Pesti Srácok

A pszichopátia jegyeit sugalló, agresszív őrjöngéssel mutatkozott be a köztévén és a Kossuth Rádióban Magyar Péter

A pszichopátia jegyeit sugalló, agresszív őrjöngéssel mutatkozott be a köztévén és a Kossuth Rádióban Magyar Péter

Tizenhat percnyi zilált, agresszív monológot üvöltött végig Magyar Péter, aki láthatóan minden mérgét a köztelevízió női műsorvezetőnőjére, Tari Titanillára zúdította, majd a Kossuth Rádióban is ugyanazzal a betanult szöveggel haknizott. Kérdésekre nem válaszolt, ellenben elhadarta az ellenzék összes kommunikációs kliséjét, amelyet az évek alatt összehoztak. Elmondta, annak ellenére is tüntetni fognak a közmédia épülete előtt, hogy őt már számos alkalommal behívták az M1, vagy a Kossuth rádió adásába, csak éppen nem ment el.

218 napja nem hívták be Magyar Pétert a közmédiába - ezzel a hazugsággal (hiszen többször hívták, csak nem mert elmenni) indított az M1-en a Tisza Párt elnöke. Magyar Péter vagy a felkészítő stábjának koncepciója egyértelműen megmutatkozott az M1 Híradónak, majd a Kossuth Rádiónak adott interjújában. Már csak abból is, hogy mindkét helyen ugyanazokat az unalmas kliséket üvöltözte. A remegő hangú pártvezér ugyanis nem engedte, hogy monológját kellemetlen kérdésekkel megzavarják, inkább agresszív propagandabeszédben hordott össze mindent, így lényegében nem tudhatott meg a publikum semmit.

Az valahogy azért kitűnt, Magyar Péter nehezményezte, hogy őt, mint amúgy mindenki mást, egy adott témában, ez alkalommal a Fővárosi Közgyűlés kapcsán hívták be a stúdiókba. Mint elüvöltözte, ő csak arról hajlandó beszélni, amiről ő akar. Nagyjából egy saját műsorsávot követelt magának, ahol szabadon ordibálhat és dühönghet, hiszen a miniszterelnök is beszélhet hetenként egyszer, akkor nyilván egy Magyar Péternek is legalább ennyi, ha nem több járna. Meg nem is jól hívták, ha hívták is, mert ő olyan, hogy kimegy, ha nem tetszenek neki a kérdések. Ezt az ATV-n már bemutatta. Az ATV azóta becsicskult.

Nem tudni, mi lehetett a túlpörgés és hadoválás oka Magyar Péter esetében, talán a Vogel Evelinnel készült Index-interjú, amelyben a volt barátnő is megerősítette Magyar agresszivitását. Ebből kapott ízelítőt a köztelevízió riporternője is, akit gyakorlatilag ledózerolt a Tisza Párt elnöke, semmilyen méltóságot nem hagyott meg a számára. A Kossuth Rádióban viszont senki nem kérdezte magánéletéről, Magyar Péter mégis kényszeresen elordibálta, hogy Kubatov Gábor tehet mindenről, mármint arról, hogy a volt barátnője beszélhetett vállalhatatlan kapcsolati viselkedéséről az Indexnek.

PestiSracok facebook image

Magyar zavaros, csapongó mondanivalójában minden is volt, de gyakorlatilag meg semmi. Volt Lázár János miatt kigyulladó vonat, meg egymillió éhező nyugdíjas, eladósított főváros, elszabadult infláció, államadósság – lényegében más pártoktól összeollózott kommunikációs klisék, legalább nem kellett a betanult monológot nagyon szerkesztgetni, az elemei régen készen voltak már. Magyar Péter tehát megtanult és üvöltve elhadart egy monológot, közben-közben elvonyítva, hogy amúgy őt nem hagyják szóhoz jutni, az állami propaganda teljesen elnyomja őt, őt amúgy is mindenki csak bántja. Pszichiátriai eset, amit előadott. A két interjú tanúsága egyedül annyi, hogy valóban, nemcsak Varga Judit, de Vogel Evelin is össze teheti a kezét, hogy ettől az agresszív ripacstól megszabadult. Mert ilyen figurával együtt élni...?!? És valakik rábíznák ezt az országot...

Produkciója

itt

visszanézhető.

Forrás: M1 Híradó/Kossuth Rádió

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.