„Amíg a szlovák kormány élén állok, a kormányzópárt elnökeként az irányításom alatt álló parlamenti képviselőket arra utasítom, hogy soha ne járuljanak hozzá Ukrajna NATO-csatlakozásához” – nyilatkozta Robert Fico szlovák kormányfő az „5 minút 12 ”című műsornak, amelyet a Mandiner szemlézett.
Mint a szlovák kormányfő kiemelte,
amennyiben a háború ennek a kormánynak a mandátuma idején ér véget, mindent meg fogok tenni a gazdasági és a sztenderd kapcsolatok helyreállításáért. Európának szüksége van Oroszországra, és természetesen Oroszországnak is szüksége van az Európai Unióra.
Úgy vélte, egyre inkább bebizonyosodik, hogy az orosz-ukrán háború csak a tárgyalóasztalok mellett érhet véget, azt katonai úton nem lehet megoldani.
Forrás: mandiner.hu; vezetőkép: MTI
Facebook hozzászólás
?
2024-10-07 at 11:11
@ matrix2024-10-07 at 10:26
Nem csak a gazdaság, hanem az egyes emberek, családok is.
Német ismerősöm a hőmennyiség mérők leolvasása szerint 26%-kal kevesebbet fogyasztott, mint előző évben, de dupla annyit fizetett ki fűtésre.
kanigunda
2024-10-07 at 11:10
Kárpáti beteg vagy szabin van, hogy csak
egy figura tartja a faszság frontot?
Locksmith
2024-10-07 at 11:08
Solaris2024-10-07 at 07:42
Hű, de izgatja most kendet a szlovákiai magyarok helyzete (mikor Ficó épp a kedvenc libsijeidnek mond ellent), bezzeg mikor csak a magyarokat ütötte, akkor fasza gyerek volt!
Bizony a kend kereke épp most fordult!
UFF
Jonagold
2024-10-07 at 11:06
Végre világosan kiderül, hogy kik azok az európai politikában, akik Putyin fizetési listáján vannak.
Ezek szerint
2024-10-07 at 11:02
Annál is inkább, mert Oroszország ott van és nagyon régen van ott, még az USA-nal, Ukrajnánal és Szlovákiánal is régebben. Nehéz is lenne elmozdítani. Jól kalkulál, aki ezt figyelembe veszi.
matrix
2024-10-07 at 10:26
Ha a jelenleg a német gazdaságot híreket nézem olvasom az energia árak miatt nagyon rottyon van!
( Hajrá Biden)
Munkahelyek leépítése és német cégek külfödre távozása több ismertebb cégeknél is!
A celebeltöl elbutított primitiv buta ostoba tudatlan “magyar-agyhalott ellenzéki” szerint ez csak Magyarországon van és az Orban Fidesz miatt rossz a gazdasági helyzet ! -:)
#
Magyarországon az internet csak a celebektöl elbutitott vágyvezérelt hülyéket lumpikat prolikat lúzereket “parazitákat” primitiveket agyhalottakat + buzikat tenyésztett !
Csak a parasztokat lehet parasztvakítani
Veletek
2024-10-07 at 09:54
Igaza van ! Határozott vezető !
János
2024-10-07 at 09:12
Én nem kedvelem, de ebben igaza van Ficonak. Rájött ő is: Eurázsia létezik, de EUamerika csak papíron, kényszer hatására. Ezt előbb-utóbb kénytelen lesz beismerni a többi EU-s vezető is ❗❗❗
Másként Európa marad az USA csicskása.😠😡🤬
Tell Vilmos
2024-10-07 at 08:50
Nagyon helyesen,beszél! A világbéke szempontjából,Ukrajnának, semlegesnek kell lennie!
matrix
2024-10-07 at 08:18
IQ-csórevics csöves cefre alkesz drogos parazita lumpernyák buzernyák
te még a hülyék agyhalottak csapatában is csak “tartalékos ” lennél !
Solaris
2024-10-07 at 07:42
És nekünk is szükségünk van egy mucskos sovinisztára, bár a magyar állampolgárság pillanatnyilag csak az erős gyomrú szlovákiában élőknek ajánlható.
De a kerék fordul(hat) bármikor.