Végrehajtási eljárást indított Gyurcsány Ferenc ellen Széles Gábor nagyvállalkozó, a Magyar Hírlap és az Echo Televízió tulajdonosa.
Az ex szocialista kormányfő tavaly októberben hivatalos Facebook-oldalán írta azt, hogy miniszterelnöksége idején Széles Gábor megkereste, s kérte tőle lánya vagy menye számára az MTV2 frekvenciáját. A Fővárosi Törvényszék határozatában megállapította: ezzel a valótlan állítással Gyurcsány megsértette a nagyvállalkozó jó hírnevét, kötelezte továbbá kétmillió forint és kamatai, valamint a perköltség megfizetésére. Emellett a joghatóság arra is kötelezte az alperest, hogy bocsánatkérő magánlevélben is fejezze ki sajnálkozását az ügy miatt.
A végzés már március 22-én jogerőre emelkedett, ennek ellenére Gyurcsány a tegnapi napig nem tett eleget a bíróság határozatának, noha a megszabott határidő már áprilisban lejárt. Széles Gábor a Magyar Hírlapban elmondta, Gyurcsány ismételten bebizonyította, nem csak a parlament, de a polgárok szintjén sem tartja tiszteletben a törvényt. „Minden állampolgárnak kötelessége ugyanis tudni, ha egyszer született egy jogerős bírósági határozat, annak eleget kell tenni” – húzta alá, leszögezve: egyértelmű, hogy a bukott miniszterelnök semmilyen szinten nem tiszteli a jogállamot.
Balsai Szabolcs ügyvéd, a felperes jogi képviselője mindehhez hozzátette, a végrehajtási eljárást tegnap meg is indították. Gyurcsány Ferenc korábban többször is számon kérte az Orbán-kormányon a jogállamot, nemrég, március elején például Vissza a jogállamot! címmel tartott választási fórumot. A DK elnöke nemrég a parlamentben váltott ki felháborodást, amiért párttársaival közösen „meghekkelték” a képviselői esküt.
forrás: Magyar Hírlap / fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS