Az LMP egykori fővárosi frakcióvezetőjének, Kaltenbach Jenőnek a nevét dobná be Budapest főpolgármester-jelöltjének a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM – értesült baloldali forrásokból a PestiSrácok.hu. Információink szerint Kaltenbach Bajnai egyik titkos favoritja, és különböző párton belüli egyeztetéseken már többször is szóba került a korábbi kisebbségi ombudsman jelölése. Úgy tudjuk, Bajnai Gordonék csak úgy mennének bele egy újabb baloldali választási szövetségbe, ha nem pártkatonát, hanem kvázi civil jelölt indulna az összefogás zászlaja alatt. Értesüléseink szerint az Együtt-PM egyes politikusai azért is Kaltenbach Jenőt favorizálják, mert szerintük az ő személye segítheti bővíteni a baloldali szövetséget az LMP-vel. Kaltenbach Jenő a PestiSrácok.hu-nak kijelentette, létezik az a konstelláció, amikor vállalná a megmérettetést. Rácz Krisztina, az Együtt-2014 sajtófőnöke nem cáfolta, igaz nem is erősítette meg portálunk értesüléseit.
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
Sokkal inkább az őszi önkormányzati választások, semmint a néhány hét múlva esedékes EP-választások tartják lázban a baloldali pártokat. Budapest bevétele és Tarlós István főpolgármester leváltása sokkal forróbb napirendi kérdés, mint a május 25-i megmérettetés. A baloldalon már a súlyos, április 6-i pofon után elindult a kötélhúzás, azóta pedig röpködnek a lehetséges főpolgármester-jelöltek nevei.
Baloldali forrásokból úgy értesültünk, jelenleg egy ex-LMP-s Bajnai Gordon titkos favoritja. Az Együtt-PM vezetője az LMP egykori fővárosi frakcióvezetőjének, Kaltenbach Jenőnek a nevét dobná be Budapest főpolgármester-jelöltjének – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint a korábbi kisebbségi ombudsman jelölése már többször is szóba került különböző párton belüli egyeztetéseken. Úgy tudjuk, Bajnai Gordonék csak úgy mennének bele egy újabb baloldali választási szövetségbe, ha nem pártkatonát, hanem kvázi civil jelölt indulna az összefogás zászlaja alatt. Értesüléseink szerint az Együtt-PM egyes politikusai azért is Kaltenbach Jenőt favorizálják, mert szerintük az ő személye segítheti bővíteni a baloldali szövetséget az LMP-vel.
Korábban felröppent az is, hogy Bajnai Gordon szállhatna ringbe Tarlós ellen, de forrásaink szerint kizárt, hogy Bajnai lesz a közös jelölt. Az Együtt-PM berkein belül Karácsony Gergely jelölése is többször szóba került, ugyanakkor informátoraink ezen forgatókönyv életbe lépésére sem látnak sok esélyt, miután Karácsony már kétszer is megmérettette magát egyéniben Budapesten, és mind a kétszer elbukott. Egyszer ráadásul pont abban a II. kerületben, ahol az MSZP-s Horváth Csaba korábban még a polgármesterséget is el tudta nyerni.
Kaltenbach Jenő a PestiSrácok.hu-nak kijelentette, őt még nem keresték meg az ötlettel, de egyelőre visszautasítaná az ajánlatot. „Ugyanakkor létezik az a konstelláció, amikor vállalnám a megmérettetést” – mondta. Szerinte a baloldalnak olyan közösen támogatott jelöltet kellene indítania, aki megfelelő alternatívát kínál Tarlós Istvánnal szemben. A PestiSrácok.hu Rácz Krisztinát, az Együtt-2014 sajtófőnökét is felhívta, aki kérdésünkre nem cáfolt, igaz nem is erősítette meg, hogy Kaltenbach Jenő az egyik favoritja Bajnainak. „Bajnai Gordon többször is nyilatkozta, hogy még nem találtuk meg a megfelelő főpolgármester-jelöltet” – zárta volna rövidre Rácz Krisztina. Azon kérdésünkre ugyanakkor, hogy igaz-e, hogy Kaltenbach Jenő az egyik legesélyesebb jelöltaspiráns, Rácz Krisztina hosszas hallgatás után csak annyit kérdezett, van-e még egyéb kérdésünk.
Mint ismert, az LMP fővárosi frakciója tavaly februárban szűnt meg azzal, hogy Somfai Ágnes, Hanzély Ákos és Kaltenbach Jenő kilépett a pártból, és megváltoztatta a frakció nevét. Kaltenbach Jenő akkor azt közölte az MTI-vel, hogy Párbeszéd Magyarországért frakcióra változott a fővárosi LMP-frakció neve.
Megtudtuk azt is, hogy már az MSZP sem feltétlenül Horváth Csabában látja Tarlós István lehetséges kihívóját. Forrásaink ugyanis leszögezték, még a baloldalon is kevesen tartják alkalmas főpolgármester-jelöltnek Horváth Csabát, így a szocialisták kénytelenek újragondolni a helyzetet. Egyes szocialista politikusok részéről felmerült, hogy az LMP-s főpolgármester-jelölt mögötti felsorakozás sem lenne ördögtől való ötlet. LMP-s forrásaink ugyanakkor egyelőre kizártnak tartják, hogy Schiffer András, az ökopárt társelnöke alkut kössön a baloldallal. Szerintük egy ilyen nagy Tarlós elleni szövetséggel többet veszíthetne az LMP, mint amennyit nyerhetne. Az április 6-i választási eredményekből jól látszik, hogy a kormányváltóknak sem jött be az összefogás, márpedig az LMP nem szeretné magát megégetni.
Informátoraink szerint a nyár végéig még sok víz folyik le a Dunán, de egy biztos: a baloldal elkezdte körbeudvarolni az LMP-t, amelynek elsősorban városi, mi több nagyvárosi a szavazótábora.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS