Az európai vezetők hatalmas esélyt szalasztottak el az eddigi kudarcos Ukrajna-stratégia módosítására, pedig a mai példátlan eszkalációs veszély mellett nagy szükség lenne a békeerőfeszítések fokozására – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pécsen. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a nemzeti konzultáció keretein belül rendezett országjáráson hangsúlyozta, hogy minden eddiginél nagyobb a kockázata az ukrajnai háború továbbterjedésének, ezért fokozni kell a békemisszió erőfeszítéseit.
Szijjártó Péter kifejtette: az amerikai elnökválasztás nyomán az a fura helyzet állt elő, hogy ugyan Donald Trump győzelmével a világ közelebb került a konfliktus békés rendezéséhez, azonban most lett a legsúlyosabb az eszkaláció veszélye is a távozó washingtoni kormány népakaratot semmibe vevő intézkedései miatt.
Úgy vélekedett, hogy az európai vezetők hatalmas esélyt szalasztottak el, alkalmuk lett volna korrigálni az eddigi, kudarcot vallott és a kontinenst is jelentősen meggyengítő Ukrajna-stratégiát. „Nyugodtan mondhatták volna, hogy ’szerintünk szuper stratégiát vittünk, de az Egyesült Államokban megváltozott a szélirány, és ezért váltani kell’. De ezt a ziccert is kihagyták, mert a politikai érzékük is körülbelül pont ennyire hagyta őket cserben az elmúlt két és fél év önámításában” – fogalmazott. „
Tehát amikor azt halljuk, hogy ’addig kell Ukrajnát támogatni, amíg az szükséges, addig kell támogatni, amíg Ukrajna nem nyer, addig kell támogatni, amíg Oroszország nem veszít’, akkor tegyük fel a kérdést, hogy mit jelent az, hogy Ukrajna nyer, mit jelent az, hogy Oroszország veszít. Lassan három éve tesszük fel ezeket a kérdéseket, és egy nyamvadt választ nem kaptunk rá” – tette hozzá.
A miniszter hangsúlyozta, hogy egész Európa hosszú időn keresztül fogja nyögni a háború terheit, ezért nagy szükség van a békeerőfeszítések fokozására, különös tekintettel a diplomáciai rendezést megnehezítő, közelmúltbeli amerikai lépésekre.
Szijjártó Péter arra figyelmeztetett, hogy egyes döntések könnyedén indíthatnak el egy olyan spirált, ahol nincs megállás.
„Ha itt elszabadul a pokol, akkor – figyelembe véve a meglévő nukleáris kapacitásokat – kő kövön nem nagyon fog maradni sehol” – mutatott rá.
Leszögezte, hogy részben épp ezért utazott Moszkvába, a másik ok pedig hazánk energiabiztonságának további garantálása volt, hiszen az Egyesült Államok nehéz helyzetbe hozta az orosz energiahordozókat vásárló térségbeli országokat a Gazprombank szankciós listára helyezésével, így megoldást kell találni.
„Most együtt dolgozunk a megoldáson, és ma az oroszokkal, a cégek vezetőivel és az energiáért felelős miniszterelnök-helyettessel azon mentünk végig, hogy milyen lépések is szükségesek ahhoz, hogy meg tudjuk oldani ezt a problémát december 20-ig, amikor a következő fizetési határnap van” – tudatta. Majd ennek kapcsán azt hangoztatta, hogy az energiaellátás nem politikai ízlés, hanem a fizikai valóság, az infrastrukturális adottságok kérdése, márpedig egyelőre Magyarország nem kapott jobb ajánlatot a földgáz és a kőolaj megbízható, versenyképes árú beszerzésére.
Arra is kitért, hogy egyébként nyugat-európai országok is vásárolnak orosz energiahordozókat, például Franciaország az idei év első felében megduplázta az Oroszországból származó cseppfolyósított földgáz (LNG) importját.
Valamint egyes kollégái kétszínűségét is emlegette, ugyanis elmondása szerint az európai uniós külügyi tanácsülések előtt többen is rendszeresen támogatásukról biztosítják négyszemközt, a vitában viszont nem állnak mellé. „Tehát van egy óriási képmutatás a világpolitikában a Kelethez fűződő kapcsolatok vonatkozásában. És ugyanígy van ez Oroszország mellett Kínával is” – figyelmeztetett.
Szijjártó Péter ezzel összefüggésben a magyar kormány gazdasági semlegességi stratégiáját is méltatta, amelynek értelmében hazánk egyszerre kereskedik a keleti és nyugati partnerekkel, annak ellenére is, hogy egyre gyakrabban esik szó az európai és a kínai gazdaság szétválasztásáról. „Lehet küzdeni a világgazdasági realitás ellen, csak nem érdemes, mivel önsorsrontás. A világgazdasági realitás elleni küzdelem, ez a blokkfilozófia a legnagyobb károkat okozza a világgazdaságnak, benne az európai gazdaságnak, és ha a világot újra blokkokra osztanák, az károkat okozna nekünk, magyaroknak is” – jegyezte meg. Végül aláhúzta: inkább kölcsönös tiszteleten alapuló, kulturált, civilizált együttműködésre van szükség.
Forrás:MTI
Királytigris
2024-12-03 at 11:52
Helyes állásfoglalás Szijjártó úrtól. Számunkra csak ez lehet a helyes gazdaságpolitika a jelen helyzetben. Racionális alternatívája a kormány gazdaságpolitikájának nincs.
Lovas
2024-12-03 at 09:55
Logikus
Kárpáti
2024-12-03 at 08:37
Nem szalasztották el az esélyt, módosították az Ukrajna-stratégiát.
Még többet segítenek a megtámadott Ukrajnának! És még több szankciót kap a háborúpárti agresszor!
Hogy ez nem tetszik a háborúpárti ruszkibérenc hazaáruló Szijjártónak? Annál jobb! Ebből tudjuk, hogy jó az irány!
Ha a háborúpártiak nyüszítenek a békepártiak jó úton járnak.
Sabrinabed
2024-12-03 at 07:07
Я извиняюсь, но, по-моему, Вы допускаете ошибку. Давайте обсудим это. Пишите мне в PM.
Who benefits from work in the https://androidonly.com/user/s8sjrqq533 including the program? consult with the activator microsoft office 365 on questions of choice world and equipment, necessary for interaction with you, based on their needs and long list other problems, related with other programs.
pm
2024-12-03 at 07:01
“az európai vezetők hatalmas esélyt szalasztottak el..” nem szalasztották el, tudatosan figyelmen kívül hagyták ezt a lehetőséget. A különbség hatalmas, de érthető hogy a külügyminiszter úr nem lehet ennyire nyers. Az európai háborúpárti vezetők hozzáállása felveti azt a kérdést hogy vajon milyen közvetlen vagy közvetett anyagi érdekeik vannak a konfliktus folytatásában, főleg akkor ha ezt kívánják folytatni akár az usa nélkül is, ami jelenleg a biztos kudarcot jelenti. Ez már nem csak elméleti lehetőségként veti fel az idegen befolyás alatt állásukat.
Trumptól egyre kevésbé várok csodát. Nem kétlem hogy így vagy úgy de alkudni fog az oroszokkal, talán béke is lesz. De a legutóbbi vámokkal való globális fenyegetőzés érdekes. Az senkinek sem jó. még az usának sem. Ha kirobbant egy kereskedelmi háborút akkor azt a “nyugaton” keresztül fogja elveszteni Most még rángathatja a pórázt, kanada egyből megértette a lábhoz! parancsot, de a “kelettel” nem fogja tudni ezt megtenni. És ez szükségszerűen vezet mejd ahhoz hogy amit a kelet nem fizet ki az usa jóléte érdekében, azt a nyugati szövetségeseknek kell kipótolni. Ez látszik a hadi kiadásokon, és ami kevésbé látványos, az állampapír piacokon. Ha Trump blöffből próbára teszi az amerikai lufit, az ki is pukkadhat.
Talpra magyar!
2024-12-03 at 01:31
Bidenék Sorosék …. megbízhatatlanok azért is mert még Jelcinnel szóban megállapodást kötöttek hogy a két hatalom nem fog beavatkozni főleg bemenni és ott ellenséges tevékenységet csinálni a két ország érdekövezeteikbe. Ezt Bidenék milliárdos Sorosék Rothschildék Rockefellerék … szemérkedve megszegték – máig is.
Talpra magyar!
2024-12-03 at 01:17
Ráadásul von der Leyenék Weberék Dobrevék a tiszásokkal az EU-ban együtt arra akarnak kényszeríteni minden EU tagországot hogy a korrupt Zelenszkijéknek adjuk minden évben a nemzeti jövedelmünk 0,25%-át.
Talpra magyar!
2024-12-03 at 01:14
Akik Zelenszkijék talpnyalóik azok takarodjanak el hozzá és katonai teljes leszerelést kérjenek tőle na és takarodjanak ki a front tűzvonalába harcolni az oroszok ellen.
Soros SS
2024-12-02 at 22:42
Brüsszel egy korrupt kriminális soros GAYROPA buzi führer bunker !
Hemzsegnek a buzik paraziták a SOROS SS globális SATÀN szektában !
Nem csak a franciák de még a képmutató CSEHEK is 40% több orosz gazt importál
mert a németorszagi ga- tranzit drága nekik !
Penz beszél kutya ugat és csahol
Mivel egy hazaárúló “ellenzékünk” van csak minket néznek tartanak balek és hülyének és röhögnek!
Biden soros sátan szekta
Kanalas Hasis sátan szekta
Pelossi sátan szekta
Hilerry Clinton sétán szekta
Obama sátan szekta
Von der lejjeb satán szekta
Weber sátan szekta
Timmermans sátan szekta
Rutte sátan szekta
Pedro Sánchez sátan szekta