Sikerült úgy tönkretennie a Volkswagen vezetőinek a gyáraikat, hogy a dolgozók most sztrájkolni fognak. Pedig a németek nem olyan lelkületű emberek. Persze nem csak a cég vezetői, hanem a korábbi és a jelenlegi német kormányok felelősek a kialakult helyzetért. A betarthatatlan környezetvédelmi előírások, az erőszakos “zöldítés”, a botrányok, az állandó politikai és adminisztratív beavatkozások az iparág életébe, pont olyan káoszt teremtettek a német autóiparban is, mint amilyen a német gazdaságban, a német társadalomban és politikában is ma érzékelhető.
A Volkswagen drasztikus lépéseket jelentett be a csökkenő kereslet és a növekvő költségek miatt.
Három gyárat bezárnának, több ezer embert az utcára küldenének, míg a megmaradt dolgozóknak a bérét jelentősen csökkentenék. A dolgozókat képviselő szakszervezet bejelentette, hogy szerte az országban munkabeszüntetéssel tiltakoznak hétfőtől a munkavállalók, miután nem sikerült egyezségre jutni az autóipari vállalattal.
És ha ez nem lenne elég, a Bloomberg azt írta: a Volkswagen németországi dolgozói hétfőtől sztrájkba lépnek, miután a szakszervezeti vezetők és a cég menedzsmentje nem jutottak egyezségre a bértárgyalásokon. Az IG Metall szakszervezet vezető tárgyalója soha nem látott kemény tárgyalásokra figyelmezteti az autógyárat.
„Ha szükséges, ez lesz a legkeményebb kollektív tárgyalási csata, amelyet a Volkswagen valaha is látott. A Volkswagen gyakorlatilag széttépte a kollektív szerződéseinket”
– mondta Thorsten Groeger szakszervezeti tárgyaló. Hozzátette, minden németországi üzemben figyelmeztető sztrájkok kezdődnek hétfőtől.
A mintegy 120 ezer embert foglalkoztató német autógyár októberben közölte, hogy három németországi gyárat bezárhatnak 2025-ben, továbbá jelentős létszámleépítést és bércsökkentést terveznek. A tervezett intézkedések következtében több ezer ember veszítheti el a munkáját.
A cég azzal indokolja a radikális döntést, hogy az európai kereslet meggyengült az autók iránt, kiváltképpen az elektromos járművek tekintetében. A vállalat vasárnap reagált a szakszervezet fenyegetésére, azt mondták, konstruktív párbeszédre törekszenek, hogy közösen találjanak megoldást a kialakult helyzetre. Persze állítólag konkrét intézkedéseket is hoztak a tervezett munkabeszüntetésekre válaszul, de ezek részleteit valamilyen oknál fogva nem ismerjük. Tudjuk, tudjuk: Das Auto!
Forrás: Index
Facebook
Twitter
YouTube
RSS