Egyelőre nem tudni, hogy szándékosság áll-e a Los Angeles-i bozóttűzek mögött, az viszont biztos, hogy elképesztő pusztítást okoz. A legfrissebb hírek szerint már 46 ezer hektár ég, a lakosok kitelepítése pedig folyamatosan zajlik, eddig tíz halálos áldozata van a természeti katasztrófának. Bár az otthonaik elhagyása így is kétségbe ejti az embereket, sajnos vannak, akiket ilyenkor is a rossz szándék vezérel. A hatóságoknak ugyanis a környéken megjelent fosztogatókkal is meggyűlik a bajuk. Mindeközben a tűz a politikát is beindította.
Los Angeles körzetében további kötelező kitelepítést rendeltek el a lakott területet fenyegető bozóttüzek miatt, amelyek helyi idő szerint csütörtök este már 46 ezer hektárt meghaladó térséget érintettek.
Az MTI közlése szerint már legkevesebb hat, az Index szerint tíz halálos áldozata van a katasztrófának, és az emberéletben mért veszteség további növekedésére számítanak a hatóságok. A szél azonban mérséklődött, ami a légi oltás hatékonyságát növeli.
Megjelentek a fosztogatók
Robert Luna, Los Angeles megye seriffje arról számolt be, hogy legkevesebb 4-5 ezer épület pusztult el, vagy károsodott súlyosan, többségében lakóházak. A rendőrhatóság vezetője azt is közölte, hogy éjszakára teljes kijárási tilalmat léptetnek életbe a vagyontárgyak védelme érdekében Pacific Palisades városrészben, amelynek egy részében kötelező kitelepítés van érvényben. Korábbi közlése szerint már 20 embert vettek őrizetbe fosztogatás miatt. A seriff hangsúlyozta, hogy a kötelező kitelepítéssel érintett területeken tilos tartózkodni, és akit ott találnak, azt szabálysértés miatt vonják felelősségre, akit pedig további bűncselekményen érnek, az bíróság elé kerül.
Kristin Crowley, Los Angeles város tűzoltóparancsnoka közölte, hogy a tűz keletkezésének pontos okát egyelőre nem sikerült kideríteni, Palisades városrészben a szándékosságot vizsgálják nyomozóik.
Mindenből lehet politikát csinálni
Karen Bass, Los Angeles polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján “példátlan történelmi tűzviharnak” nevezte a történteket.
A városvezetőt ugyanakkor több kritika érte amiatt, hogy a tűz pusztítása idején nem tartózkodott a városban, mert előre egyeztetett úton Ghánában vett részt az afrikai ország új államfőjének beiktatásán. A tűzvésszel kapcsolatos intézkedésre vonatkozó újságírói kérdésre úgy reagált, hogy első az emberélet védelme, és az otthonok védelme, a felelősség kérdését azt követően vizsgálják meg.
A sajtótájékoztatón felmerült, hogy a Los Angeles-i tűzoltóság költségvetésének tavalyi csökkentése milyen összefüggésben van a tűzkészültségre. Karen Bass azt mondta, hogy a költségvetés szűkítése nem volt befolyással arra, ahogy a város tűzoltósága reagálni tudott az elmúlt napok tűzvészére.
Biden a pénz, Trump a vízcsapokat nyitná meg
Joe Biden elnök a Fehér Házban tartott tanácskozás után bejelentette, hogy elrendelte a tűzvésszel kapcsolatos minden kiadás teljes megtérítését Kalifornia állam számára a következő 180 napban. Továbbá közölte, hogy a természeti katasztrófa miatt nem utazik Olaszországba, ahol Ferenc pápával és Georgia Meloni olasz miniszterelnökkel találkozott volna.
Donald Trump január 20-án hivatalba lépő elnök csütörtökön megismételte kritikáját a kaliforniai hatóságok felé, amelyek – szavai szerint – még 2020-ban megakadályozták elnöki intézkedését, amely Dél-Kalifornia vízpótlásáról gondoskodott volna, és az északi csapadékos területekről vizeket vezetett volna a gyakori szárazsággal küzdő régiókba. A megválasztott elnök közösségi oldalán csütörtökön felszólította Gavin Newsom kormányzót, hogy intézkedjen a vízpótlásról.
Gavin Newsom azzal reagált, hogy a Donald Trump által hivatkozott 2020-as elnöki intézkedés nem létezik.
Az akadozó internetkapcsolat miatt Elon Musk, vállalkozó csütörtökön közölte, hogy a tűzvész által érintett területen ingyen hozzáférhetővé teszik a tulajdonában lévő Starlink, műholdas internet-szolgáltatást, és ehhez szükséges terminálokat juttatnak el.
