Tizenhat percnyi zilált, agresszív monológot üvöltött végig Magyar Péter, aki láthatóan minden mérgét a köztelevízió női műsorvezetőnőjére, Tari Titanillára zúdította, majd a Kossuth Rádióban is ugyanazzal a betanult szöveggel haknizott. Kérdésekre nem válaszolt, ellenben elhadarta az ellenzék összes kommunikációs kliséjét, amelyet az évek alatt összehoztak. Elmondta, annak ellenére is tüntetni fognak a közmédia épülete előtt, hogy őt már számos alkalommal behívták az M1, vagy a Kossuth rádió adásába, csak éppen nem ment el.
218 napja nem hívták be Magyar Pétert a közmédiába – ezzel a hazugsággal (hiszen többször hívták, csak nem mert elmenni) indított az M1-en a Tisza Párt elnöke. Magyar Péter vagy a felkészítő stábjának koncepciója egyértelműen megmutatkozott az M1 Híradónak, majd a Kossuth Rádiónak adott interjújában. Már csak abból is, hogy mindkét helyen ugyanazokat az unalmas kliséket üvöltözte. A remegő hangú pártvezér ugyanis nem engedte, hogy monológját kellemetlen kérdésekkel megzavarják, inkább agresszív propagandabeszédben hordott össze mindent, így lényegében nem tudhatott meg a publikum semmit.
Az valahogy azért kitűnt, Magyar Péter nehezményezte, hogy őt, mint amúgy mindenki mást, egy adott témában, ez alkalommal a Fővárosi Közgyűlés kapcsán hívták be a stúdiókba. Mint elüvöltözte, ő csak arról hajlandó beszélni, amiről ő akar. Nagyjából egy saját műsorsávot követelt magának, ahol szabadon ordibálhat és dühönghet, hiszen a miniszterelnök is beszélhet hetenként egyszer, akkor nyilván egy Magyar Péternek is legalább ennyi, ha nem több járna. Meg nem is jól hívták, ha hívták is, mert ő olyan, hogy kimegy, ha nem tetszenek neki a kérdések. Ezt az ATV-n már bemutatta. Az ATV azóta becsicskult.
Nem tudni, mi lehetett a túlpörgés és hadoválás oka Magyar Péter esetében, talán a Vogel Evelinnel készült Index-interjú, amelyben a volt barátnő is megerősítette Magyar agresszivitását. Ebből kapott ízelítőt a köztelevízió riporternője is, akit gyakorlatilag ledózerolt a Tisza Párt elnöke, semmilyen méltóságot nem hagyott meg a számára. A Kossuth Rádióban viszont senki nem kérdezte magánéletéről, Magyar Péter mégis kényszeresen elordibálta, hogy Kubatov Gábor tehet mindenről, mármint arról, hogy a volt barátnője beszélhetett vállalhatatlan kapcsolati viselkedéséről az Indexnek.
Magyar zavaros, csapongó mondanivalójában minden is volt, de gyakorlatilag meg semmi. Volt Lázár János miatt kigyulladó vonat, meg egymillió éhező nyugdíjas, eladósított főváros, elszabadult infláció, államadósság – lényegében más pártoktól összeollózott kommunikációs klisék, legalább nem kellett a betanult monológot nagyon szerkesztgetni, az elemei régen készen voltak már. Magyar Péter tehát megtanult és üvöltve elhadart egy monológot, közben-közben elvonyítva, hogy amúgy őt nem hagyják szóhoz jutni, az állami propaganda teljesen elnyomja őt, őt amúgy is mindenki csak bántja. Pszichiátriai eset, amit előadott. A két interjú tanúsága egyedül annyi, hogy valóban, nemcsak Varga Judit, de Vogel Evelin is össze teheti a kezét, hogy ettől az agresszív ripacstól megszabadult. Mert ilyen figurával együtt élni…?!? És valakik rábíznák ezt az országot…
Produkciója itt visszanézhető.
Forrás: M1 Híradó/Kossuth Rádió
Carolus
2024-09-27 at 01:57
Nemhogy a pszichopátia jegyeit mutató, hanem pszichopata. Sőt, valószínűleg még annak idején, amikor Brüsszelben élt kitartott férjként, beszervezte valamilyen ügynökség mint könnyű préda gyenge jellemet, és valószínűleg valamilyen szerre is rászoktatták. Könnyen irányítható és zsarolható. Ez a féreg nem normális orvosi szempontból sem, nem ura a cselekedeteinek, nem ura a testének (nem véletlen a széklet és vizelettartási zavara): egy báb. Pont, mint bidé.
Talpra magyar!
2024-09-27 at 01:03
M. Péter az a pszichopata akin láthatóak a kommunista és a fasiszta összes jellemtelen vonásai.
Vízöntő
2024-09-27 at 00:26
Ennek az izgága figurának a viselkedése, fellépése alapjában neveltetés, felépítményében ész és intelligencia kérdése. Egyértelműen igazolta a kapcsolataiban és a fellépéseivel a tv-kben, hogy komoly, ma már pótolhatatlan hátrányokkal küzd.
A tv-k feladatukat teljesítve biztosították bemutatkozását a társadalom széles rétege felé, amik alapján nyugodtan közölhetik vele ebből többet nem kérünk, és mivel az elemi normák, szabályok betartására sem hajlandó ennyi volt!
Ha ezért meg tüntetni akar tegye, toporzékoljon nyugodtan elvégre szabad ország vagyunk, akár törje fel a seggével a betont a Hősök terén, de vegye le a műsorról a média!
Bela
2024-09-26 at 22:14
Mária Katalin2024-09-26 at 18:03
Azon kívül, hogy felmosta a padlót a “szerkesztő asszonnyal” szerintem ő volt az első, aki a miniszterelnöki vőt és a főni álltal vásátolt 600 milliárdos kormányzati negyedet együtt említette a propaganda tévén megjegyezve azt is, hogy az ország történetének legnagyobb államháztartási hiányát hozták össze a fideszes fiúk augusztusban a vejkos bevásárlás mellett!
A magyar, lengyel és szlovén minimálbérek összehasonlítása nagyon odavert és 67%-os élelmiszer inflációt, az EU legszegényebb és legkorruptabb országa kifejezéseket is MP használta elsőnek a “köztévében”.
Volt még pár erős kifejezése MPnek és láthatóan visszafele sűlt el roggyantó..gyv..art terve és a hiteltelenítés nem jött össze!
Nem hiába vinnyognak a fideszombik!
Szép nap volt a mai:-)))
Alig várom a fideszes comingout-okat! Van pár tippem! Tippmix is indíthatna fogadást “buzivagy-e” néven!:-))
Elmegyògyàsz
2024-09-26 at 21:43
Mit lehet várni egy bakkecske pofájú, és pokoskás öszvér képződménytől, kb. ennyit! A bunkó prolinak ez a szinvonal bejön. Kényszer zubbony dukál a képződménynek!
jól látszik és láthattátok!!!!
2024-09-26 at 18:14
jól látszik és láthattátok!!!!
Mindenkit csak egy tárgynak csak is annak is használjaki mindenkit és remélem érthetően is mondom és hogy ezt látjátok és tapasztaljátok!!!
A nárcisztikuságra ez a jellemzö!!
Mária Katalin
2024-09-26 at 18:03
@Béla 13:27 “Kérdezték és válaszolt és megosztotta a véleményét” Valóban? Te így láttad, és hallottad? Akkor nagy a baj a tiszásoknál!
sumer
2024-09-26 at 16:56
Tudom, hogy ilyet nem illik megtennie egy műsorvezetőnek – főleg nem a köztelevizióban – de ez a pojáca egyáltalán nem azért ment oda, hogy a neki feltett kérdésekre válaszoljon.
