A Metropol információ szerint Magyar Péter a párt egyik szervezőjét és vezető aktivistáját, László Donátot bízta meg egy akciócsoport felépítésével és irányításával. A Tisza párt új rohamosztagának eddigi mérlege: sajtótermékek megsemmisítése, agresszív, alpári posztok és fenyegetések. László Donát azzal hívta fel magára korábban a figyelmet, hogy a legutóbbi választások idején felgyújtotta fideszes jelöltek plakátjait. A legutóbbi posztjában agresszív, alpári stílusban így fogalmazta meg a felhívását a közmédia elleni demonstrációval kapcsolatban: “Gyertek, szétba***uk a Híradót!”
A Metropol szerint csoport legújabb „projektje” a Tisza-párttal kritikus média ellen irányul. A csoport – melybe további jelentkezőket is várnak – tagjai járják Budapestet és megsemmisítik a Magyar Péterről kritikusan író Metropol példányait. Mint írják: “ehhez hasonló, a sajtószabadságot súlyosan sértő akciókat eddig csak náci és kommunista rohamosztagok hajtottak végre, például a harmincas évek Németországában”.
László Donátra akkor figyelt fel a Tisza párt elnöke, amikor a legutóbbi választások idején felgyújtotta fideszes jelöltek plakátjait, miközben a politikusokat emberi méltóságukban is alázó posztokat tett közzé.
A Magyar Péter megbízásából tevékenykedő László Donát fél éve, a Tisza párt megalakulása óta szervez erőszakos akciókat. Legújabb megmozdulásának célja a Magyar Péterrel kritikus sajtó módszeres ellehetetlenítése. Az akciócsoport vezetőjeként több Facebook-bejegyzésben is arra szólítja fel a tiszásokat, hogy gyűjtsék be és semmisítsék meg közterületekre kihelyezett Metropol újságokat. Különös értelmezése ez a Magyar Péter által oly nagyra tartott szólás- és sajtószabadságnak.
A Metropol szerint a TISZA-párti erőszak-brigád megmozdulásai azért különösen ijesztőek, mert megszólalásig hasonlítanak a kommunisták és a nemzetszocialisták által elkövetett atrocitásokhoz. A XX. század totalitárius diktatúrái kivétel nélkül fegyveres erőszak alkalmazásával emelkedtek fel, ami legtöbb esetben a velük egyet nem értő sajtó módszeres megsemmisítésével kezdődött.
A közmédia ellen is tüntetnek
A Magyar Péter-féle akciócsoport most a közmédia elleni tüntetésre készül. Az ellen a közmédia ellen, ahol néhány napja ő maga is kifejtette nézeteit. A „rohamosztag” parancsnoka a legutóbbi posztjában agresszív, alpári stílusban így fogalmazta meg a felhívását:
Gyertek, szétba***uk a Híradót!
Aztán egy posztban kijelentette, hogy fejszét is visz magával a demonstrációra. “Harcra fel!! – így nyomatékosította szándékait a brigádparancsnok egy másik bejegyzésben, amihez egy csákányos képet is csatolt.
Forrás, fotó: Metropol
Mandula
2024-10-02 at 16:19
Elment ezeknek az esze !Mit gondol hogy a Tiszás szavazóknak van otthon ásó kapa meg balta?A belpesti trógerok életükben nem fogtak még szerszámot a kezükben ,mert azzal dolgozni kell.
vili
2024-10-02 at 15:54
Emberek!!! Ezeknek elmentek otthonról, vigyázat, közveszélyes uszítás!!!Veszettek….!!
nemzeti
2024-10-02 at 15:31
Sorosbérenc senkiházik gyülekezete.
Fegyvernek minősülő tárgyért, terrorcselekmény elleni
lekapcsolás is jöhet oda.
Nem csak rakéta a fegyver bolsik ami ellen küzdenétek a Corvin közben az oroszok ellen.
Pofátlan tiszás birka
2024-10-02 at 15:29
Bozsik
Agymosott, tiszás birka, úgy látszik nálad sem járt ma még az állatorvos. És van pofád a világhírű és nagyrabcsült futballistánk nevét – Bozsik – használni a hányadékodhoz? Van hát, hiszen eszetlen, agymosott vagy, intelligencia nulla. Szellemi képességed alapján te tényleg a tiszás birkanyájhoz tartozol.
Sas
2024-10-02 at 15:28
BUTA AZ ELLENZÉK-Sosem jött be nekik ez a barbár stílus- a fenyegetőzés-de nem tanulnak , mert fogyatékos pestiek.MEGINT ÖNMAGUKAT ZÁRJÁK KARANTÉNBA-a többség undorral utasítja el ezt a pesti agresszivitást.
Érdemrend és csákány
2024-10-02 at 15:21
mébell
Az ám, a Rost Andrea néni…! Remélem ott lesz, kezében egy csákánnyal és tüntet az őt sokat mutogató, futtató MTV ellen. Orbánék érdemrendet adtak a kezébe, Magyar Petyáék csákányra, fejszére buzdítják. Nagy különbség, csak hát Andi néni kissé már memóriazavarral küzd.
Sas
2024-10-02 at 15:18
nemzetközi bankárok játszadozása az egész-megint kreténeket tolnak előre……..
Tiszás jószág
2024-10-02 at 15:15
Laeser yohnny
Te ostoba jószág, úgy látszik régen járt már nálad az állatorvos. A Metropol ócsárlása helyett csak annyit kellett volna tenned, hogy megnézd a László Donát által feltett képet: ott áll csákánnyal a kezében és a szövege: “Harcra fel! Okóber 5. MTV székház”.
Te tényleg az agymosott tiszás jószágok közé illesz.
Sanyáta
2024-10-02 at 15:09
Vízágyút a sarokra aztán agy neki, ezek elmebetegek, Balog, Balog, mekkora egy marha vagy, idehoztad ezt az elmebeteget!!!! Kellett ez nekünk??????Az MTVA egy túl tolt szervezet, rengeteg csatornával, és kiadással!! A Fidesz felelőssége is fontos a Magyar Péter bohózatban!!! Persze a baloldal és a háttér hatalmak is zsúgáznak a partiban!MINDENKI FELELŐS!
Bozsik
2024-10-02 at 15:07
A közmédia olyan trágya állapotban van a hírhamisító Papp Dániel vezetése alatt, hogy fejsze vagy csákány helyett inkább szippantóskocsi kell a kitisztításához!
Sas
2024-10-02 at 15:06
Szánalmas.
mébell
2024-10-02 at 15:01
Vajon a Petike mellett sikítozó Rost Andrea ,,világhírű művésznő” mit szól ehhez? Vagy ő is megy majd, egy kiegyenesített kaszával? Hát Andinéni most pirulhat a pofád a bandád miatt!