Pesti Srácok

A liberálisok a legkirekesztőbbek egy friss amerikai kutatás szerint

null

Nem a tolerancia a liberalizmus legfőbb erénye egy friss amerikai kutatás szerint, amelyből kiderül, hogy az Egyesült Államokban a republikánusok támogatói sokkal elfogadóbbak más világnézetű embertársaikkal, mint a demokraták szavazói, akik nem szívesen randevúznak, barátkoznak másként gondolkodóval, sőt, még a munkakapcsolataikat is leszűkíti és megmérgezi a politika – derül ki a Mandiner cikkéből.

A Generation Lab/Axios új közvélemény-kutatása szerint az egyetemisták közel negyede nem barátkozna valakivel, aki a másik elnökjelöltre szavazna. A kutatásból egyértelműen kiderül, hogy a demokraták sokkal nagyobb valószínűséggel bocsátanak el embereket, mint a republikánusok.

A felmérés számai alapján a republikánusok öt százaléka mondta azt, hogy nem barátkozna valakivel, aki a másik pártból való, míg a demokratáknál ez az arány harminchét százalék. A demokraták hetvenegy százaléka nem menne randevúzni más világnézetű emberrel, szemben a republikánusok harmincegy százalékával. A demokraták harminc százaléka – és a republikánusok hét százaléka – nem dolgozna valakinél, aki tőlük eltérően szavazna. Nemi megoszlásban a következők derültek ki: a nők negyvenegy százaléka menne randevúzni valakivel, aki az ellenfél jelöltjére szavazott, míg a férfiak hatvanhét százaléka. A nők hetvenhat százaléka dolgozna olyannal, aki ellentétes nézeteket vall, szemben a férfiak nyolcvanhat százalékával. A nők mindössze hatvannyolc százalékával szemben a férfiak nyolcvannégy százalékával vásárolna a másik félnél, vagy támogatná annak üzletét.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: Mandiner

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.