Az Európai Unió a leghatározottabban elítéli Irán Izrael elleni támadását, amely komoly fenyegetést jelent a regionális biztonságra – jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerdán, arra reagálva, hogy előző nap Irán mintegy 180 rakétával támadta Izraelt.
Josep Borrell közleményében aláhúzta: az Európai Unió ismételten megerősíti elkötelezettségét Izrael biztonsága mellett. A támadások, valamint az azokra adott válaszcsapások ellenőrizhetetlen regionális eszkaláció veszélyével fenyegetnek, az pedig senkinek sem érdeke – hívta fel a figyelmet.
Az EU továbbra is teljes mértékben elkötelezett a feszültségek csökkentése mellett, valamint amellett, hogy hozzájáruljon az indulatok enyhítéséhez egy veszélyes regionális konfliktus elkerülése érdekében
– fogalmazott. Az Európai Unió szoros kapcsolatban áll valamennyi szereplővel és a jövőben is így tesz, miközben minden felet a lehető legnagyobb önmérsékletre szólít fel – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője. Irán Izrael elleni támadása az iráni Forradalmi Gárda közleménye szerint megtorlás volt Iszmail Haníje Hamász-vezető, Haszan Naszrallah Hezbollah-főtitkár és egy iráni tábornok meggyilkolásáért.
Forrás: MTI
khm
2024-10-02 at 12:10
kárpáti!
neked az anyád mellett a helyed a kamionparkolóban! Takarodj oda te retkes liburnyák.
Kárpáti
2024-10-02 at 11:43
Nahát 2024-10-02 at 09:56
Nem Brüsszel támogatja a háborút hanem te. Brüsszel az orosz támadást is ugyanúgy elítélte mint az iránit.
Te támogatod az orosz támadást, támogatod a háborút, háborúpárti vagy.
Kárpáti
2024-10-02 at 11:40
Vétóviktor miért nem vétóz?
Békeviktor miért nem missziózik?
Orbán Hazaáruló Balázs Izrael helyében védené magát?
Fideszmédia miért nem háborúpártizza az USA-t amiért segíti Izraelt?
Angie
2024-10-02 at 11:24
Kedves Nahát!
Jó meglátás!
Amúgy az nem fenyegette a térség biztonságát, amikor Izrael támadta meg Iránt?!
Peace Frog
2024-10-02 at 10:49
Hol van ilyenkor Orbán Viktor békemissziója?
khm
2024-10-02 at 10:33
borel!
Az anyád pécsáját! u-krainai helyzet inkább fenyeget regionálisan.
matrix
2024-10-02 at 10:31
Ettől még most is parazita vagy !
Mint a többi a SoroS GAYROPA csicska zsoldos a brüsszeli Soros “führer” bunkerben !
Mikor lesz vége
2024-10-02 at 10:12
Elegem van.Izrael mindig válaszol, Irán/Hamasz, Hezbollah megbosszul. Irán/Hamasz/Hezbollah válaszol, Izrael megbosszul.
és ez így megy mióta világ a világ.
Nahát
2024-10-02 at 09:56
Még az a szerencse, hogy az amerikai-orosz háború Ukrajnában nem veszélyezteti a regionális biztonságot. Biztosan ezért támogatja Brüsszel minden módon a háborút.