Pesti Srácok

Orbán Viktor, a liberális

Orbán Viktor, a liberális

Nem, nem azért, mert Soros-ösztöndíjjal tanult – mindössze egy évig – Oxfordban. Erről már korábban írtam, hogy miután nagy reményeket fűztek hozzá a globalisták, és a progresszió fiatal magyar vezérének, itteni helytartójuknak szánták, ő szembefordult a korrupt nemzetközi hálózattal. Ezért haragszik rá ennyire Soros, ezért gyűlölik ennyire a libernyákok.

Viszont Orbán Viktor valóban liberális. A szó klasszikus értelmében. A liberalizmus egy nemes eszme, ami egyrészt a személyes szabadság és a magántulajdon szentségére, másrészt az elfogadásra, a tőlünk akár teljesen máshogy gondolkodók tolerálására, az élni és élni hagyni gondolatára épül. Vagy ahogy a klasszikus mondás szól Voltaire-től (amit persze Voltaire sosem mondott, de a híres idézetekkel ez így szokott lenni): „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de a halálomig fogok harcolni azért, hogy mondhasd.”

A magát liberálisnak, toleránsnak, demokratának mondó baloldal cenzúrát alkalmaz a közösségi médiában, megszabja, hogy mit lehet kimondani a közbeszédben és mit nem. Facebook-posztokat törölnek, felhasználókat tiltanak le egy-egy szóért vagy mondatért. Bizonyos társadalmi csoportokat semmilyen módon nem szabad bírálni, mert az azonnali össztüzet jelent a bírálóra. De már nemcsak verbálisan. Vadul tombol a cancel culture. Cukrászdákat záratnak be, cégek termékeit veszik le a polcokról, szerződéseket bontanak fel, bankszámlákat szüntetnek meg, TV-sorozatokat törölnek, ha akár egy nagy cég, akár egy családi vállalkozás tulajdonosa vagy vezetője, vagy épp egy TV-sorozat főszereplője el meri mondani a véleményét a nyilvánosság előtt, és az szembemegy a militáns, balos establishment által előírt kánonnal.

Az Egyesült Államokat és Nyugat-Európát teljesen maga alá gyűrte ez a mentalitás. Libernácizmusnak is nevezhetjük, hiszen náci módszerekkel tesznek tönkre embereket, de a maoista kulturális forradalom jegyeit is magán viseli, amikor lelkes diákok anélkül is feljelentgették, majd a tömeg elé cibálták és ott nyilvánosan megalázták, bántalmazták azokat a tanárokat, akik szerintük a kommunizmus ellenségei voltak. Már pártutasítás sem kellett hozzá, a szent eszme feltétlen híveiként a diákok egymással versengve jóemberkedtek az eszme nevében és lincseltek a gyakorlatban. Ismerős?

PestiSracok facebook image

A magyar ellenzék ugyenezen libernáci-neomarxista gondolkodás jegyében szeretné betiltani a jobboldali sajtót, bebörtönözni mindenkit, akinek köze van a Fideszhez. Politikai koncepciója, víziója nincs. (Azonkívül, hogy O1G és hogy mindenben azt kell tenni, amit a külföldi gazdák mondanak.) Kizárólag felszínes ügyekben és botránypolitizálásban gondolkodnak. Pontosabban erre vannak kiképezve, ennyit tudnak. A szabadság, demokrácia, jogállamiság stb. fogalmakat pufogtatják és kiüresítik. És igen, a liberalizmust is, ami mára annyira szitokszó lett, hogy már maguk a balosok is kerülik.

És akkor itt van Orbán Viktor, aki valóban mindent megtesz azért, hogy elmondhassák, amit akarnak. Bármilyen prosztó dolog is legyen az. És semmilyen retorzió nem éri őket. Amikor a legprimitívebb bolsevik uszítást művelik parlamenten belül és kívül, amikor az utcán randalíroznak, szánkókat gyújtogatnak, utcákat, épületeket zárnak le... senki nem bántja őket. A rendőrség békésen biztosítja a tüntikézéseiket. Nem úgy, mint 2006-ban, amikor szemeket lőttek ki.

Gyurcsány Ferenccel (és a hatpárti roncsderbiben részt vevő összes csicskájával) ellentétben Orbán Viktor komolyan is gondolja a véleménynyilvánítás szabadságát. A klasszikus liberalizmus egyik fundamentális gondolatát. Őszintén szólva, az ember néha nem is érti, hogyan képes ennyire türelmes és toleráns lenni ezekkel a bolsevikokkal szemben.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.