liberalizmus
Az eldobott kereszténység
Emlékszem, hogy 2010 körül Hankiss Ágnes fideszes európai parlamenti képviselő meghívására, a Magyar Hírlap munkatársai szépen képviselték magukat Brüsszelben, az Európai Unióban. A riportok után, az óváros főterén, a Grand-Palace egyik kávézójában Huth Gergellyel és Szentesi Zöldi Lacival csodáltuk a XVII. században épült városházát és az azt körülvevő céhek épületeit. Ami az ünnepi, békés hangulatot fokozta, hogy a karácsonyhoz közeledvén már felállították a belgák óriási karácsonyfáját megvilágított égőkkel, csillogó díszekkel, csillagokkal, keresztekkel együtt. Jó volt ott lenni, úgy éreztük, hogy az európai keresztény civilizáció központjában vagyunk. A megállíthatatlan erőszak
Úgy látszik a XX. század világháborúi, a fasizmus, a nácizmus, a kommunizmus százötven milliónál is több emberáldozata, kegyetlenkedések, gyilkosságok Európától Ázsiáig, Ázsiától Amerikáig nem volt elég tapasztalat, hogy az erőszak kora véget érjen. A XXI. század emberisége ott folytatja, ahol a XX. század elitje abbahagyta. De ahhoz, hogy ez folytatódjon zavartalanul, ahhoz szükség van tömegekre, választói akaratra, akik közömbösségükkel, tájékozatlanságukkal vagy tudatosan támogatják a háborúkat, az emberiség ellenes cselekedeteket. Ez még virít, az hervatag...
Az elmúlás csodálatos jellemzése, amit Marcus Aurelius római császár, hadvezér, bölcselő írt meg az Elmélkedések könyvében. Az ókor sztoikus császár filozófusa, aki használta az atom szót, mint a részecskék összességét, világosan látta, hogy az egyik lény siet a létbe, a másik siet el a létből, s abból is, ami most keletkezik valami, máris elmúlt. A világot szakadatlan áramlás, változás újítja meg, mint ahogyan a végtelen örökkévalóságot az idő megállás nélküli folyama frissíti fel. Mégsem menti meg a bolygót a villanyautó? – Hardcore Hobbista
Gigi D'Agostino nyári slágere után újabb dal készül a betiltásra, a potenciális betiltó pedig ismét nem Írország vagy Ciprus, esetleg Portugália, hanem a kedvenc nagy szürke országunk, ott, Európa közepén. Érthető, hogy ilyesmivel foglalatoskodnak, hiszen új villanyautóra már nem telik, amiből a független sajtónak csúfolt titkosszolgálati lerakatok levonták azt a megfontolt következtetést, hogy a villanyautózás megbukott, Magyarország tehát megint utat tévesztett. De az adatok a világ Európán kívüli részén ezeket nem igazolják. A liberalizmus viszont nem megbukott, hanem véget ért. Erről szóló írását hozta ma nekünk a kanapén helyet foglaló mandineres kollégánk és barátunk, Szilvay Gergő. Amikor már kommunistának se jó a baloldal
Van egy olyan politikai folyamat, amelyben Magyarország kivételesen nem másolja a nyugatot, hanem irányt mutat annak: ez a (posztmaterialista) baloldallal szembeni társadalmi szkepszis széles, osztályokon átívelő jelensége. A dolog szépséghibája, hogy Európában viszont éppen az ellenkezője volt megfigyelhető, a liberális-globalista erőkkel szemben kialakulóban van egy olyan átfogó kiábrándultság, amely az elmúlt egy évben egy sor meglepőnek mondható eredményt hozott az uniós tagállamok választásain. Gondoljunk csak a Hollandiában(!) relatív többséget szerző Wildeersékre, vagy a Macron elnök trónját meginogtatni képes Nemzeti Tömörülés EP-, és nemzetgyűlési időközi választásokon elért eredményére. Mindezek azonban jobboldali válaszok a baloldal láthatóan elégtelen politikájára, amelyet még természetes folyamatnak is tekinthetünk. Az viszont már sokkal érdekesebb, hogy a baloldal kritikája már baloldalról is megérkezett például Németországban, ez pedig, lássuk be, nem meglepő fordulat a jelzőlámpa-koalíció eddigi tevékenységét szemlélve.