Én az első szófosós monológja után – műsorvezetőként – megkérdeztem volna tőle, hogy lehet-e itt egyáltalán kérdezni tőle valamit? És, ha igen, akkor képes-e válaszolni egy neki feltett kérdésre? Mert a műsor témája a budapesti közgyűlés, ahova a TV eredetileg olyan embert hívott meg, aki a önkormányzattal kapcsolatos ügyekben kompetens. Helyette ő jelent meg – ami nem baj – de a jelek szerint ő nem tűnik kompetensnek az adott témában.
Mindezt annyiszor ismételtem volna meg, amig észhez nem tér, vagyis amig újabb és újabb hárító monológokba kezd. Ezzel a pojácával úgy kell (el)bánni, ahogy ő bánik másokkal! Szánalmas propaganda-bohózat volt minden egyes megnyilatkozása a műsor során…
bl
2024-09-26 at 16:20
Tipikus gondolatrohanásos betegségben szenvedő. A gondolatrohanástól vannak a dühkitörései is, mert ami ellentmond az ő gondolatának az feszíti.
Beszédes
2024-09-26 at 16:17
Az ilyen mentális problémákkal küzdőket vajon kik “kedvelik”, kik azok, akik tolják őt előre? Egy egyszerű állásinterjún sem felelne meg ezzel a “majd én megmondom a frankót” hozzáállással.
Elmegyògyàsz
2024-09-26 at 16:00
Nem szabadna beengedni egy ilyen prosztót a köz tvbe meg rádióba, tisztességes jó érzésű embereket felháborìtja ez a viselkedés.
A nárcisztikuság és itt is jól látszik és láthattátok!!!!!
2024-09-26 at 14:45
A csak és kizárólag a havi 20.000,-euró érdekli és semmi más nem is érdekli és a választóit most hagyta éppen cserben…
Mindenkit csak egy tárgynak is használ,remélem érthetően is mondom és hogy ezt látjátok és tapasztaljátok!!!
A nárcisztikuságra ez a jellemzö!!
Rino Dino
2024-09-26 at 14:34
Nem letezik hogy ez a darabszar nincs kabitoszeren.
huda
2024-09-26 at 14:18
Bela2024-09-26 at 13:27
Úgy ahogy mondod ,rosszat még véletlenül se irnál róla, simogasd csak a jószágodat ,de legalább most nem főniztél ,csak fidesz zombiztál ez már haladás!
Ghandi
2024-09-26 at 14:08
Ehhez az emberhez képest a csillagtalan éjszaka egy atomvillanás! Ebből az interjúból mindenesetre kiderült számomra, milyen emberek azok, akik ezt lepukkant, alkoholista szutykot a szavazatukkal támogatják. Magyar kijelenti, ő a tahók megváltója, azok meg szavaznak rá.
Ahhoz, hogy valaki annyira hülye legyen, mint Magyar, szerintem nem elegendő soros xxxxxx -t szívni, vagy szívni kell hozzá mást is, vagy gyógyszerezni, vagy qrva sokat inni. Egyébként elkeserítőnek tartom, hogy ennyi agyatlan honfitársunk van, mint Magyar szavazói. A gyengébbek kedvéért megjegyzem, nem azért találom szomorúnak ezt a szitut, mert veszélyben érzem a Fidesz 26′-os győzelmét, emiatt kár lenne aggódni, az ellenzéki szavazó nem ismeri fel, hogy azért, mert most összellenzéki összefogás helyett egy “párt” mögé állnak be, nem lettek többen. (26′-ban majd azt fogják mondani, csalással győzött a Fidesz, hiszen minden szavazó Magyar Péterre szavazott).
#bántjákapetit
2024-09-26 at 13:53
Röhej. Ez a pár hónapja felhájpolt’ kamugép azzal igyekszik kimagyarázni a beszariságát, hogy a miniszterelnökkel helyezi magát egy lapra úgy, hogy benn sincs az országgyűlésben(hogy csak ezt említsem). “Jó ki fogás sose rossz”, ahogy szokták volt mondani. 😉
Solaris
2024-09-26 at 13:35
Lényeg a lényeg.
Fel kell kötni a gatyeszt.
Peti egy fekete öves fasztarisznya
2024-09-26 at 13:31
Az ilyen kis csicskafejű kancsókat szokták anno kollégiumban, honvédségnél megpokrócozni.
A böriben meg rögtön mosógép lesz az ilyenből. Bár ha egyszer visszaszól, hamar mindenki menyasszonya lesz. Betömik alul felül.
Esti Kornél
2024-09-26 at 13:30
Poloska “Ludas Matyi” Peti a Soros Birodalom üdvöskéje. Présember ügynökserege és a Facebook is tolja ezerrel. Vajon miért támogatja az egész nyugati média arzenál ezt a sajtkukacot?
Bela
2024-09-26 at 13:27
Én nem.láttam õrjõngeni, sőt kiabálni se! A sodrából se jött ki. Sőt testtartása alapján inkább zárkózottnak tűnt, mint egy magábol kikelt örjöngő vadállatnak.
Kérdezték és válaszolt és megosztotta a véleményét a valóban gõ…bbe..lsi propaganda tv-ről.
Gondolom itt a ps-en azért megy a fideszombik vinnyogása, mert ők is ezt látták, de nyugtatni kell a nyájat!:-)))
Tuti nem normális
2024-09-26 at 13:25
Ha egy pszichiáter végignézte a “műsort” (a tiszás “messiás” őrjöngő magánszámát és szánalmas mellébeszélő szófosását), akkor ő a pszichopata és nárcisztikus személyiség minden jellemző jegyét felfedezte rajta. Mániákus agresszivitás, a női nemmel szembeni elképesztő tiszteletlenség (mondjuk ki: bunkóság), a műsorvezető kérdéseinek – sőt a személyiségének – teljes figyelmen kívül hagyása, nem vitásan meggyőző volt a műsor arról: nem normális ez a figura!
Szánalmas és beteg
2024-09-26 at 13:16
“A pszichopátia jegyeit sugalló, agresszív őrjöngéssel”
A cikk címe telitalálat összefoglalója a tiszás “messiás” tévés szereplésének. Riasztó volt nézni és valójában szánalmas is volt az egész Petya-kabaré. Néha nevettem volna a mániákus és agresszív szófosásán, csökönyös mellébeszélésén, de nem tudtam nevetni, egyre jobban csak a szánalmat éreztem iránta. Ez az ember tényleg pszichopata: őrjöngő és önimádó. Akik őt képesek követni, azoknak tuti valami zavar van az agysejtjeiknél, avagy oly méretékű bennük az Orbán-gyűlölet, hogy nem érdekli őket, ha egy őrültet követnek.
Erdősi József
2024-09-26 at 12:53
Valaki itt egyből Orbánnal személyeskedett erre a szánalmas bohóc produkcióra adott kritikára válaszul. Ez azért elég primitív, hiszen attól hogy a jelen magyar kormány politikájával valaki bizonyos dolgokban nem ért egyet, még MP viselkedése és állandó hazudozása nagy nyilvánosság előtt, teljes mértékben kritikán aluli! Ha Orbán tényleg csak egy közönséges bűnöző lenne, ez az ember akkor sem lenne alkalmas az ország vezetésére. Ha mégis ez lesz mert rengeteg az ostoba és felelőtlen szavazó, óriási katasztrófát fog okozni millióknak!
puncuis pinatus
2024-09-26 at 12:50
Beszédkészségével, agresszív másokat szóhoz nem engedő, hazug stílusával semmi probléma. Önmagát adja!
De a többi.
Nálam gy.f. a második helyezettre esett vissza, megelőzte ez az aljas gazembert pondrót!!!
A nárcisztikuság itt látszik látjátok!!!!!
2024-09-26 at 12:44
A csak és kizárólag a havi 20.000,-euró érdekli és semmi más nem is érdekli és a választóit most hagyta éppen cserben…
Mindenkit csak egy tárgynak is használ,remélem érthetően is mondom és hogy ezt látjátok és tapasztaljátok!!!
A nárcisztikuságra ez a jellemzö!!
Egy nárcisztikus férfi gyakran perfekcionizmust mutathat a másokkal szemben támasztott elvárásaiban. Úgy gondolják, hogy ők természetüknél fogva felsőbbrendűek másnál, ezért úgy gondolják, hogy csak tökéletességet érdemelhetnek!!!
A rossz hír azonban, hogy ők már nem felelnek meg ezeknek az elvárásoknak, és sokszor az alapvető minimum tiszteletet sem adják meg másoknak, különösen akkor, ha párkapcsolatokról van szó!!!!
A Kontrollmánia fígyelem!!!!!
Mivel egy férfi nárcisztikus mindig igyekszik megvédeni törékeny és alacsony önbecsülését, ezért megpróbál mindent kontrollálni maga körül azért, hogy ne érje csalódás vagy kudarc!!!
Egy párkapcsolatban ez azt is jelentheti, hogy az irányításmániás nárcisztikus megmondja a partnerének, hogy mit viseljen, hogyan beszéljen vagy éppen kikkel találkozzon!!!
Ezzel bebiztosítja magát, hogy a felsőbbrendűsége sértetlen maradjon!!!
Van még kérdés:”Idikóóó”
A Böszme pezsgőt bontott!
2024-09-26 at 12:36
Szent meggyőződésem, hogy az idegbeteg tiszás messiás tévés “szereplése” után (tahóskodása, agresszivitása, stb.) Gyurcsótány Böszme Ferkó kitörő örömmel ugrott fel, kis táncot lejtett és pezsgőt bontott.
Szánalmas és beteg
2024-09-26 at 12:32
Pisis Ciki Peti bemutatkozott rendesen. Úgy, ahogy kell, amilyen ő, hozta az igazi formáját. Agresszivitás, ideges viselkedés, gátlástalanság és a műsorvezetőre, senkire tekintettel nem lévő szánalmas (és persze nevetséges) szófosás. Betanulta az ellenzék kliséit és mintha valami leckekönyvet olvasna fel, eldarálta, fütyülve arra, hogy valaki ott ül és kérdezne, sőt kérdez, de lesz@rja. Hogy totál megzakkant figuráról van szó, az eddig sem volt kérdéses, de ez egy agresszív őrült. A budai neveltetés sem látszik rajta, hiszen ez egy tapló, egy sült bunkó, még viselkedni sem tud… S ezt a durva és idegbeteg tahót követik százezrek..? Uramatyám!
Franconero
2024-09-26 at 12:24
Na és az megvan, hogy a kis Orbán (a nagy portása) a minap nagyjából előre felajánlotta Magyarországot a ruszkiknak, ha ide is betörnétek, ne tegyék, szívesen adjuk magunkat Önként. SZUVERENITÁS !!!! bruhaha. Pont ahogy Bulgária akkori komcsi vezetése felajánlotta a Szovjetuniónak Bulgáriát x.-dik tagköztársaságként. Nem kéne kedves PS most már tényleg nevet változtatni?
Nem vitás -. ez bolond!
2024-09-26 at 12:21
Úristen! Ezzel az idegbeteg szarházival együtt élni 14 évig…? Hihetetlen. 14 órát nem bírnék ki vele. Mit beszélek…? 14 percet sem. Ez láthatóan nem százas, sőt totál bolond. S ezt a nevetséges és szánalmas idegbeteget követik százezrek. Mind meg hülyültek…?
Beteg és bunkó
2024-09-26 at 12:15
Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy ez a belbudai ficsúr nem százas, nincsenek rendben az idegei, na de hogy ennyire…?! Hát, ez tényleg őrült…! Totál pszichiátriai eset, már régóta kezelni kellene. És ráadásul még udvariatlan bunkó is! Bár ez sem lepett már meg…
SICO
2024-09-26 at 12:13
ORVOS LÁTTA MÁR EZT AZ ÖNTELT HÍMTAGOT ?
matrix
2024-09-26 at 11:53
Mindenki hazudik csak a szaros gatyás (soros) báb celeb sperma Peti nem !
Mindenkit beperelek lecsukatok a primiveknek megy havi 1Mill = 2531€ “minimál = minimál” bért adok
Primitivek ezt már féllábon is kibirjátok várni addig jó lesz az Orbán 13 havi rezsi adókedvezmény(25) stb támogatás
Mikia35
2024-09-26 at 11:53
matrix2024-09-26 at 11:19
Úgy látszik Te nem nézted ezt a kis pöcst.
Leordította a riportert, nem válaszolt a kérdésekre, csak azt mantrázta, amit Fleto és Hadházy már összehordott csak négyszeres sebességgel.
Mindenféle baromságokat, álhíreket hordott egybe, pl: a népszaporulatról és az országban uralkodó korrupcióról.
Tette ezt úgy, hogy 4 év alatt ő 243 milliót tapsolt el, mindenféle látszatállásokkal.
Bezél, hadovált, ordított s közben nem vett levegőt. Nem is volt szüksége rá hiszen ez végbélen keresztül vesz levegőt!
Így az agya is olyan bűzős levegőt, oxigént kap.
Ne is csodálkozzunk ezen az emberszerű képződményen, ez egy pszihológiai eset.
Nárcisztikus, önimádó, sajáthangját szerető, mást elnyomó patológiára való eset.
Talán azért követik, mert ez a mocsadék 15 percben többet gyalázkodott, mint Fletó egy év alatt.
Borzasztóan roszindulatú, kártékony niemand!
sumer
2024-09-26 at 11:43
@Vogel Mama: Péter, ajánlom, hogy hívd vissza a vérebeidet a lányomról, mert kiteregetem a lapjaimat!”
Nem tudom, hogy mire tetszik konkrétan gondolni… :))))
de, amire én gondolok, az annak reális lehetősége, hogy a lányuknak konkrét (poloskás) felvétele is lehet mindarról, amiről a legutóbbi bejegyzésében még csak finoman utalgatott a híres/hirhedt magyar poloska-királlyal kapcsolatban:
“arról miért nem írtál, miként fenyegettetek Márkkal? Arról miért nem beszélsz, hogy mi történt, amikor elmentem hozzád a cuccaimért? Miért nem említed, hogyan fantáziáltál a fiam sorsáról, ha nem teszem meg, amit akarsz? Miért nem írsz arról, hogyan mentél el anyukámhoz, hogy rajta keresztül gyakorolj nyomást rám?”
MP helyében én is be lennék most sz@rva rendesen! Főleg, hogy őt is úgy poloskázhatták mások, amit ő észre sem vett. Lényegében egy dologban bízhat még igazán – és neki inkább erre kellene már gyúrnia!!! – hogy az EP nem adja ki őt, és nem függeszti fel a mentelmi jogát.
Amennyiben ez utóbbit is elérik a “mögöttes pénzügyi körök”, akkor neki – és az 5 éves zsíros, “kamu állásból” való kényelmes megélhetésének – végleg befellegzett! :)))))
Grimmbusz
2024-09-26 at 11:34
Csak azt nem értem, ha a csávó ekkora szent überzseni és árad a tisza meg elsöpri a ner-t , akkor miért van ideküldve az összes troll telefirkálni a kommentszekciót, minden egyes cikk alatt?
Féltek, mi? Ki fog pukkanni ez a lufitok is…
TalEle
2024-09-26 at 11:32
A pszichiátriai kezelésre szoruló, nárcisztikus, pszichopata f@szopó Soros ügynök, valószínűleg, fel sem fogja a brutális „kettősmércét” ami a fejében van: olyanokat kér másokon számon, amiket ő már mind elkövetett: nőkkel szembeni erőszak, hatalommal való visszaélés, zsarolás, korrupció… Kell, még valamit mondanom, Ildikó?….
Nahát
2024-09-26 at 11:20
Miközben Magyar Péter a magánéletével “szórakoztatja” az országot, az embere, Gerzsenyi Gabriella már az Európai Parlamentben fúrja a rezsicsökkentésünket. Erről beszélj, te rohadék!
matrix
2024-09-26 at 11:19
hol volt ordibálás? más műsort néztünk?
TalEle
2024-09-26 at 11:18
Így viselkedik a tolvaj, ha lebuktatják! Fontos, hogy a közmédia sorra leplezze a f@szopó Soros ügynök üzemelmeit, mivel, sajnos Magyarországon a szuverenista politika miatt a közmédiának a világ leghatalmasabb, globalista közösségi médiabirodalmával, a Sorosék résztulajdonolta Meta/Facebokkal kell „versenyeznie”! Ilyen alapon, még kevés is az a szuverenista „propaganda”, amit kénytelenek „tolni”…
Franconero
2024-09-26 at 11:17
Figyu, már mondtam, hogy csak a full idióták teszik ugyanazt újra és újra, várva, hogy más legyen az eredmény. :-))) Egy volt NER-es köcsögöt akartok terryblackelni ??? Mit vártok ? Ti szocializáltátok erre magatokat és a fél országot, most meg ba..szhatjátok, ezt kapjátok vissza. A Tisza így tényleg el fogja önteni a nert.
A rádiós show különösen tetszett, nem is tudtam, hogy ilyen vicces műsorok vannak a közrádióban, igaz, vagy 10 éve most hallgattam bele először, minden percét imádtam :-))). A többi is ilyen?
Csak kacagok
2024-09-26 at 11:17
Magyar Péter-szabály
A prolik között…mint te is vagy.
Egyszer azt mondjatok, hogy senki nem olvassa a PS-t, utána meg, hogy milyen sok embert el tud érni.
Nem vagy te iszapos Tisza szavazó?
Laca
2024-09-26 at 11:15
Gergő Fekete 2024-09-26 at 11:05
Koszi, hogy elolvastad es kommenteltel
Varunk vissza
pusza
ps
Magyar Péter-szabály
2024-09-26 at 11:06
Minél több hazug, lejárató cikk és videó készül Magyar Péterről => annál népszerűbbé válik ő és a Tisza
Gullwing
2024-09-26 at 11:05
Az alak az x. aki a jobboldalról ejtőernyőzött a ballibcsikhez, és ez is ugyanúgy meg fog bukni mint a többi.
A képességei nem predesztinálták komoly pozícióra az egyiket sem.
Ezek tények.
Csak kacagok
2024-09-26 at 11:03
Realista economista 2024-09-26 at 10:56
Onnan látni, hogy hülye vagy, hogy nem mered leírni, hogy Orbán
Amúgy annyira vagy te economista, mint amennyire a “Romai jogász” jogász
Realista economista
2024-09-26 at 10:56
Onnan lehet tudni, hogy tényleg nagy a baj, hogy a jobboldali sajtó és itt a PS is első helyen, ennyit foglalkozik egy egyébként teljesen jelentéktelen kis nímanddal.
Sajnos a 2026-os választásoknak csak egyetlen tétje lesz: O.r.b.á n vagy NEM O.r.b.á.n??!!??
Ha a Fidesz nyerni akar, akkor maga is elgondolkodik ezen abszolút “cost-benefit” alapon: többet hoz-e O.r.b.á.n személye, mint amennyit elvisz???
Szerintem biztos, hogy többet nem hoz….
SZJ
2024-09-26 at 10:50
Tipikus energiavámpír a csávó. A nyilatkozataiból tisztán látszik.