Bridgestone révén újabb főszponzor hátrált ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) mögül. Nem ez az első támogató cég, akik a botrányosra sikerült idei megnyitót követően (bár hivatalosan attól függetlenül) szüntetik meg a szponzorációt. Ismételten igazolást nyert tehát a mondás: go woke, go broke, azaz a cég, ami “woke” lesz, az hamarosan tönkre is megy.
A japán gumigyártó kedden jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg az év végén lejáró szerződését a NOB-bal. A Bridgestone 2014 óta volt a világszervezet partnere. Az elmúlt hetekben két másik japán cég, a Toyota és a Panasonic is közölte, hogy nem támogatja tovább a NOB-ot. Előbbi – a világ legnagyobb autógyára – 2015-ben 835 millió dolláros szerződést kötött az ötkarikás mozgalom csúcsszervezetével. A hírek szerint azonban a Toyota vezetősége nem volt megelégedve azzal, ahogyan a NOB elosztotta a szponzorációs pénzt, illetve úgy vélekedett, hogy nem volt elég hatékony a finanszírozás felhasználása a sportolók támogatására, illetve a sportágak népszerűsítésére.
Facebook hozzászólás
Lakmusz
2024-10-01 at 14:41
Lehet megnézték mire költötték a lóvét a toyota ellenőrei ,hiszen csak tudni akarják mennyi ment el a szivárványos propagandára ,aztán kiderülhetett hogy nem a sportolókra hanem a buzijaikra költötték el.
Helyükbe visszaperelném ha így volt!!Néhány lógópöcsű luxus lakásba költözhetett a Toyotának köszönhetően.
Lakmusz
2024-10-01 at 14:36
Na ez az olimpia szembement mindennel ami a józan ész szerint ideális és fontos az emberek számára.
A fotón az egyik jóképességűnek aki fiú létére nőnek öltözött kilógott a pöcse a rövidnadrágból, lógott a golyója premierplánban az első sorban állva a kamerával szemben.
Toyotánál is kiverhette a biztosítékot amit ezek előadtak.Ehhez nyilván nem hogy pénzt de még a nevüket sem akarják adni.
Naprózsa
2024-10-01 at 11:02
Persze azt sem teszik hozzá a köztudottan udvarias japánok, hogy nem tetszik nekik az sem mikor hazug férfiak nőket püfölnek.
Az algériainál azonnal lehetett tudni, hogy csalnak, mert különben egy muszlim nőt meg kellett volna ölniük, hisz kisnadrágban mutogatta magát és nem vett fel hajat, testet takaró szemeteszsákot…
De örömmel konstatáljuk a visszarendeződést, s nem kell majd a következő olimpián buziorgiát elviselnünk.