Ezt a kérdést is felvetette Orbán Viktor tegnap, a Patrióta csatornán adott interjújában. Nagyon lényeges kérdés ez, mert a nyugati világon belül azért megszoktuk, hogy a kétezres évek elejéig legalábbis komoly tömegtámogatással rendelkező, karakteres programok és autonóm politikusok között választhattak az emberek.
Vagyis a demokrácia nem színház volt, vagy díszlet, hanem a kormányok és a politikai irányvonalak megváltoztathatóak voltak, ha a szavazók úgy gondolták. Mindenütt volt nemzeti minimum, amelyet még adott esetben a kommunista pártok is elfogadtak, legalábbis látszólag, a nemzeti függetlenség, a nemzeti kultúra mindenkinek prioritás volt.
A hetvenes évektől a politikai paletta még bővült is, a német zöldek például egy teljesen új programmal váltak végül is a német politikai élet részévé. Persze mindenütt voltak botrányok, válságok de a szociáldemokraták és a (keresztény) konzervatívok váltógazdálkodását legfeljebb csak átszínezték a kisebb pártok vagy politikai irányzatok. Utólag visszatekintve kétség sem fér hozzá, hogy minden egyes kormány sorsa a választók kezében volt, Spanyolország demokratizálódása után már Nyugat-Európa összes országában. Sőt észrevétlenül liberális demokráciává nemesültek ezek a rendszerek, a Szovjetunió összeomlását 1991-ben már a liberalizmus győzelmeként ünnepelték, ahol a posztmodern értelemben vett liberalizmus már erősebb fogalom, mint a demokrácia.
Az Európai Unió bővítése felé haladó szűk másfél évtized során azonban elkezdenek szaporodni azok a ma már európai értékeknek nevezett kikötések, amelyeket a szavazóknak figyelembe kell venni, ha a szavazatukkal a liberális demokrácia keretei között akarnak maradni. A liberális értelmiség, amelyet jól tartanak az egyre nemzetietlenebb multinacionális vállalatok, hű szövetségesével, a sajtóval karöltve, egyre totálisabban határozta meg azt az utópiát, amelyet az állampolgároknak kívánnia kell. A kétezres évek második felétől a kormányzás minősége mindenütt megroppant, a jobb és a baloldal egyre közelebb kerül egymáshoz, a nemzeti minimumok a legszélsőségesebb liberális ideológiához igazodóan satnyultak el annyira, hogy a szélsőliberális jogállam már csak LMBTQ személyek és egyéb kisebbségek szenvedéstörténetének elfogadását és a többség bűnbánatát és jóvátételi kötelezettségét jelentette. A migránsválság alkalmából Nyugat-Európa országai a vezeklésüket kiterjesztették az egész világra és teljes igazuk üdvözült tudatában mindenkit, akit értek, szintén rá akartak kényszeríteni mindenre, amit a saját fejükben összehordtak.
És szerintük mindenki kikerült a demokráciából, aki nem követte őket pontosan, leutánozva mindent, ezen az úton. Amit a szavazók válságnak éreznek, azt a liberális fősodor ideológiailag helyes állapotnak tartja és az az állampolgár a probléma, aki saját korábbi jogait és biztonságát, illetve jólétét, esetleg nemzeti karakterét, kultúráját kéri számon azon az államon, amely már nem az állampolgárok jogainak és jólétének biztosítását tartja a feladatának, hanem az összes elmegyógyászati tünet normalitásként történő ráerőszakolását a társadalomra. Annalena, aki a német külügyminiszter paródiája főállásban, világosan ki is mondta, hogy a szavazók szándékai lényegtelenek.
Itt tart most a híres nyugati demokrácia, egy állítólag “mindjárt megsülünk” klímaválság közepén, háborúban az oroszokkal, összeveszve Kínával és becsicskulva az amerikai demokratáknak. Gazdasági válság is van persze, nem utolsó sorban a fizika törvényeivel dacoló “zöldítés” következtében. A demokráciát közben, a renitens államok esetében legalábbis, az Európai Parlamentbe telepítették, mert azt sikerült úgy összeszavaztatni az európaiakkal, hogy a progresszívek és a magukat nem progresszívnek álcázó progresszívek döntő többségben legyenek. Az Európai Bizottság már kormány, az EP progresszívjei pedig rendes kormánytöbbség, rendes koalíciós szerződéssel. Miénk a vár, tiétek a lekvár. A Bizottság és az EP viszi a nagypolitikát, a helyi kormányok pedig oldják meg a brüsszeli döntésekből következő generális problémákat. Olyan demokrácia ez, ahol az erkölcsileg helyes döntések erkölcsileg helytelen következményeire nem is illik, de inkább már nem szabad hivatkozni.
Csakhogy egyelőre még az emberek a saját országuk parlamentjét, kormányát teszik felelőssé a válságokért, amelyek elérik őket. Egyre jelentősebbek azok a pártok és egyre számosabbak azok a szavazók, akiket a liberális jogállam felkent képviselői kitaszítanak a demokráciájukból. Ezek a pártok a választásokon még elindulhatnak, de hiába nyerik is meg azt, koalíciót senki nem köt velük, így nem kerülhetnek kormányra, vagyis a szavazóikkal együtt politikai pária létre kényszerítik őket.
Mindehhez társul az, hogy a liberális kormányok sikertelenek, az elmúlt bő 20 évben egyetlen komoly válságot sem oldottak meg, viszont az ideológiájukkal csináltak egy csomó újat. A demokrácia alapja, hogy egy normális országban a sikeres kormányzás vezet a hatalomba maradáshoz, technikai eszközökkel nem lehet hatalomban maradni. Ha lehet, akkor diktatúráról vagyunk kénytelek beszélni. Így jön létre egy posztdemokratikus kor, amely diktatórikus eszközökkel haladja meg a demokratikus csökevényeket. Mintha ez párszor lett volna már.
A dolog másik olvasata az, hogy a liberális jogállam diktatúrának is ugyanolyan pocsék, mint bármi másnak és az inkompetenciája lebontja az egykori nemzetállamok még megmaradt állami struktúráit és/vagy, esetleg egyidejűleg berobbantja azokat a polgárháborúkat, amelyeket a migrációval, a társadalmi kohézió szétverésével már évtizedek óta előkészít. Attól tartok nem a diktatúra a legnagyobb veszély ami fenyeget bennünket, hanem a káosz, és az abból következő gyöngeség. A gyengeség ugyanis vonzza az eredeti európai kultúra ellenségeit, az iszlámot és az orosz imperializmust. A végén még ez utóbbi marad az utolsó esélyünk, hogy valami stabil struktúrához tartozzunk.
Vezető kép: Aude megyeri bortermelõk rendõrökkel csapnak össze az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur szabadkereskedelmi övezet tagállamai között kötendõ megállapodás elleni tiltakozáson a dél-franciaországi Carcassonne városban 2024. november 30-án. A francia gazdálkodói szakszervezetek országos tiltakozásra szólítottak fel az EU és a Mercosur-országok (Brazília, Argentína, Uruguay, Paraguay és Bolívia) közötti szabadkereskedelmi megállapodás tervezett megkötése ellen, mivel szerintük a Dél-Amerikából érkezõ, vámmentes mezõgazdasági import gyengítené az európai gazdálkodókat. MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo
Miki
2024-12-19 at 11:57
És még valami. Vannak népek, akik magukat istenhívőnek, illetve isteni tanításokat – legyen az akárhol is megírva – követnek. Illetve, azt mondják magukról, hogy azokat követik. De még ezt se teszik illetve, messze istentől járnak . Mert ha valaki olyan tanítást követ, vagy úgy követi azt, hogy nem az ember – ember iránti tisztelet, szeretet, megértés és megbocsátás filozófiáját keresi az istenben, akkor nagyon hamís úton jár. Európa telle van ilyen vallásokkal és vallást “gyakorló” emberekkel. Ezek az emberek más célt követnek. És vannak akik semmilyen vallást nem követnek. Az igazság az, hogy ezek is hívő emberek, önmagukban és önzésük indokoltságában hisznek úgy, mint egy vallás. Önmagukat vallják istennek. Ezért nincs most jövője a Nyugatnak.
