Harminchét terroristával végeztek amerikai légicsapásokban Szíriában – közölte vasárnap az amerikai hadsereg e térségért felelős Középső Parancsnoksága (Centcom).
A tájékoztatás szerint a megölt szélsőségesek között van az Iszlám Állam dzsihadista szervezet és az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő Hurrasz al-Din iszlamista csoport több magas rangú vezetője. A légicsapásokat szeptember 16-án, illetve 24-én hajtották végre, de hivatalosan csak most adtak róla hírt. A szeptember 16-i légicsapás célja az Iszlám Állam egyik kiképzőközpontja volt Szíria középső részén, a bevetés során legalább 28 szélsőségessel végeztek.
A szeptember 24-i támadást az ország északnyugati részén hajtották végre, s annak során 9 terroristát öltek meg, köztük Marván Basszám Abd ar-Raúfot, a Hurrasz al-Din szíriai katonai műveletek felügyeletéért felelős parancsnokát. A Centcom hangsúlyozta, hogy a műveletek egyikénél sem voltak civil áldozatokra utaló jelek. A Középső Parancsnokság kiemelte azt is, hogy a légicsapások részét képezik a terrorszervezetek szétverésére irányuló erőfeszítéseknek, elejét véve ezzel az amerikai katonák és szövetségeseik elleni támadásoknak a régióban.
U.S. Central Command Conducts Targeted Strikes Against Terrorist Groups in Syria pic.twitter.com/u62UyJvkZT
— U.S. Central Command (@CENTCOM) September 29, 2024
Forrás: MTI
Logikus
2024-09-29 at 22:59
Nahát, embereket gyilkolnak le, és a ballibek az USA mellett vannak?
Bandi
2024-09-29 at 20:38
‘Oszt mi a náthás paripa pimpirit keresnek Szíriában az usákok?
Angie
2024-09-29 at 19:25
Amerika már mindenütt terroristákat vízionál és válogatás nèlkül robbantgat mások országában! Ők nem agresszorok?!