Az ukrajnai háborút illetően az Európai Unión belül nincs konszenzus, ezért mindent, amit a háború ügyében lehetett, azt nem a soros magyar elnökség nevében, hanem attól függetlenül, a kétoldalú diplomácia keretén belül kellett megtenni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az EU-csúcsot követő sajtótájékoztatón csütörtök este Brüsszelben.
Orbán Viktor, a soros magyar EU-elnökség képviseletében Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével és António Costával, az Európai Tanács elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: az ukrajnai háború a legfontosabb politikai kérdés, de ebben lényegében nem volt mozgástere, mert az Európai Unión belül nincs konszenzus, és ha nincs konszenzus, akkor nem lehet föllépni az Európai Tanács nevében.
“Tehát minden, amit a háború ügyében tenni lehetett, azt nem az elnökség keretében, hanem attól függetlenül kellett tenni. Mondjuk úgy, hogy a kétoldalú diplomácia keretén belül” – fogalmazott.
Jelezte: sok mindent tettek, most is van egy karácsonyi tűzszüneti javaslat, amelyet nem elnökségi keretben tettek az asztalra. Kérdésre válaszolva azt mondta: érti, hogy mindenki tartós békét szeretne és nagy geopolitikai összefüggésekben gondolkodik, Magyarországnak viszont megvannak a maga korlátai, “akkora amekkora”, és így nemzetközi hatása is csak akkora lehet, amely összhangban van saját magával. Ezért – folytatta – a legutóbbi kezdeményezésben nem nagy geopolitikai, békerendezési célokat fogalmaztak meg, mert – mint mondta – “azt majd a nagyfiúk”, hanem kisebbet.
Hangsúlyozta: nem látja annak akadályát, hogy legalább az ortodox karácsony két-három napján ne haljanak meg emberek a frontvonalon, és hogy megegyezzenek a felek arról, hogy 700-700 fogoly hazamenjen. Lehet, hogy ez a geopolitikai célok mellett eltörpül, de ha néhány ezerrel kevesebben halnak meg karácsonykor és néhány száz vagy ezer apa hazamehet a családjához, az egy európai érték – hangsúlyozta.
Egy másik kérdésre válaszolva kifejtette: az elmúlt három évben azt látta, hogy a harctéren nincs megoldása háborúnak. “Láttam harcias nyilatkozatokat, katonai manővereket, új fegyvereket, meghalt százezreket, nyomorékká vált százezreket, ki tudja hány százezer özvegyet, árvát” – fogalmazott. Szerinte itt az ideje, hogy a diplomácia visszavegye a vezetést a tábornokoktól, egyébként belátható időn belül nem lesz vége a háborúnak, csak veszteségek lesznek újra és újra. Arra a kérdésre, hogy Donald Trump amerikai elnökként hogyan fogja 24 óra alatt befejezni az orosz-ukrán háborút, Orbán Viktor leszögezte: nincs felhatalmazása más vezetők szándékairól szólni. Felidézte, hogy az elmúlt két hétben személyesen találkozott Donald Trumppal, nagyon hosszú megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, majd Törökország elnökével is találkozott. Hangsúlyozta azonban: noha “mindenkinek van valami a fejében”, csak a saját szándékairól szólhat.
Politikai elnökséget vitt Magyarország
A miniszterelnök a december 31-én véget érő magyar EU-elnökséget értékelve megköszönte a remek együttműködést Ursula von der Leyennek és a bizottságnak, hangsúlyozva, hogy minden politikai vitát félre tudtak tenni annak érdekében, hogy fontos ügyeket előre tudjanak vinni. Köszönetet mondott António Costának és elődjének Charles Michelnek is, aki szintén sokat tett a sikerek érdekében. Orbán Viktor azt mondta: soha nem látott biztonsági kihívások voltak az elmúlt fél évben, háború van Ukrajnában, a Közel-Keleten és Afrikában, az eszkaláció veszélye pedig állandó. Az illegális migráció és az ezzel járó következmények a schengeni övezet megbénulásával és szétszakadásával fenyegetnek, a gazdasági számok pedig azt mutatják, hogy az Európai Unió veszít a globális versenyképességéből, és a legfőbb gazdasági versenytársainktól egyre inkább hátramaradunk – tette hozzá. Értékelése szerint eközben a többi globális szereplőnek vannak ambiciózus tervei, “van, aki nagy akar maradni, van, aki pedig megint naggyá akar válni”. Mint mondta, ezért úgy döntöttek, hogy Magyarország nem bürokratikus, hanem politikai elnökséget fog működtetni. Jelezte: rengeteg munkát tettek bele ebbe a félévbe, a teljes magyar államapparátus legjava dolgozott azon, hogy az ügyek előre menjenek.
Bővült a schengeni övezet
Orbán Viktor kiemelte: a magyar uniós elnökség alatt történt meg a döntés Bulgária és Románia schengeni tagságáról. Ez a kérdés tíz-tizenhárom éve volt napirenden, és hol az egyik, hol a másik ország, hol több ország együttes ellenállása miatt nem lehetett megvalósítani – idézte fel. Hozzátette azonban, hogy Magyarország hat hónapig tárgyalt azokkal az országokkal, amelyek korábban ellenezték a bővítést, így az január 1-jétől ez be is következik. Emlékeztetett arra is: a magyar elnökség volt az első alkalom, hogy a 27 mezőgazdasági miniszternek sikerült megállapodnia a közös agrárpolitika jövőjéről. Sikerült továbbá tető alá hozni egy nyilatkozatot a zsidó élet előmozdításáról és az antiszemitizmus elleni küzdelemről. Ez a nyilatkozat kiemeli, hogy az antiszemitizmus riasztóan magas szinten van az Európai Unióban, és közös felelősségünk, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy ez csökkenjen – közölte. Az elmúlt hat hónapban megerősödött bennem az a vélemény, hogy az Európai Unió sikerének, egyáltalán a túlélésének az egyetlen lehetséges módja, hogyha ambiciózussá teszi magát, ha nagy akar lenni, ha nagy dolgokra vállalkozik – összegzett a magyar kormányfő, aki a következő elnökségeknek azt kívánta, legyenek képesek fontos és nagy döntéseket meghozni. Nem volt vicc, amit az elnökségünk mottójául választottunk: hogy mi is legyünk újra naggyá, vagyis tegyük Európát is újra naggyá. Ez az egyetlen útja a versenyképességnek és a túlélésnek – fogalmazott Orbán Viktor. A transzatlanti együttműködésre vonatkozó kérdésre a magyar miniszterelnök azt mondta: az uniós csúcson teljes egyetértés volt, hogy Európa jövője és biztonsága erőteljesen függ attól, hogy a transzatlanti együttműködést fenn tudják-e tartani. Az új amerikai elnök január 20-i hivatalba lépése kapcsán stratégiai türelmet és nyugalmat javasolt az EU-nak, mondván, ne csináljanak semmit, amivel megnehezítenék a későbbi stratégiai együttműködést a transzatlanti kapcsolatrendszeren belül.
Forrás: MTI
Logikus
2024-12-20 at 19:10
Nem értem, hogy a Brüsszeli bürokraták miért akarnak mindenáron háborúzni, miközben az ukrán nép egyáltalán nem akar!
Sajnos a ballibek, akik állandóan háborúznának.Zelenszkij pedig ilyen ballib… a saját népét nyíratja ki, ahelyett hogy békét kötne.
Fegyvereket akarnak küldeni meg pénzt ahelyett hogy egy asztalt küldenének két székkel és rávennék Zselét hogy üljön le.
Érdekes mód az ukrán lakosság nagy része nem ért egyet a vezetőjével, ezért is csak 15% a támogatottsága. Az ukrán lakosság népírtásnak nevezi, amit a saját elnökük művel a saját lakosságával.
Az ukrán lakosságnak nem fontos az oroszok által elfoglat terület, mert egy fia ukrán sem él ott. Ott kizárólag USA tulajdonú cégek/gyárak és szántóföldek vannak.
Az ukrán lakosság szívesen likvidálná Zselét, minden információm szerint!!
Dinnye
2024-12-20 at 14:43
@aladin,
“Csak halkan jegyezném meg, hogy most jelentette be a milliárdos Elon Musk, hogy németországban a kedvenc pártja az AfD. Weidel nevezetü párt és csak ök mentheti meg németországot.”
Az AfD nem Weidel nevezetü párt. A BSW a Wagenknecht nevezetü párt.
“Elon Musk két hete beszélt személyesen Melonival és rávette hogy lépjen be Orbán Viktor álltal alapitott Patrioták pártjába, ez meg is történt.”
Természetesen nem történt meg, Meloni még a mai napig nem lépett be a Patrioták frakciójába. Weidel se akar a Patriótákhoz beállni, jól van ö az ESN frakcióban.
Nem tudom, hogy egyesek honnan veszik a szédületesen hülye állításaikat.
ViAM
2024-12-20 at 11:57
“…itt az ideje, hogy a diplomácia visszavegye a vezetést a tábornokoktól…”
Ki sem kellett volna engedni a kézből! Csakhogy Lavrov és Szijjártó urakon kívül hiányoznak az igazi diplomaták, nem véletlenül…
A karácsonyi tűzszünet pedig kizárólag azért nem jön(?) létre, mert Orbán volt a kezdeményező és a sárga irigység eszi a többit, a lelkük mélyén hiába szeretnék ők is, de csakazértsemből ellenzik, nehogy a magyaroké legyen a dicsőség.
api01
2024-12-20 at 11:41
Amikorra Orbán igazán a lényegre tért volna (egészen másról beszálve, mint a két kretén), Ursula hirtelen és látványosan lefújta a meetinget.
Talpra magyar!
2024-12-20 at 11:40
Von der Leyenék Weberék balliberálisaikkal zöldjeikkel cdu-saikkal csu-saikkal módszeresen azon vannak hogy minél több ember haljon meg az ukrajnai háborúban még karácsonykor is.
Dísztöknek se vagy jó, nemhogy dinnyének
2024-12-20 at 11:30
@ Dinnye
Inkább arról nyilatkozz, hogy a kancellárod miért beszélt Trumppal Ukrajnáról az EU nevében felhatalmazás nélkül!
Béla
2024-12-20 at 11:02
Átlagember_nyomorult kis senki2024-12-20 at 10:09
Ön szerint az lenne a helyes, ha “Magyarország tudomásul veszi a kialakult helyzetet.”
Azaz sodródjunk bele egy nagy háborúba, mert sokan ezt szeretnék!
II. Vilmos német császár mondta 1914-ben: „Mire a levelek lehullanak, katonáink hazatérnek!”
Sokan elhitték, sokan önkéntesen mentek a vágóhídra.
1914 augusztus 4-re az I. Világháború konfliktusba beléptünk mi is, belépett Németország, Franciaország és Nagy-Britannia is a gyarmatbirodalmaikkal együtt.
Nem jött be II. Vilmos német császár jóslata. a háború több, mint négy évig tartott és katasztro-fális következményei lettek.
Szeretné egy újabb hatalmas vérontásba belesodorni Magyarországot.
Gyóni Géza:
Csak egy éjszakára küdjétek el őket kezdetű versét az I. világháború idején írta.
Részlet:
“Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!
Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!”
Királytigris
2024-12-20 at 10:55
aladin2024-12-20 at 10:49!
Úgy legyen! Ámen!
Ki a sorosi sameszokat az EU vezetéséből!!!!
Királytigris
2024-12-20 at 10:53
Kárpáti, Dinnye, és Átlagember_nyomorult kis senki!
