liberalizmus
Aki az emberiséget szereti, az mindig gyanús – forduljunk inkább felebarátunk felé az örömvasárnapon!
Az elmúlt évszázadban, a nyugat-európai társadalmakban, azaz az úgynevezett liberális demokráciákban egy olyan negatív előjelű szabadságfogalom logikája érvényesült, amelynek következménye az ember elidegenedési folyamata. A nagy materialista progresszió során az egyén először a természetes közösségektől, majd a másik embertől, utána az Istentől, legvégül pedig önmagától is elidegenedik. Nemhogy jobb és boldogabb élet lett osztályrészünk, hanem egyfajta magányos tévelygés, a szorongás és a civilizációs lelkibetegségek fenyegetése vár ránk, amely – a tapasztalatok szerint – drámaian rontja a nyugati ember életminőségét. Advent harmadik vasárnapja lehetőséget ad arra, hogy megálljunk és elgondolkodjunk magunkról, a felebarátunkról, a szeretetről, a kereszténységről, a szabadságról és Jézus Krisztus útjáról. Miért akarják a liberálisok kiirtani az erkölcsösséget is belőlünk? – Libz of TikTok Bálint Botonddal
A Libz of TikTok ezúttal kiegészült Bálint Botonddal, akivel az alapvető erkölcsökről beszélgettünk. A TikTokon ugyanis ismét rábukkantam egy "Jampi" nevű, Hollandiában élő homoszexuális tiktokerre, aki élő videókban meséli el részletesen átélt szexuális élményeit a több száz, esetenként ezernél is több nézőnek. Ezzel kapcsolatban merült fel bennem a kérdés: hova tűntek az alapvető erkölcsök, a szemérmesség és a belső korlátok? Ha megfigyeljük, a Pride-on is olyan emberekkel találkozunk, akik szemérmetlenül elénk és egymás elé tárják teljes valójukat, miközben azt kiabálják, hogy fogadd el magad az összes hibáddal együtt, légy nyitott a világra és élj szabadon. Na de hol vannak a határok, és mi lesz a társadalommal határok nélkül? Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.