Butálisan végzett Till Tamással 2000-ben gyilkosa, Fehér János, ácskapoccsal addig ütötte a 11 éves gyermeket, amig az életét nem vesztette. Tanúként beismert mindent a gyilkos, majd azt hihette, megúszta: egyfajta értelmezés szerint tette büntethetősége elévült, így szabadon járt-kelt néhány napig. A közvélemény jogos és elementáris felháborodása a törvény átértékelésére késztette a nyomozást felügyelő ügyészeket, akik szerint nem évült el az ügy. Tegnap Fehért körözni kezdték, majd elfogták. Most várja a letartóztatásáról szóló döntést. Csakhogy közben jött a hír, az igazságügyi miniszter szerint is elévült. Vagy mégsem?
Előljáróban annyit, az igazságérzetünk azt mondja, Till Tamás gyilkosának bűnhődnie kell. Az emberölés elfogadhatatlan a jó érzésű emberek számára. Ezért nem alakítunk dél-amerikai mintára halálbtrigádot és szolgáltatunk igazságot a gyermekgyilkosság ügyében.
A vallás, a jó érzés, az erkölcs, az emberség – mind tiltja számunkra a gyilkolást. A másik alaptétel, hogy a gyilkosnak bűnhődnie kell.
A harmadik alaptétel, Magyarország jogállam, törvények alapján működik. Törvényeink nem engedik a halálbüntetés kiszabását, halál okozása, pl. gyilkosság esetén pedig súlyoznak.
A BTK nem teszi lehetővé felnőtt elkövető esetén a halálbüntetést, de azt sem, hogy a 16. életévét betöltő, fiatalkorú gyilkos, esetünkben Fehér János életfogytiglanit kapjon. Fehér János maximum 15 év szabadságvesztésre ítélhető – ha csak el nem évült a büntethetősége.
Ebben rejlik a szörnyű történet, a 11 éves kisfiú brutális meggyilkolása megtorlásának lehetősége, vagy lehetetlensége.
A nyomozók hét elején álltak ki a közvélemény elé: közölték megvan Till Tamás gyilkosa, akit tanúként hallgattak ki – tanúként igazmondásra kötelezett -, és aki negyedik kihallgatásán mindent beismert.
Elmondta, hogy milyen brutálisan végzett a gyerekkel, akit egy ácskapoccsal agyonvert, addig ütötte, amíg élt. A Till-család jogi képviselője szerint aljas indokból ölt a gyilkos, szexuális indíttatásból.
A különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberölés többszörösen minősített és életfogytiglani fegyházzal is büntethető – felnőtt elkövető esetében.
Till Tamás gyilkosa 2000. februárjában töltötte be a 16. életévét, így a BTK szerint maximum 15 év szabadságvesztéssel büntetendő – a BTK-nak ezt a pontját eddig még senki sem vitatta ebben az ügyben.
Elévült, nem évült el, elévült – jogvita alakult ki
Till Tamás 2000. május 28-án tűnt el nyomtalanul. Azóta hiába keresték, arra pedig két hónappal ezelőtti semmi sem utalt, hogy megölték.
Fehér János egy börtönben ülő jó barátját hozta ki azzal, hogy elmondta neki, hol van Till Tamás holtteste bebetonozva. A barát alkut kötött a hatóságokkal. Elmondta: 2000-ben V. esztergályos mester bajai tanyáján a mester és egy intézetis fiú gyermekholttestet betonozott le a tanya egyik szobájában.
A rendőrök megtalálták a holttestet. DNS-vizsgálattal igazolták, Till Tamás maradványaira bukkantak. Az esztergályos és az intézetis fiú időközben öngyilkosok lettek. A nyomozók azonban nem adták fel. Félszáz tanút kutattak fel és hallgattak ki az intézetis fiú környezetéből, valamennyien azt állították: a fiú soha nem járt dolgozni az esztergályos mesternél, nem úgy, mint a másik intézetis gyerek, Fehér János.
Négyszer hallgatták ki ezután tanúként Fehér Jánost, egyre szorítva körülötte a hurkot: a negyedik kihallgatásán megtört, részletesen bevallott mindent.
Azt nem tudjuk – egyelőre -, hogy annak tudatában tett beismerő vallomást, hogy a törvény (ma már tudjuk: csak egyik értelmezése) szerint elévült a tette, vagy sem. A lényeg, hogy beismerte, aztán távozhatott szabadon.
A BTK elévülést taglaló szakasza értelmezhető úgy, hogy a kiszabható legmagasabb büntetési tétel – esetünkben 15 év – letelte után elévül a tettes büntethetősége. Az ügyészség felügyelte nyomozás is ezt mondta ki.
Csakhogy a közvélemény egységes felháborodása újragondolásra késztette mondhatni a teljes jogász társadalmat.
A nyomozást felügyelő vármegyei főügyészség szerint a törvény szerint nem évül el a különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberölés, ebből következik, hogy a büntethetősége sem évül – még akkor sem, ha az elkövető fiatalkorú. A büntethetősége megmarad az ügyészi értelmezés szerint, csak a büntetési tétele alacsonyabb, mint a felnőtt elkövető esetében: 15 év maximum és nem életfogytiglani.
Laikus azt mondhatja erre, van benne logika. Jogászok azonban másként látják. Például Hack Péter jogtudós, az ELTE tanszékvezetője, valamint Tuzson Bencze igazságügyi miniszter, mindketten elévülésről beszélnek. Gulyás Gergely miniszter a tegnapi kormányinfón pedig jogértelmezési vitát említett.
A független halami ágon, a bíróságon lesz a döntés felelőssége
Jogvita ide, jogvita oda, Fehér Jánost tegnap keresték a rendőrök, nem találták, így körözést adtak ki ellene. Így már hivatalosan is tudható volt az, ki a gyilkos, nem csak a közösségi oldalakon terjedő információk mutattak rá Till Tamás gyilkosára.
Néhány óra múlva levették a körözést a police.hu oldalról, elfogták Fehér Jánost. A hétvégén döntés is születhet a letartóztatásáról. Mivel félre akarta vezetni a hatóságokat, várhatóan le is tartóztatják, egyébként is tartani lehet szökésétől, hiszen tegnap árulni kezdte a lakását, a 91 négyzetméteres XXIII. kerületi lakását 55 millióért kínálja, jóval a piaci ár alatt.
A nyomozást nyilvánvalóan végigviszik a rendőrök. Fehér a gyanúsításkor várhatóan visszavonja majd tanúként tett beismerő vallomását, ami egyébként nem változtatja meg a tényt, hogy tanúként, amikor igazmondásra kötelezett beismerő vallomást tett. A bíróság így is fogja értékelni.
MInden bizonnyal bíróság elé fog kerülni az ügy; a bíróságnak kell eldöntenie, elévült-e Fehér János büntethetősége, vagy sem, és ha nem, mennyi büntetést kapjon – legfeljebb 15 évet kaphat a gyilkosságért. Az igazságszolgáltatás akadályozásáért – hamis tanúzás, hamis tanúzásra való rábírás – halmazati büntetésül kinéz neki még 3 év.
Kiemelt kép: Till Tamás koporsója (Forrás: MW-archív)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS