Azzal büszkélkedik a közösségi oldalán Magyar Péter, hogy több mint egy hónap után végre megjelenik a munkahelyén, az Európai Parlamentben. A képviselői mandátum a havi nyolcmillió forintos fizetés mellett azért is fontos a Tisza Párt elnökének, mert mentelmi jogot biztosít neki, amivel megúszhatja a június óta húzódó lopási ügyét. Dömötör Csaba a Facebookon úgy reagált a munkahelylátogatásra, hogy: végülis, ez is valamiféle eredmény.
A nyári szünetet követően több mint egy hónap elteltével, a 33. napon meglátogatja a munkahelyét Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke és európai parlamenti képviselője szerdán büszkén posztolt a közösségi oldalán egy fotót magáról, amint a bőröndjével indulásra készen áll.
Brüsszel, érkezem! Kíváncsi vagyok, hogy a fideszes naplopók, akik a FB-on mindig hiányolnak az Európai Parlamentből, vajon beérnek-e a munkahelyükre holnap
– üzente Magyar Péter a kormánypárti EP-képviselőknek.
Mindezt azok után tette, hogy 32 napon át egyetlen alkalommal sem látták a munkahelyén, az Európai Parlament ülésein, miközben csak szeptemberben mintegy nyolcmillió forintot keresett, ennyi ugyanis az uniós képviselők havi fizetése.
Magyar helyzetjelentésére a Hidvéghi Balázst váltó Dömötör Csaba úgy reagált:
Végülis, ez is valamiféle eredmény.
A Fidesz EP-képviselője szerint azonban furcsa, hogy éppen ő vádol másokat naplopással. Majd megjegyezte:
Magyar Péter egyébként a mezőgazdasági és vidékfejlesztési szakbizottság tagja. Én is ebben a bizottságban fogok dolgozni. Erre a házszabály alapján leghamarabb jövő hétfőtől lesz lehetőségem, amikor a plenáris ülésen megerősítik a tagságomat. Így, bár a mai ülésen még nem találkozhatunk, de utána biztosan. Állok elébe, van mit megvitatnunk.
Kezdetben nem kellett neki a mentelmi jog, de már nagyon kapaszkodik
Magyar Péter június 9-e előtt, a választási kampányban többször határozottan kijelentette, hogy nem lesz EP-képviselő, nem veszi fel a mandátumát, mert itthon akar politizálni. Nem sokkal a választások után már tárgyalásokat folytatott az Európai Néppárt vezetőjével, a magyarfóbiás Manfred Weberrel és megegyeztek, hogy a Tisza Párt EP-képviselői a néppárti frakcióhoz csatlakoznak. Közben az is eldőlt, hogy Magyar nem tartotta be az ígéretét, mégis felvette a mandátumát, ami együtt jár a mentelmi joggal. Ez utóbbi azért fontos körülmény, mert június 21-én éjjel az Ötkert nevű szórakozóhelyen a politikus botrányosan viselkedett, aminek következtében rendőrségi, majd ügyészségi nyomozás indult. Egy héttel ezelőtt lépett a legfőbb ügyész, lopás bűncselekménye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Európai Parlament elnökénél Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztésére.
A nyomozati adatok szerint Magyar a szórakozóhelyen szóváltásba keveredett egy őt videózó férfival, majd a Tisza Párt elnöke hirtelen mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont és zsebre tette. Többszöri kérés ellenére sem adta vissza a készüléket, sőt letagadta, hogy nála lenne. Miután a diszkót elhagyta, a Duna felé indult, többen követték őt, köztük a sértett is, aki hiába próbálta visszaszerezni a telefonját, mert Magyar lesétált a vízpartra és a Dunába dobta. Ez pedig az ügyészség megítélése szerint lopás bűncselekményének minősül.
A Tisza Párt elnöke azóta is a mentelmi jog mögé bújik, nem hajlandó lemondani a védettségről, holott a választási kampányban több rendezvényen, lakossági fórumon is hevesen agitált a politikusok mentelmi joga ellen, mondván, hogy meg fogja szüntetni, neki sincs szüksége rá, áll minden peres eljárás elé.
Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Facebook
Sas
2024-10-03 at 13:49
Az ő esetében az amúgy hülye Darwin ráhibázott az igazságra.
Sas
2024-10-03 at 13:32
Olyan, mint egy biorobot.Elmefilozófiai értelemben.Nála az un.test-lélek dilemma megoldódott…un.segg.vezérelt.Descartesi értelemben nem a tobozmirigyben lakozik a lelke.Penrosei értelemben nem a kvantummechanikai szint fölött, hanem a sáska szint alatt.
Cuki
2024-10-03 at 13:20
Ez a majom tényleg lefotóztatta magát a repülőtéren azzal, hogy megyek “dolgozni”???
😂😂😂😂😂😂😂
Ezt páviánt
😂😂😂😂😂😂
Miki
2024-10-03 at 13:13
Meg lehet nézni Magyar Péter “bevonulását” az EP-be. Hát, nem tudom kinek van gyomra hozzá, de szó szerint egy hányinger keltés!
sumer
2024-10-03 at 12:48
“még nőket is volt ideje verni”
Hmm… annál valószínűleg minden jobb, mint aki TITOKBAN más farkát próbálja verni a (saját) “családdal”, majd abból ő maga ejakulál… :))))
Kuvasz
2024-10-03 at 11:50
Brüsszelben is vannak tinidiszkók ,ahol duhajkodhat.
Georg
2024-10-03 at 11:45
A Fidesz valóban sokkal jobb..Győrffy Balázsnak még nőket is volt ideje verni abban a 8 napban amíg EP képviselő volt.
Bandi
2024-10-03 at 11:42
Nincs jogerősen elítélve a DK-s kommancs, így gyakorolhatja egyes jogait bizonyos, korlátok között.
sumer
2024-10-03 at 10:19
Mily meglepő, hogy erről – a jelentéktelen eseményről – is készült egy újabb kép (és egy újabb cikk is)… :))))
X
2024-10-03 at 09:59
Eggyel több korrupt szélhámos Brüsszelben.
Logikus
2024-10-03 at 09:50
Munkahelyre??? Miféle munkahely az ahol a vezetők a saját népük és választóik ellenében döntenek állandóan?
Királytigris
2024-10-03 at 09:49
Muszáj volt neki elmenni Brüsszelbe, hogy lezsírozza Weberrel, hogy ne függesszék fel a mentelmi jogát, mert ha felfüggesztik, akkor nem Brüsszel lesz, hanem a Markó utcai fogház, majd a Kozma utcai börtön, de a Szegedi Csillagban is könnyen találhatja magát.
Egyébként nem sokáig lesz Brüsszelben, mert szombaton az MTV székháza előtt kell kivernie a balhét, hiszen Szaros Gyurkáék ezzel is megbízták.
PETI! NE LEGYÉL GECI!
Törpapa
2024-10-03 at 09:37
Azért vigyorog ennyire,mert sikerült,nem belesz@rni,a nadrágjába!
pm
2024-10-03 at 09:35
A hatásos belépőre várt csupán.. Igazán megérthetnénk hogy mekkora szó az, hogy egyáltalán méltóztatik megjelenni. Megjelenésével biztosít nagyobb bizalmat az eu intézményeiben.
na4
2024-10-03 at 09:33
Messiás poloska petya menni Brüsszel keresni sok zsé, $, €, mindenki és minden egyéb lenni lexarva. Pénzé és ékszeré bármit, és annak az ellenkezőjét is.
Nahát
2024-10-03 at 09:21
Ja. Magyar Péter kirohant könyörögni Ursulának és Webernek, hogy ne függesszék fel a mentelmi jogát. Betojt, mert a Fidesz egyenként tájékoztatott mindenkit a köztörvényes dolgairól. Az általa a Diákhitel Intézet igazgatójaként aláírt gyanús szerződések ügyében is még tart a nyomozás.
Judit
2024-10-03 at 09:21
“Béla–09:15—” Nagyon jó, találó ezzel az Illés zenekar zenéjével, pontosan ide passzol, egyetértek vele.!!!
Béla
2024-10-03 at 09:15
“Magyar Péter, hogy több mint egy hónap után végre megjelenik a munkahelyén, az Európai Parlamentben. A képviselői mandátum a havi nyolcmillió forintos fizetés mellett azért is fontos a Tisza Párt elnökének, mert mentelmi jogot biztosít neki, amivel megúszhatja a június óta húzódó lopási ügyét.”
“egy hónap elteltével, a 33. napon meglátogatja a munkahelyét Magyar Péter.”
Illés együttes – Kéglidalában énekelte:
Sok kérdést már megoldottunk,
Nem volt soha ilyen jó dolgunk,
Mégis az ember néha érzi,
Bosszantó, hogy sehol egy kégli.
Azt mondtuk, megértheted, hogy
Keressünk egy jó kis helyet még ma,
Ahol a szomszéd elvisel,
S nem szól ránk a házmester.
Az Európai Parlament is olyan hely, ahol nem szól rá senki se Magyar Péterre, aki egyhavi semmittevésért felvesz havonta 8 millió forintnyi fizetést.