Szép kis csapat alakul itt, hiszen a törvénytelenül működő Fővárosi Közgyűlésnek most már a csődről kell dönteni. Idáig jutott Budapest, ahol most a legborzongatóbb horrorfilm forgatókönyve alakul, hiszen még most is a kicsinyes alkuk a fontosak és úgy tűnik, hogy a tiszás képviselők a főpolgármesteri hatáskörök egy részéért, és az SZMSZ módosításáért cserébe támogatni fogják a jogellenes tervezetet, amelynek értelmében Budapest nem fizetné be a számára előirányzott mértékű szociális hozzájárulási adót. Előre a lenini úton!
A szebb napokat látott Fővárosi Közgyűlés immár fél éve nem tudott főpolgármester-helyetteseket választani, ellenben jókat poénkodtak az üléseken, most pedig a múlt havi karácsonyi húzást követően egymást ajándékozták meg a képviselők. Az érdemi munka viszont nem túl fontos, Karácsonyék jogszabályellenes csődköltségvetése eddig nem is ment át, de ma a tiszás képviselők egyes információk szerint némi hatalomért és pozíciókért megszavazhatják a főváros újabb megszégyenítésének bizonyítékát.
A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén ugyanis a képviselőknek egy olyan büdzsétervezetről kell dönteniük, amelynek értelmében a főváros az előirányzott szolidaritási adónak csak egy részét fogja befizetni. A jogos vádakra, a több éves semmittevésre és kóklerségre Karácsonynak a következő kesergést sikerült előrántani a kalapból:
Végtelenül felháborít, amikor a politikánkat, hogy a város pénzügyi autonómiáját megőrizzük a kormánnyal szemben, úgy próbálják beállítani, mintha ez a város nem lenne szolidáris
Szegény Karigeri, talán most Gyurcsányék és Magyar Péterék segítségével újabb néhány évre a bohócsipka uralkodik majd a nemzet fővárosa felett. Nemsokára kiderül.
Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS
CIKI!!!
2024-12-18 at 15:55
Béla2024-12-18 at 15:20
Én úgy emlékszem hogy orbán is hasonló indokolással szavazott meg szankciós csomagokat prüsssszelben!
Béla
2024-12-18 at 15:20
A Tisza frakciója az előterjesztett költségvetés részleteivel több ponton nem ért egyet, azonban „felismerve történelmi felelősségét”… a Tisza-frakció megszavazza a 2025-ös fővárosi költség-vetést – közölte a Tisza Párt szerdán az MTI-vel.
Az opportunizmus az a tudatos politika, ami megragadni igyekszik minden kínálkozó lehetősé-get az előnyszerzésre, gyakran akár az erkölcsi elvek vagy a másoknak okozott esetleges kár figyelmen kívül hagyása árán is. Az opportunista a pillanatnyi előnyökért a fontosabb célokat eláruló, önző és elvtelen személy.
nemzeti
2024-12-18 at 15:01
Határontúli MAGYAROK !
Vigyázzatok a Talpra magyarokkal !
Igaz tőletek ömlik a szennyes TISZA. De ne fürödjetek benne.
Elég gondot okoz nekünk is minden magyarnak.
GyuFe
2024-12-18 at 14:35
Büszke magára a faszkalap!!!!!!!!!!!! Jogosan, mert Rodolfó módjára eltüntetett vagy 500 milliárdot, forintban, oszt még mindig szabadlábon van!!!!!!!!!!!!!!!
Szerintem is sürgősen emelni kell a bírók, meg a csicskáik fizetését, de ha lehet, a faszkalap ellopott milliárdjaiból, és ne az én adóforintjaimból!!!!!!!!!!!!!!!
Talpra magyar!
2024-12-18 at 14:30
Tények2024-12-18 at 14:14
Én inkább szarnak nevezném a magyarul is vartyogó románbozgorokat.
Én így látom
Tények
2024-12-18 at 14:14
ÖSSZEGYŰLIK A SZEMÉT AMI A KLOÁKÁBA TARTOZIK
Konfliktus kerülő
2024-12-18 at 14:08
Főváros csőd közelben ami hihető is, sok degenerált
Mi a helyzet az állammal?🤣
Minden ragyog pompázik elvtársak?
Talpra magyar!
2024-12-18 at 13:47
Tudományos libsizmus2024-12-18 at 13:08
bozgor te ne foglalkozz azzal hogy mi van Magyarországon. Csokulgasd a gazdáid szörös talpát te csicskavári
Én így látom
Csődközelben a magyar lakosság!
2024-12-18 at 13:16
Budai 112024-12-18 at 12:06
Senki semmit nem magyaráz.
Ezek csak csupán a tények!
Amikor valamit magyarázni kell akkor már elég nagy a szar!
https://www.economx.hu/gazdasag/haztartasok-fogyasztas-magyarorszag-utolso-eurostat.801407.html
K
2024-12-18 at 13:11
–Budapest (Butapest) ezekre a kleptomániás liberálisokra szavazott, megérdemlik.
