Pesti Srácok

Go woke, go broke – Újabb főszponzor hátrált ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mögül

Go woke, go broke – Újabb főszponzor hátrált ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mögül

Bridgestone révén újabb főszponzor hátrált ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) mögül. Nem ez az első támogató cég, akik a botrányosra sikerült idei megnyitót követően (bár hivatalosan attól függetlenül) szüntetik meg a szponzorációt. Ismételten igazolást nyert tehát a mondás: go woke, go broke, azaz a cég, ami "woke" lesz, az hamarosan tönkre is megy.

A japán gumigyártó kedden jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg az év végén lejáró szerződését a NOB-bal. A Bridgestone 2014 óta volt a világszervezet partnere. Az elmúlt hetekben két másik japán cég, a Toyota és a Panasonic is közölte, hogy nem támogatja tovább a NOB-ot. Előbbi - a világ legnagyobb autógyára - 2015-ben 835 millió dolláros szerződést kötött az ötkarikás mozgalom csúcsszervezetével. A hírek szerint azonban a Toyota vezetősége nem volt megelégedve azzal, ahogyan a NOB elosztotta a szponzorációs pénzt, illetve úgy vélekedett, hogy nem volt elég hatékony a finanszírozás felhasználása a sportolók támogatására, illetve a sportágak népszerűsítésére.

Forrás: MTI; Fotó: Képernyőfotó
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.