Nem ítélte el a tegnapi Kossuth téri tüntetők dulakodását Erőss Gábor, a Párbeszéd Magyarországért elnökségének a tagja, sőt a PestiSrácok.hu kérdésére úgy nyilatkozott, nem „kielégítő”, hogy a beszédek elhangzása után hazamenjenek a demonstrálók. A politikus a portálunknak adott rövid interjúban kifejtette, reméli a következő tüntetés addig tart majd, amíg el nem érik, hogy a kormány visszavonja a jövő évi költségvetést.
„Az emberek mostanra ismerték fel, hogy ez egy maffia, ami irányít minket. Ez nem egy kormány” – vélekedett Erőss Gábor, majd azt is hozzátette, a Fidesz egy maffia érdekeit szolgálja. Erőss Gábor szerint annak ellenére is civil tüntetés volt a Közfelháborodás napja, hogy a szervezők közül többen is szorosan kapcsolódnak a baloldalhoz.
Mindeközben magyarázkodnak a tegnapi tüntetés szervezői. A Nem Némulunk El Facebook-csoport állítása szerint a szervezők nem hagyták el a helyszínt a Kossuth téri tüntetés lezárása után, kivéve egy szervezőt, akinek előre megbeszélt tévészereplése volt. “A többiek végig a helyszínen voltak, és miután látták, hogy a tömeg nem akarja abbahagyni a demonstrációt, egy részük igyekezett vonulást csinálni az egyik NAV székházhoz, ám a tüntetők nem mozdultak. A másik részük a kordon ledöntése után a vagyoni károkozás minimalizálásán munkálkodott” – áll a csoport közleményében.
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS