liberalizmus
Fenyőünnep lett, maradhat?
Lehet valami idejétmúlt, amit a társadalom szépen lassan elhagy szokásai közül. Például nincsenek boszorkányperek, senki sem hord Bundesliga-frizurát, és a nagymamának sem köszönnek már csókolommal az unokák. Ugyanis ezekre nincs különösebb igény. Amire azonban láthatóan van igény, az például a karácsony. Éppen ezért nem megy ki a divatból már hosszú évszázadok óta. Érthető hát, hogy a fő haladárok évek óta igyekeznek támadni a karácsonyt – vagy bármit, ami a keresztény-európai értékrendhez kötődik –, eddig nagyrészt sikertelenül. Karácsonykor különösen fontos, hogy a kereszténység egyik legszentebb ünnepét fenyegető veszélyekről is szót ejtsünk, hiszen az Európai Bizottság ugyan meghátrált az összeurópai értékek lerombolására tett, píszí, keresztényellenes javaslatáról, amellyel betiltaná a karácsony szó használatát. A javaslat puszta megfogalmazódása is jelzésértékű arra vonatkozóan, hogy egy újabb olyan szakadék nyílt a normalitás és a szélsőliberális „értékrend” között, amelynek szellemi vákuuma sok erőfeszítést kíván majd az elkövetkezendő években. A harcban egyelőre ott tartunk, hogy a fenyő még maradhat, hiszen zöld, a karácsony szó viszont már necces. Ez a szép új világ, ahol karácsony helyett fenyőünnep lett. Maradhat? És vajon meddig? Vajon mi a baloldal véleménye a bevándorlásról? A kormányét már ismerjük (videóval)
Orbán Viktor szerint a migráció lesz a fellobbanó járványok mellett a következő évtized legsúlyosabb kihívása Európában. Politikai választ kell adnunk ezért az illegális és a gazdasági bevándorlás okozta problémákra – ezt csak a valóságérzetüket teljesen elveszítő liberális „jogvédők”, vagy a nyílt társadalom eszméjétől megrészegült „felvilágosult haladók” tagadják. De rajtuk – ha nem képesek a valósággal szembenézni – úgyis át fog lépni a történelem, vagy a jólét mámorából felébredő európai polgárok zavarják majd el őket. Rosszabb (de dramaturgiailag „szebb”) esetben, az Európába érkező migránsok gyújtják majd rájuk a házat. Így, vagy úgy, de a probléma ma már nem söpörhető szőnyeg alá, itt van velünk, a sötét erőszakot nap, mint nap látjuk. A liberálisok ennek ellenére továbbra is csak szabadságjogokról beszélnek, a nyugati „államférfiak és államnők” (PC!) pedig ugyan egyre hasonlóbbakat mondanak, mint amit Orbán Viktor 2015 óta mond, de tenni nem tesznek semmit. És vajon mi a magyar baloldal válasza? Mert az alkotmánypuccs, a fenyegetés, meg a jelölt-jelölti versenyen túl kíváncsiak lennénk arra is, hogy mi a terve a baloldalnak a migrációval? Térdelj nyugat, mert nálatok tényleg fenyeget a rasszizmus!
Eddig azt hittem, hogy a térdelés kultúráját csak és kizárólag az a bűntudat tartja mesterséges köldökzsinóron, amit az egykori gyarmattartó társadalmak ma élő csoportjai éreznek őseik cselekedetei miatt. Tényleg nehéz lehet szembesülni az izgalmas családfakutatások során azzal, hogy az ük-ükapuka Afrikában vagy az ázsiai szigetvilág valamelyik kicsiny szegletében térdre kényszerítette, rosszabb esetben legyilkolta a bennszülötteket. Könnyfakasztó és borzalmas érzés azt olvasni, hogy a dédipapa rabszolgákat tartott. Ám a foci-Eb-t végig követve és látva azt, hogy a Wembleyben az angolok kifütyülik más nemzetek himnuszát, majd a saját fekete játékosaikat rasszista rigmusokkal gyalázzák, amikor nem megy a foci, rá kellett ébrednem arra, hogy a térdelés bizony a jelennek (is) szól. Sokat kell még térdepelni nyugaton az ott felerősödő rasszizmus miatt. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.