Ti sorosi sameszok ma is hülyék vagytok, úgyhogy leülhettek, egyes!
aladin
2024-12-20 at 10:49
Csak halkan jegyezném meg, hogy most jelentette be a milliárdos Elon Musk, hogy németországban a kedvenc pártja az AfD. Weidel nevezetü párt és csak ök mentheti meg németországot. Ha ez igy van akkor Trumppal együtt azt akarják, hogy az AfD. is beáljon a Patriotákhoz mint Meloni. Elon Musk két hete beszélt személyesen Melonival és rávette hogy lépjen be Orbán Viktor álltal alapitott Patrioták pártjába, ez meg is történt. Most ha Weidel pártja az AfD. is belép ennek akkora a létszáma, hogy átveszik az elsö helyett az EU.-ban.
Átlagember_nyomorult kis senki
2024-12-20 at 10:09
Szóval az “Ordító egér” békemissziója ennyit ér.
Hát, széllel szemben – a közvélekedéssel szemben – lehet pisálni, csak – nem érdemes.
Mert minden visszajön a pofánkba.
Nem látom be, hogy Orbán miért csinálja ezt az ámokfutást???
Ja, de, belátom: mindez terelés a katasztrofális gazdaságpolitikájáról.
Mert az egyetlen normális ellenállás az lehetne, ha kussolnánk, és maximum nem foglalnánk állást egyik oldal mellett sem:
“Magyarország tanulmányozza a kialakult helyzetet.
Magyarország tudomásul veszi a kialakult helyzetet.”
Ennyi lehetne egy picsányi ország összes normális mozgástere és már ez is sokkal több, mint a semmi, mert legalább nem állt egyik oldal mellé sem.
Dinnye
2024-12-20 at 09:50
“mikor ugyan ezeket akarta a Szovjetunió megtenni Kubában, és csak az USA erélyes fellépése miatt táncolt vissza.”
Ne legyünk ennyire demagógok!
Kuba az atomfegyvereket már felállította, a fegyverek a kilövö rámpákon álltak, amikor az amerikaiak észrevették.
Ukrajna nem állitott fel atomfegyvereket, a kubai helyzettel össze nem egyeztethetö.
A 70-es években megszületett Helsinki-Konferencia egyik eredménye volt, hogy a szerzödés kimondta, minden ország ahhoz a katonai szövetséghez kapcsolódhat, amelyikhez akar.
Kárpáti
2024-12-20 at 09:50
Kukmanyo!
Nektek háborúpártiaknak mindig van indokotok a háború indítására. Kár, hogy az összes indokotok hazugság.
Már 2014-ben is Oroszország támadott, ők kezdték irtani az embereket nem Ukrajna.
A megszállt területek nem orosz többségűek, ukrán többségű területeket szállt meg Oroszország, de még az ott lakó oroszok is az ukránokkal együtt védik a hazájukat a népirtó, mindent leromboló agresszoroktól.
Nem a NATO terjeszkedett. Mi kértük a csatlakozásunkat. Szuverén jogunk volt csatlakozni. A ruszkik nem vehetik el ezt a szuverén jogunkat. Azért akart mindenki csatlakozni Kelet-Európában, mert nem akarták, hogy az agresszív ruszkik újra megszálljanak minket.
Nem arra kéne kifogást keresned, hogy miért kell támadni, hanem arra, hogy miért nem kell, de te háborúpárti, oroszpárti, agressziópárti, megszálláspárti vagy.
Cser Borbála
2024-12-20 at 09:40
Ideje volt már tisztázni, hogy “az ortodox karácsony “alatti tűzszünet eshetőségéről tárgyalnak. gyengébbek kedvéért.
🍉💩boááh
2024-12-20 at 09:38
A poshadt dinnye és egy szarkupac külön külön is büdös. De így együtt kora reggel…..
kukmanyo
2024-12-20 at 09:36
Kárpáti!
Te békepárti vagy. Már akkor is az voltál mikor Ukrajna a keleti területein irtotta az orosz kisebbséget, akik akkor fegyvert fogtak a saját védelmükre. (Azokon a területeken az oroszok többségben vannak! Te nyilván akkor is békepárti voltál, amikor az unió és a NATO terjeszkedni akart azokon a területeken, melyek több évszázada az orosz érdekszférába tartoztak. Te már akkor is békepárti voltál mikor ide atomfegyvereket akartak telepíteni, itt idegen katonákat akartak állomásoztatni. Ezeken a területeken kormányokat buktattak meg, hamis ígéretekkel. (tudod az orosz nagypapa nem akarja útlevéllel, vízummal meglátogatni az unokáit a Krímben, Donbaszban) Ezeken a területeken az oroszok oroszul akarnak tanulni, beszélni, élni. Te már talán akkor is békepárti voltál, mikor ugyan ezeket akarta a Szovjetunió megtenni Kubában, és csak az USA erélyes fellépése miatt táncolt vissza. Akkor az oroszoknak talán több eszük volt, mint most az amerikaiaknak és az EU-nak. Én nem vagyok oroszpárti és Orbán Viktor sem az! (Orbán az erősebb felet kérte meg a karácsonyi tűzszünetre. Tudom ezt neked nehéz elhinned, de nézz utána!) Te viszont nem tudsz orosz fejjel gondolkodni, akik erővel(!!) is megvédik az orosz kisebbségeik életét, érdekeit. Sajnos mi nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ezt megtegyük.
Dinnye
2024-12-20 at 09:24
Ukrajna nem akart atomfegyvereket telepíteni az orosz határ mellett.
Az orosz viszont elérte, hogy újabb 1300 km-es NATO terület legyen a határán. Az orosz agresszióig Finnland Oroszországgal szemben semleges volt, késöbb rájött, hogy az orosszal szemben csak egy NATO tagság ad védelmet.
Dinnye
2024-12-20 at 09:19
A magyar miniszterelnök Ukrajna totális kapitulációját akarja.
A többi európai vezetö meg akarja állítani az oroszok elörenyomulását, Ukrajna lakosságának védelméért küld fegyvereket.
Ha az orosz szabad kezet kapna Ukrajna elfoglalására, az orosz jönne tovább Európa felé. A következö állomások Moldavia, Lengyelország, a balti államok lennének. Talán Magyarország is?
Kárpáti
2024-12-20 at 09:03
Kukmanyo
Az a békepárti, aki ellenzi a háborús agressziót, a katonai inváziót, az a békepárti, aki azt akarja hagyják békén Ukrajnát, hagyják abba a támadást.
Az a háborúpárti, aki nem a támadást ellenzi, hanem a védekezést, aki szerint az agresszió rendben van és az önvédelmet kell abbahagyni, nem a támadást.
Háborúpárti vagy. Agresszorpárti, támadáspárti, inváziópárti, tömeggyilkosságpárti.
kukmanyo
2024-12-20 at 08:52
Kárpáti!
Szóval, szerinted az a békepárti, aki fegyvereket ad, az aki katonákat képez ki a harcra, (ezt már Ukrajna területén tenné) aki a fegyvereivel engedi lövetni egy másik ország területét, aki atomfegyvereket akar telepíteni az orosz határ mellé. Az aki szemet hunyt egy kisebbségeket vegzáló, más kisebbségeit gyilkoló politika miatt.
(a “felszabadított” területeken maradt orosz lakosság kenyérrel és sóval köszönti az orosz katonákat.)
Az a békepárti, aki már felvásárolta az ukrán vagyont és nem akarja veszni hagyni. Az aki országokat bíztat fel a NATO csatlakozásra úgy, hogy ennek nincs semmi politikai realitása. Az a hatalom amelyik egy bohócot ültetett a nép nyakára.
Az aki már megtalálni vél egy magyar/Magyar bohócot is.
Gondolkozz, vagy ha nem megy vizsgáltasd meg magad!