Remélem a kormány nem nyújt nekik mentőövet.
api01
2024-12-18 at 13:09
Olvasom itt néhány kretén balos (vagy mi) hozzászólását … Hát prosztó vidékiként mit is mondhatnék, mint hogy b+ a bölcs pesti népség, hogy ismét ilyen szemetet választott maga fölé.
Aki nem látja, hogy mennyire tehetségtelen, aljas, tolvaj banda vezeti budpest legtöbb kerületét, az egy barom, vagy vak és süket, vagy inkább mind együtt.
Remélem, ha csődbe jut (ha már nem ott van) ez a vörös trágyadomb, a kormány nem az én pénzemmel fogja kihúzni a pöcéből. Öt év alatt 200+50 milliárdot eltüntetni, nem kispályás dolog.
Ehhez tényleg belpesti tehetség kell.
Meg ahhoz is, hogy ezek után a sok kretén a kormányt gyalázza.
Tudományos libsizmus
2024-12-18 at 13:08
Hallom, 27 ezren tettetik a munkavégzést a fővárosi önkormányzatnál. Huszonhétezren. Nem akartam hinni a szememnek.
S.P.Q.R
2024-12-18 at 13:02
Ez akart miniszterelnök lenni??? Egy látványpékség vezetésébe is belebukna!
Mi van a Lánchíd mutyival??? Mi van Városháza körüli botránnyal???? Hová tűnt a 200 Milliárd???
Zugló után a Fővárost is lenyúlta és tönkretette!
Királytigris
2024-12-18 at 12:43
Báthory2024-12-18 at 12:17!
Hol a 210 milliárd, amit Tarlós hagyott a Gyurcsány csicska Kamugeridre?
Hol a dohány?
Báthory
2024-12-18 at 12:17
Karácsony a kétirányú – Fideszes és Tiszás – nyomás ellenére is szilárdan helytáll. Nem hagyja magát zsarolni, nem tör meg a politikai adokkapoktól. Ismét bebizonyosodott, hogy érdemes volt rá szavazni.
Talpra magyar!
2024-12-18 at 12:17
Sajnos Orosz Viktorék tönkre akarják tenni a városunkat Budapestet. Persze a várba csiliárdok mennek, Budapest többi része meg rohad, hogy ingyenér oda lehessen adni a Teborcnak a a Récölnek. Hát a faszom nem kéne?
Én így látom
Budai 11
2024-12-18 at 12:06
Csődközelben a magyar lakosság!2024-12-18 at 11:37
Sötét vagy mint az északi sark karácsony este!
https://mandiner.hu/belfold/2024/12/advent-idejen-kulonosen-kinos-ahogy-a-baloldal-igyekszik-felremagyarazni-a-szamokat-a-valosagot-meg-figyelmen-kivul-hagyjak
nemzeti
2024-12-18 at 12:05
Ők kellettek Budapestnek. Ott húzza meg magát a legtöbb magyartalan,értékrendnélküli,”menek Pestre”
Kádár proletár,drogos gyerek akik már megszédítették
a konzervatívabb budai kerületeket is.
Talpra magyar!
2024-12-18 at 11:55
Sajnos Gyurcsány csicskája Karácsony vezetésével a dk-s msp-s párbeszédes momentumos lmp-s jobbikos banda szétlopta a főváros milliárdjait mára a kasszában 50milliárd forintos adósság van élősködő parazita lopásaik miatt.
Csődközelben a magyar lakosság!
2024-12-18 at 11:37
Csődközelben a magyar lakosság!
Lelombozó adat érkezett, ezt biztos nem teszi ki az ablakba a kormány
Eurostat-adatok szerint Magyarország 2023-ban az EU legszegényebb háztartásaival rendelkezett: a fogyasztás az uniós átlaghoz képest az utolsó helyen állt, osztozva Bulgáriával.
Azóta nálunk romlott a helyzet.
Borbély
2024-12-18 at 11:29
Budapest népének ez a tehetségtelen paprikajancsi kellett. Akkor élvezzék.
saghy rozi
2024-12-18 at 11:26
Persze, hogy összeállnak. A képviselői széküket nem hagyják veszni.
Zolee
2024-12-18 at 11:17
A Fidesz képviselőkkel mi a helyzet?
Királytigris
2024-12-18 at 11:16
Nem fizetik be a szociális hozzájárulási adót?
Semmi gond, majd a kormány inkasszálja, aztán ennyi volt.
Nem is értem, hogy miért rugóznak ezen. Tavaly is inkasszálás volt.
puncuis pinatus
2024-12-18 at 10:56
Tegyétek vissza az adózók ellopott, eljutalmazott pénzét azonnal többlet mutatkozik a számlán!
Gazember, aljas népség.
Megérdemlik a választóik!