus-és alázat-világrekordot döntött-rezzenéstelenül tűrték, hogy miközben elhárították a veszélyt a pesti beltenyészet-minden nap porigalázza őket-minden nap ez a beltenyészet önmagát felsőbbrendűnek hirdetve a belükön taposson-ezt, ahogy szokták ,bambán tűrték.Ilyen a magyar………gürcől-szervez, vésztelhárít, és közben tűri, hogy alázzák a pestiek.Ennek fő mintaadója ismét maga a miniszterelnök volt.Gratulálunk-kidolgozza a lelkét-szervez-tájékoztat-és közben a “fejére mászva” üti pest-hát a “felsőbbrendűek”-akik rákosival, bajnaival, mzp-vel-aprókkal, és péterkével tudták megajándékozni az országot.AZ “ÉRTELMISÉG”-Puzsérral .De a magyar ISTEN JÁMBORA.Ezt is a fidesznek köszönheti mindenki.SOSEM ÜT.JÓEMBER.AHOGY belpest szereti -a rabszolgákat.