Kemény Henrik
2024-12-19 at 11:53
A Nyugatot nem kell félteni. A fejlődésre, önkorrekcióra való képessége tette naggyá és sikeressé. Én inkább Magyarország miatt aggódnék, hiszen sem gazdaságilag, sem szociálisan nem vagyunk jó állapotban.
Tudományos libsizmus
2024-12-19 at 11:51
Leplezetlen, nyílt “liberális” diktatúra vár Nyugat-Európára véleményem szerint.
Bandi
2024-12-19 at 11:46
Az utolsó római császár nem a kis pöcs volt, hanem a 480-ban elhunyt Julius Nepos, akit Odoaker is elfogadott, látszatra. Ursula meg családilag nem fog éhen halni, még a döglött póniját is pótolhatja a leendő járandóságából, amely mértéke hasonló lehet a biztos nem korrupt belga volt igazságügyi biztos nyugdíjához.
Miki
2024-12-19 at 11:36
Hozzá tenném, hogy nincs semmilyen politikai irányzat és berendezkedés, mely az emberiséget – az embert, a humánt, mint individuumot – egy magasabb színtű létre, azaz fejlettebb szociális szintre emelné. Addig ameddig az ember csak “önmaga körül forog”, addig mindig is ugyanaz marad, egy tökéletlen önző és minden tudomány ellenére, buta képződmény. Az önzése miatt. Tisztelet a kivételnek. Csak akkor van az embernek, mint az emberiség sejtjének lehetősége ezen változtatni, ha képes maradéktalanul kilépni önmagából. Ez csak az istenben való hittel tud meg valósulni. De mivel, sajnos ebben a kérdésben is az emberi önzés mutatkozik, így csak a jó szándék és törekedésben való hit marad sokaknak.
pm
2024-12-19 at 11:30
A címhez: Dehogy fogja túlélni..
“A migránsválság alkalmából Nyugat-Európa országai a vezeklésüket kiterjesztették az egész világra ..”
szerinem ezt senki nem gondolta komolyan, soha. Ez csak egy reklám, amivel eladják a sz@rt. Mint amikor elkezdték győzködni a népeket hogy a zsírosabb tej káros, hogy az ipari hulladékot is el tudják adni.
A nyugat sosem a jótékonyságról volt híres. Mögöttes szándék mindig volt.
Nem árt mindig elgondolkodni/bármilyen eseményt is látunk/ azon, hogy kinek állt érdekében, és miért?
Keljfel Julcsi
2024-12-19 at 11:28
Szia notabene!
Ebben van valami. Mióta a nők egyre több magas és befolyásos pozíciót kapnak a világ egyáltalán nem lett se békésebb se jobb. Sok német céget már nők vezetnek, látjuk milyen sikerrel…Sajnos mint nőként
meg kell állapítanom, hogy ha a nők vezető pozícióba kerülnek sem empatikusabb és sem sikeresebbek mint a férfiak.
A legnagyobb tragédia a nyugati “demokráciára” nézve, hogy mióta elfordultak a keresztyénség értékeitől egyre lefelé megy az útjuk. A nyilvános hazudozás, becsapás és igazságtalanság teljesen elfogadta lett.
A nyugati áldemokratikus országokban a gender-woke őrület, a muzulmán befolyás és nép átnevelésére átvette a hatalmat.
Tegnap egy német nyugdíjast 800 Euróra megbüntettek, mert Baerbockról mondott egy vicces mondást. Napi szinten bevetik most már a diktatúra eszközeit és a kritikus hangokat el akarják ha kell minden eszközzel el hallgatni. NDK willkommen!
Elképesztő hogy mit tűrnek el ezek a megfélemlített németek!! Sorry, ennyi gyávaság a véghez vezet.
Kedves notabene, neked és családodnak áldott karácsonyt kívánok. Halt die Ohren steif…!
Miki
2024-12-19 at 11:16
Csak a címet olvasván írom mint választ, bár tudom előre, ez csak egy retorikás kérdés, de mégis mondom mint olyan, aki most már huszonkét év óta él Nyugaton és sok helyen sokat látott, hogy nem, nem bírja ki. Lesznek radikális változások – mint ahogy már vannak is – és lesznek megint olyan idők, melyeket már az emberiség egyszer megélt. A történelem mindig ismétli önmagát, mivel az ember mindig is ugyanaz.
mezler
2024-12-19 at 09:58
Inkább az orosz imprerializmus, mint ezek a liberális barmok!
mezler
2024-12-19 at 09:47
Nagyszerű kulcsmondat:
“A migránsválság alkalmából Nyugat-Európa országai a vezeklésüket kiterjesztették az egész világra és teljes igazuk üdvözült tudatában mindenkit, akit értek, szintén rá akartak kényszeríteni mindenre, amit a saját fejükben összehordtak.”
—
Sajnos bizony ez a helyzet. Nyugat Európa konkrétan megőrült. Aki ma, az információk birtokában tagadja az vagy hazudik, vagy hülye.
Okoska törp.
2024-12-19 at 09:21
DEMOKRÁCIA= NÉPURALOM! Az ókori Görögországban volt,nagyjából egy hónapig! Utána,soha,sehol a világon nem volt,csak mantrázzák! A valóság, liberális,globalista,kommunista,bolsevista,autokrata,DIKTATÚRÁK! Igen,a “csodálatos” és áhított,nyugaton,Amerikában is,diktatúra van! A pénz diktatúrája,tehát,liberális,globalista diktatúra! Igen,nem csak keleten vannak diktátorok,hanem nyugaton,és Amerikában is! De mi van akkor,ha egy diktátor,a közjónak érdekében cselekszik,szereti hazáját,és nemzetét? Viszonylag ,igazságos,élhető társadalmat hoz létre,és semleges politikát folytat. Ez jó. Vagy nem? Tökéletes társadalom,csak az emberek fantáziájában él,és SOHA nem fog megvalósulni! EMBERBŐL vagyunk! Nem ANGYALOK! Az igazi,megoldás,és kívánalom,az lenne,ha a világ összes országának,vezetésében,NORMÁLIS,HAZASZERETŐ,BÉKEPÁRTI,NAGY TUDÁSÚ,emberek ülnének,és kormányoznának! De ez csak álom!/Azt hiszem,beleért a bilibe az ujjam./
notabene
2024-12-19 at 09:17
Nyugat-Európa jelenleg egy,a Nagy Frank-Germán Birodalmi Matriarchátus létrehozásáról fantáziáló analfabéta,utópista-nihilista szabadkömüves káoszbrigád foglya.
Minél több megkergült,pszeudó-feminista pszichopata kerül döntési pozicióba,annál nagyobb az esélye annak,hogy Európa bukása a küszöbön áll.
Talán két generációnyi idöre vagyunk attól,hogy az iszlámista csürhe számában meghaladja az öslakosságét.
Ezek aztán hamar véget vetnek az Angéla Merkel alias “Stasi-Erika” emlöin táplált, keletnémet kibuc-romantikának.
Dalai Láma
2024-12-19 at 09:01
Jelenleg,európai értékek,NINCSENEK! Egy katyvasz van,a rend,és a normalitás rombolása! A rendet,a normalitást,és a spiritualitást keleten kell keresni!/Egyébként,mindig is ott volt,már 2000 éve!/
lecsó
2024-12-19 at 08:34
Az un.európai értékek; a tolerancia és befogadás, a befogadottaknak nem értékek. A beilleszkedés a befogadó társadalomba sem az.
Alapvető létformájuk invazív. Értékeik a területfoglalás és megtérítés. De amire ez Európában bekövetkezik, addigra Merkel, Ursula és a többi vezető politikus már nem lesznek sehol. Csak a döntéseik következményei.
K
2024-12-19 at 08:21
“A demokrácia kritikája az antikvitástól fogva megragadható: főbb kritikusai szerint a demokrácia gazdaságilag nem hatékony, politikailag idealista vagy erkölcsileg korrupt.”
https://hu.wikipedia.org/wiki/A_demokr%C3%A1cia_kritik%C3%A1ja
S.P.Q.R
2024-12-19 at 08:06
476 A barbárok vezére a római császárt megfosztja hatalmától, birtokot ad neki Nápoly mellett és komoly évjáradékot. Ursula mit fog kapni?
Divide et impera
2024-12-19 at 08:00
Oszd meg és uralkodj! Ez megy a világban. Ez megy minden konfliktusban “gazdag” országban és a politikában.
Miért küldjük saját katonáinkat a hódításhoz, ha ezt megtehetik a helyi népek is?! Mint a rákos daganat. Az eredmény, hogy befektetés nélkül ölünkbe hull a gyümölcs. Ez megy most Ukrajnában és nagyon sok helyen akol külső behatásra kormányt váltanak vagy készülnek arra. Halászás a zavarosban. Ki lesz itt a győztes? Semmi esetre se azok akik testközelből megélik (vagy meghalják) az egészet, hanem valakik a haszonleső, tenyerüket dörzsölő háttérben meghúzódó erők.
K
2024-12-19 at 07:57
–Szavazatvásárlás jelenleg USA-ban a “lobbizásra” vonatkozó törvények által történik, pontosan ugyanúgy mint az ókorban.
odu
2024-12-19 at 07:52
Lesz egy jó nagy katyvasz, oszt a saría rendet tesz.
K
2024-12-19 at 07:50
–Maximálisan szuper a fenti írás.
–Már az ókorban is rengeteg kritika született a demokráciával kapcsolatban és teljesen nyilvánvalóvá vált az ókorban hogy a demokrácia egy “fából vaskarika” , de sajnos az emberiség mint egy rossz lemez azóta is visszatér az ókori sötét zűrzavaros demokráciájához.
–A demokrácia–mára szivárvány-ködös– ideáljához annak ellenére görcsösen ragaszkodnak , hogy az ókortól a napjainkig rengeteg kritika és kifogás született a demokráciával kapcsolatban…:Platón, Arisztotelész, Arisztophanész, stb.
https://hu.wikipedia.org/wiki/A_demokr%C3%A1cia_kritik%C3%A1ja
–De mindezektől függetlenül pusztán csak logikailag a demokrácia egyik legnagyobb baja az, hogy egy jó megjelenésű és jó beszélő képességű ember akár az igazságtalan káros dolgok elfogadásáról is meggyőzheti a “TÖMEGET” a többséget, így akár egy embernek is igaza lehet a “többség diktatúrájával” szemben.
–Sajnos pontosan ezt a jelenséget tapasztaljuk jelenleg Európában az EU-ban az EU parlamentben, hogy egy rózsaszínű vagy szivárvány kisebbség agresszivitása hibás és káros dolgokról győzi meg a többséget, vagy éppen rákényszeríti a többségre.
–Egy komolyabb vizsgálódás eredménye viszont az, hogy a demokrácia, vagy élharcosa a liberalizmus gyakorlatilag egy olyan pénzügyi diktatúra –pl.:szavazatvásárlás miatt–, ami a korrupcióból fakadó állami deficitet hiányt az állandó háborúkból szerzett hadisarccal rablással egyenlíti ki.
–Ennek tipikus MINTAPÉLDÁNYA jelenleg USA , mely állam jelenleg is 34 ezer milliárd államadóssággal rendelkezik, és már 1945 óta 79 éve állandó háborúkkal egyenlíti ki államadósságát a mai napig, ami állandósítja a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombával szerzett VILÁGURALMI pozícióját , és mindezt a “DEMOKRÁCIA” álarcában teszi.