Sztárok otthona is a lángok martaléka lett
Szerdán és csütörtökön két major league-mérkőzést is el kellett halasztani a tűzveszély miatt, az egyik az NHL-ben a Los Angeles Kings–Calgary Flames hokimeccs volt, a másik a Los Angeles Lakers–Charlotte Hornets NBA-összecsapás volt. Ennél nagyobb baj, hogy a tűz martaléka lett a Lakers-edző JJ Redick otthona, és Steve Kerrnek, a Golden State Warriors edzőjének a szülőháza is odaveszett a Pacific Palisadesben.
Forrás: MTI, INdex, fotó: ABC News
Maluțan István
2025-01-10 at 15:45
Hát nem tudom…….de ez a jelenkori Szodoma&Gomora vagy Pompej??? S nem vallásos megközelités… A természet elöbb-utobb eldobja (de lehet úgy is értelmezni hogy legyözi, megsemmisiti) az ellene kifejtett emberi tevékenységeket….Az ember nem létezhet a természeti környezete nélkül…… viszot a természeti környezet az ember nélkül is létezik…
odu
2025-01-10 at 13:51
Már megtalálták a magányos gyújtogatót/gyújtogatókat, ahogy ott szokás, felelős megvan, lelövik vagy öngyilkos lösz. Még véletlenül se a világba szétszórt rengeteg pénz hiánya, a birodalom elérte anyagi lehetőségeinek határát, ááá nem.Mondjuk ha itt is gyakran ismétlődik az elmúlt nyár, előbb-utobb hasonló tragédia lenne/lesz.
Talpra magyar!
2025-01-10 at 13:34
Sorosék Bidenék … ezért is csődítettek be USA-ba rengeteg 100ezer migránst.
Rózsa
2025-01-10 at 10:13
Los Angeles, tudomásom szerint a rossz angyalok városa. Ha ez így van, akkor most ez akár bizonyítást nyert, mert az idők folyamán azzá is váltak, még akkor is, ha az első mondatomban lévők nem is fednék teljesen a valóságot. Nem értem, hogy egy ekkora nagy városban, miért az LMBTQ+ szempontjai érvényesülnek a vezetők kiválasztásában, és nem a szakértelem. Erre mondom azt, hogy saját magukhoz való eszük sincs meg. A sok munkanélküli bevándorló, hajléktalan természetesen tesz azért, hogy mások is az ő sorsuk követői legyenek, legalább egy időre.
Lacus
2025-01-10 at 10:06
kbandi12025-01-10 at 09:44 a kérdésre itt lehet a válasz. Ha Los Angeles a legrosszabb, legszörnyűbb heroinfüggő, gyilkossági bûnözõ város Amerikában, miért él Los Angeles megyében több ember, mint bármely más megyében… Tíz millió? Az ott élő Bianca Dellepiane szerint a hajléktalanok válsága. A kábítószerek dekriminalizálása vonzza a hajléktalanokat más államokból, ahol bíróság elé állítanák őket. Kalifornia az első naptól 6 hónapig finanszírozza őket a méregtelenítésre, majd kirúgja őket az utcára, ahol újra drogozni kezdenek. Wilshire-ben (Los Angeles egyik fő utcája)az LA County Museum LACAM közelében hajléktalan sátor van! Úgy tűnik, nincs akarat ténylegesen foglalkozni ezzel a kérdéssel, és a helyzet napról napra romlik.
Béla
2025-01-10 at 10:04
Az anarchikus állapotok kedveznek a bűnözőknek.
Királytigris
2025-01-10 at 09:57
Amikor szar van a palacsintában, akkor a söpredék a felszínre tör.
Piromániások és fosztogatók…
Lacus
2025-01-10 at 09:51
“A sajtótájékoztatón felmerült, hogy a Los Angeles-i tűzoltóság költségvetésének tavalyi csökkentése milyen összefüggésben van a tűzkészültségre.” Azt nem kérdezték meg, a szélsőliberális vezetésnek miért kellett az ukránoknak adni azokat a tűzoltókocsikat, amik most nagyon hiányoznak miközben spóroltak? Ahol libsi a vezetés, ott a hazaihoz hasonlatos karácsonyi a káosz.
kbandi1
2025-01-10 at 09:44
A bozóttüzeknél nemcsak a fosztogatók, hanem a gyújtogatók a valódi rosszakarók. Nem én találtam ki, helyi tudósítás is volt erről. Az igazi rosszemberek is elvegyülhetnek a tömegben.
bl
2025-01-10 at 09:29
James Woods színész, akinek szintén leégett az otthona, teljesen kiakadt: az X-en azt írta, a futótüzek oka nem a klímaváltozás, hanem „a liberális idióták”, mint például Gavin Newsom kaliforniai kormányzó és Karen Bass Los Angeles-i polgármester. Woods szerint az egyik nem ért a tűzvédelemhez, a másik meg nem tudja feltölteni a víztározókat.