“Engem nagyon megrendített az ítélet, hiszen az unokáimnak ismét egy nagy teherrel kell megküzdeniük. Csak rájuk gondoltam, amikor azt szerettem volna, hogy Portik szabadon hagyja el a termet …..tudom, hogy azonnal megszökne, persze a családja nélkül, ahogy azt megtette 1997-ben. De legalább az nem lenne bizonyított, hogy gyilkos.” – nyilatkozta a PestiSrácok.hu érdeklődésére Riskó Judit, a hétfőn a Prisztás-gyilkosság miatt első fokon 11 év fegyházra ítélt Portik Tamás élettársának édesanyja.
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Több, mint egy évtizede kilátástalan küzdelmet folytat Riskó Judit a kilencvenes években elkövetett leszámolásos gyilkosságok megrendelésével gyanúsított Portik Tamással, hogy lányukkal, Halmos-Riskó Almával, vagy ahogy a több éves bujkálás miatt névváltoztatáson is átesett Winner Hanna Rose-al és négy unokájával kapcsolatban maradhasson. Hogy Portik bujkálása miatt az identitásukat és gyökereiket vesztett unokák emlékezzenek “saját magukra”, családjukra, nagyszüleikre, Riskó Judit a megpróbáltatásokat, emlékeket, a gyermekek rajzait, fényképeket, videókat 2005-től egy internetes naplóban rögzítette. Riskó Judit két éve a Magyar Nemzet kérdésére elmondta, az utóbbi nyolc évben a kapcsolattartás nem sikerült neki, bár a korábban eltűntnek hitt család tudomása szerint a XII. kerületi Ágnes út 11.-ben élt, ahol egyébként őrizetbe vették Portik Tamást. Mint azt a PestiSrácok.hu is több alkalommal megírta, az ingatlan korábban Gyárfás Tamásé volt. Halmos-Riskó Alma szülei többször is a rendőrséghez fordultak segítségért lányuk és unokáik felkutatása ügyében – írja a Magyar Nemzet. “Ma Magyarországon a bűnözőknek van gyámhatóságuk, önkormányzatuk, rendőrségük, ügyvédek hada segíti őket, törvényes eszközökkel semmi esélyünk arra, hogy segítsünk a szeretteinken. P. T. büszkén lobogtatja azokat a hivatalos papírokat, amelyekkel minden próbálkozásunkat elutasítják, mert „nem létező”, bujkáló embereken nem lehet semmit számon kérni” – zárta 2005-ben írt bejegyzését Riskó Judit. A Riskó család még akkor Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek is levelet írt. Bár fogadták őket a Miniszterelnöki Hivatalban, hatáskör hiányára hivatkozva nem tudtak nekik érdemben segíteni. A Heti Válasz ezzel kapcsolatban azt írta, hogy később a rendőrségen ezt mondták Riskóéknak: „Rosszkor próbálkoztak rossz helyen, jelenleg nincs politikai akarat a Portik-téma rendezésére.” Aztán a kormányváltás után mégis eljött a politikai akarat…
Legalább ne lenne bizonyított, hogy gyilkos
Az ítélet kihirdetése után e-mail-ben megkerestük Riskó Juditot, hogy mit szól az ítélethez. Válaszában azt írta: “Engem nagyon megrendített az ítélet, hiszen az unokáimnak ismét egy nagy teherrel kell megküzdeniük. Csak rájuk gondoltam, amikor azt szerettem volna, hogy Portik szabadon hagyja el a termet …..tudom, hogy azonnal megszökne, persze a családja nélkül, ahogy azt megtette 1997-ben. De legalább az nem lenne bizonyított, hogy gyilkos.” Mint Riskó Judit írta, jelen volt az ítélet kihirdetésénél és szinte minden tárgyalási napon. Szerinte kizárólag a cellainformációk alapján tudták Portik Tamást elítélni, de ezek Riskó szerint meggyőző bizonyítékok. Hozzátennénk, hogy az ítélet vallomásokra is hivatkozik, amikor bűnösnek mondták ki Portikot. Riskó Judit szerint Portik bűnössége egyértelműen bizonyított. Riskó Juditot arra is megkértük, értékelje a két vádlott, a Prisztás-gyilkosság elkövetése miatt 10 év fegyházat kapott Hatvani István, és a bűnsegédként megvádolt, majd felmentett Fazekas Ferenc szerepét. Hatvaniról Riskó azt mondta: “Érdekes, hogy Hatyit mentve több esetben egy szőke, fiatal nőről beszélt Portik, mint lehetséges elkövető.” Fazekasról pedig Riskó Juditnak az jutott eszébe, hogy szerinte Portik strómanja volt a T-Boy Cafe esetében. Mint írta: “Alma több alkalommal volt olyan megbeszélésen Portikkal, ahol egy Barbara nevű kismamával beszélgetett, amíg Portik és Barbara férje egy üzlet vezetéséről, beindításáról beszélt. Fazekas felesége Barbara és abban az időben született a gyerekük.”
Alma külföldre nem mehet, Portik nem engedi
Megkérdeztük arról is Riskó Juditot, hogy mit szólt lánya Portik elítéléséhez. Az édesanya azt írta: “Almáékról nem tudok semmit, azt hallottam, visszaköltöztek az Ágnes utcába, bár az már OTP-s kézben van, ahogy Alma Vörösmarty téri lakása is. Sara Anna – az egyik unoka – nyomára az interneten bukkantam, érdekes, hogy most egy keresztény iskolába jár, holott Portik azt sem engedte, hogy megkereszteljék a gyerekeket, sőt azt terjesztette, Alma zsidó lány. Ezt – mint az édesanyja – nem tudom megerősíteni, a saját identitásommal viszont teljesen tisztában vagyok! Alma külföldre biztosan nem mehet, Portik nem engedi. Itt tudja csak kézben tartani. Alma tisztességes munkát még nem végzett, pedig két diplomája is van! Pénzt nem tudom, mivel tudna keresni, amiből négy gyereket el tudna tartani. Ahogy láttam a tárgyalási szünetekben, nagyon rossz állapotban van, teljesen beszűkült, indulatos volt, hogy kisírt szemmel köpködött felém. Állítólag életveszélyesen fenyegetik őt is és a gyerekeket is. Más forrásból úgy tudom, keresik Almán a pénzüket bizonyos emberek. A 11 év sok is, meg kevés is. A gyerekeknek az életében rémes, ha az apjuk 11 évig börtönben lesz, gyilkosság miatt. Egy ember életének kioltatásáért szerintem meg kevés.”
Az a bizonyos 1996-os év
Riskó Juditot arra kértük még, idézze föl, miként emlékszik az 1996-os évre, amikor a Prisztás-gyilkosság történt. Riskó Judit leszögezte, pontosan azért ülte végig a tárgyalást, hogy megtudja, kivel élték meg az 1996-os évet. “1996-ban – én nem is emlékszem a Prisztás-gyilkosságra – mi egyáltalán nem gondoltuk, hogy Portiknak köze lehet egy ilyen bűncselekményhez. Nem is kötöttünk semmilyen eseményt, amit most felidéztünk, a gyilkossághoz. Nekünk az 1996-os év édesanyám halálát jelenti és Portik teljes “beékelődését” Alma életébe. 1996 március 29-én, az édesanyám temetésén jelent meg hívatlanul és váratlanul, lábát ajtónk résébe téve! Kihasználta a család megrendülését, a lakásunkra is eljött a temetés után úgy, hogy idős családtagokat beültetett a kocsijába és elfuvarozta hozzánk a temetőből. Persze Alma vele volt. Húsvétkor belépett pár percre hozzánk, pár mondatot beszéltünk vele, mindig közhelyeket puffogtatott, ezek előre betanult mondatoknak tűntek a számunkra: “ha nekem ilyen családom lett volna”, “csodálatos anya vagyok”,”ha neki ilyen apja lett volna”,”munkával ő még ennyi pénzt keresni nem látott.“ (Érdekességként megjegyezzük, Portik az utolsó szó jogán valóban fölemlítette sanyarú gyermekkorát. Azt mondta, hogy még kamasz volt, amikor édesanyja meghalt. Apja utána alkoholista lett, és amikor ezért kérdőre vonta, a férfi azt mondta neki, nem ő a vér szerinti apja. Portik szerint nem apa, aki lemond a fiáról, ezért mondta azok után azt, hogy neki nincsenek szülei. Portik arról is beszélt, hogy bárki bármit mond, nem igaz, hogy nevelőintézetben lett volna, de azt elismerte, hogy kamaszkorában csinált helytelen dolgokat. Erről ennyit.) Riskó Judit azzal folytatta, hogy Portik Tamás a beszélgetések közben nem hagyta magát kibillenteni, holott kínos volt a nyelvtanilag helytelen beszéde és a sok butaság, amiket mondott. ( Itt azt megjegyezzük, hogy a Halmos-Riskó-család egy ismert és jó nevű familia, ahol nyilván föltűnt egy intézetis fiú megjelenése.) Riskó Judit szerint azonban azóta Portik nagyon sokat változott, a bujkálás nyolc éve alatt sokat művelte, képezte magát.
Be is mutatta nekem Boros Tamást
“1996 nyarán Alma keresztszülőséget vállalt Portikkal. Mi ennek sem örültünk, hiszen ez komoly dolog a mi értékrendünk szerint. Almát nem tartottuk még erre alkalmasnak és ismeretlen is volt számunkra a Drobilich család (Drobilich Gábor az Energol Rt.-ben üzlettársa volt Portiknak, korábban pedig mentora. Portik fiatalemberként apjaként nézett fel az akkor már komoly zsiványmúlttal rendelkező Drobilichra – a szerk.), nem illendő így ilyet elvállalni. Alma elvállalta. Majd ősszel egy három hónapos, németországi vendégszereplésre utazott egy színházi társulattal. (1996 őszén indult a fővárosi robbantás-sorozat, amelyről a PestiSrácok.hu-n közzétett Boros-vallomásban olvashatnak részleteket – a szerk.) A turnéról egyszer váratlanul hazajött Portik kérésére. Gulyás Emil ( Az Energol Rt. egyik alapítója – a szerk.) hozta haza. Mi nagyon megdöbbentünk, főleg azért, mert teljesen indokolatlan volt a szerződés megszegése Alma részéről, ugyanis tilos lett volna elhagynia még a szállodát is, az országot főleg. Nem értettük és mérgesek is voltunk, hogy ilyet megtett. Pár nap múlva nagy nehézségek árán, repülővel visszajuttattuk Almát, reméltük, nem derül ki, hogy itthon járt. Később felhívott Portik és egy kisebb táskát keresett – családi iratok, bankkártyák voltak benne az elmondása szerint – elmondta, hol dugta el Alma a szobájában, majd a Budagyöngyéhez kellett levinnem neki. Ott egy ismerősével várt egy dzsippel, be is mutatta nekem Boros Tamást (Akit 1998-ban, a gyanú szerint Portik megbízásából Jozef Rohác felrobbantott az Aranykéz utcában, ahol Boros mellett további három ember is meghalt – a szerk.). Közölte velem, elmegy Magyarországról, Amerikába utazik, lehet, hogy hosszabb időre, majd jelentkezik Almánál. Én – persze titokban, csak magamban – nagyon megörültem, jó utat kívántam neki, reméltem hosszú is lesz!”
Portik csak elhintette, hogy Amerikába utazik
“Alma aztán december első felében hazajött, de később bejelentette, hogy Bécsbe utazik pár napra vásárolni Portikkal. Tehát nem volt hosszú az az amerikai út! Karácsonykor Portik nálunk járt, január első heteiben pedig kiderült, hogy Alma terhes. Mi még ekkor nem tudtuk meg a nagy hírt, csak később, de akkor is titkolnunk kellett még a legszűkebb család előtt is egészen 1997 nyár elejéig, amíg Alma és a nagyobbik fiam el nem utazott Mészöly Gábor kíséretében Amerikába, ahol állítólag Portik tartózkodott. Persze Portik nem volt még akkor kint.”
Tizenegy év fegyház
Mint arról hétfőn beszámoltunk, lezárult a csaknem 18 évvel ezelőtt történt Prisztás-gyilkosság miatt indult büntetőper, amelyben a Fővárosi Törvényszék első fokon bűnösnek mondta ki Portik Tamást, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölésben, mint felbujtót, ezért őt 11 év fegyházbüntetésre ítélte. A másodrendű vádlott, Hatvani István elkövetőként 10 évet kapott, a harmadrendű vádlottat a bűnsegédként, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emelt vád alól, bizonyítottság hiányában felmentette, majd szabadon bocsátotta a törvényszék. Portik ezen kívül további három leszámolásos ügy szereplője. A Nemzeti Nyomozó Iroda azzal gyanúsítja, ő rendelte meg az éjszakai életben csak Cinóberként ismert Domák Ferenc 1996. december 18-i lelövését, amelyet Jozef Rohác végzett el. Miként a szlovák bérgyilkos robbantotta fel Portik megrendelésére, 1998 július 2-án Boros Tamás olajos vállakozót, majd lőtte le 1999 április 12-én Seres Zoltán alvilági figurát.
Címlapfotó: Magyar Nemzet/Béres Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS