![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2014/11/tunt1.jpg)
A NEM az NEM! elnevezésű demonstráción a nők elleni erőszak, valamint a nemi erőszak áldozatait hibáztató rendőrségi videokampány ellen és az isztambuli egyezmény ratifikálásáért tüntettek. Tüntetett A Nem adom a házamat mozgalom is, ők Trócsányi László igazságügyi miniszter, majd Csányi Sándor háza elé vonultak.
A Deák térről a Parlamenthez, majd pedig a Belügyminisztériumhoz vonultak azok a tüntetők, akik a nők elleni szexuális erőszakra akarták felhívni a figyelmet.
A szervezők szerint az eseménynek a többi között a rendőrség „tehetsz róla, tehetsz ellene” elnevezésű videókampánya adott aktualitást. A megmozdulás mintegy 300-400 főnyi résztvevője azt is követelte, hogy a parlament mielőbb ratifikálja az isztambuli egyezményt, amely a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak elleni hatékony fellépést célozza. Az egyezményhez az Európa Tanács 47 tagállama közül eddig 32 ország csatlakozott, közülük 8 állam már ratifikálta.
![Budapest, 2014. november 30. Antoni Rita az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt a Nőkért Egyesület elnöke A NEM az NEM! elnevezésű demonstráción, amelyen nők elleni erőszak, valamint a nemi erőszak áldozatait hibáztató rendőrségi videokampány ellen, és az isztambuli egyezmény ratifikálásáért 2014. november 30-án. MTI Fotó: Kallos Bea](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2014/11/tunt2.jpg)
A Nőkért Egyesület elnöke A NEM az NEM! elnevezésű demonstráción, amelyen a nők elleni erőszak, valamint a nemi erőszak áldozatait hibáztató rendőrségi videokampány ellen tiltakoztak és az isztambuli egyezmény ratifikálásáért
A szervezők azt is nehezményezték, hogy a kormány a 2015-ös költségvetésben számos luxuskiadás dacára sem tért ki a nők elleni erőszak áldozatainak valós védelmére, menedékházak férőhelyeinek számának növelésére, emellett az Igazságügyi Bizottság elvetette a szexuális erőszak áldozatainak védelmét és a szexista gyűlöletbeszéd tilalmát célzó médiatörvény-módosítási javaslatot is.
A Nem adom a házamat mozgalom Trócsányi László igazságügyi miniszter házánál tüntetett vasárnap délután.
![Budapest, 2014. november 30. A Nem adom a házamat mozgalom demonstrációja Budapesten, Trócsányi László igazságügy miniszter háza előtt 2014. november 30-án. A tüntetők fair bankokról és forintosításról szóló törvények elfogadása miatt tiltakoztak. MTI Fotó: Mohai Balázs](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2014/11/tunt3.jpg)
A Nem adom a házamat mozgalom demonstrációja Budapesten, Trócsányi László igazságügy miniszter háza előtt. A tüntetők fair bankokról és forintosításról szóló törvények elfogadása miatt tiltakoztak.
A mintegy 15 fős csoport ezúttal is azt sérelmezte, hogy a kormány devizamentő csomagjával nem az adósok, hanem a bankok érdekeit képviseli. A tüntetők, akik a forintosítás ellen is felemelték hangjukat, ezután Csányi Sándor házához vonultak, ahol egyebek közt kártérítést követeltek a bankoktól.
Forrás: MTI, MNO, Hír TV / Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS