Vizoviczki László legrégebbi riválisa, a belvárosi night clubokat működtető Surnyák Mihály vallomásának külön írást szentelünk nyáron megkezdett cikksorozatunkban, mivel a férfi igen szabad szájú nyilatkozata több figyelemre méltó körülményre mutat rá. Szerinte Vizó erőszakos terjeszkedését az oroszok finanszírozhatták, ugyanis Boros Tamás „oroszai” védték, sőt az éjszaka császára jóban volt Szemjon Mogiljevics rettegett végrehajtó emberével, Igor Korollal is. Surnyák azt fejtegette, hogy az oroszoknak azért kellett Boros és a többi rendőrspicli, köztük Vizoviczki, hogy rajtuk keresztül be tudjanak épülni a magyar rendőrségbe. Vizó emellett azért számított még az éjszakában „támadhatatlannak”, mert olyan titkosszolgálati kapcsolatai voltak, „akiktől a rendőrök is féltek”, és ezek a „nemzetbiztonsági tisztek úgy ugráltak, ahogy ő akarta”.
SZENVEDI ZOLTÁN – PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Előző cikkünkben azt írtuk: “Sorozat a sorozatban: az úgynevezett rendőri korrupciós botrány elsőrendű vádlottja, Vizoviczki László riválisainak vallomásainak ismertetésével folytatjuk a nyáron megkezdett cikksorozatunkat. Azért több részben tesszük közzé, mert Vizoviczki Lászlónak az elmúlt több, mint 15-20 évben sok riválisa lett az éjszakában, s a meghallgatott tanúk több fontos adalékkal szolgálnak arról, miként nőhetett monumentálisra a fővárosi Vizó-birodalom.” Ehhez a körhöz tartozik Vizoviczki László egyik legrégebbi riválisa, a belvárosi night clubokat működtető Surnyák Mihály is, aki tavaly tavasszal tett egy viszonylag rövid vallomást a Központi Nyomozó Főügyészségen, azonban az iratokhoz csatolták egy 2002 februári vallomását, amelyet a Nemzeti Nyomozó Iroda elődjénél, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán tett akkor, amikor élettársa kocsijának felrobbantása miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Emiatt sokáig előzetesben is volt, mivel a rendőrség azt feltételezte, hogy Surnyák robbantotta fel a kocsit, hogy Vizoviczkire terelje a gyanút. Végül kiderült, hogy nem ő a tettes, s még kártérítést is kapott az államtól a jogtalan fogvatartás miatt.
Mindazonáltal a PestiSrácok.hu olvasóinak bizonyosan ismerős lehet a vendéglátós neve, hiszen ő készítette 2000 júniusában azt a portálukon korábban közreadott videót, amely a Váci utcában és annak környékén készült. Mint ahogy korábban írtuk,
“a felvétel képeiből kikövetkeztethető, miként őrzi a rendőrség – feltehetően Vizoviczki megbízásából – az éjszakai mulatókat, a kigyúrt őrző-védőkkel, testőrökkel egyetemben, miként vonul – félelmet kelthetve, kiskirályként – Vizoviczki és hadserege a sétáló utcában, prostituáltak és turisták között. Látható, hallható a melegítőben, övtáskában ordibáló Surnyák Mihály, amint azt üvölti az öltönyös Vizoviczkinak, hogy jöjjön a rendőreivel és vegye el az ő üzletét is, mint ahogyan a többit is, ha tudja.”
A két vendéglátós viszonyáról pedig azt írtuk, hogy
“az éjszakai életben közismert volt Surnyák és Vizoviczki ellentéte. Az előbbi bevállalós, trükkös csibész úgy döntött, nem hajlik meg a Vizó-birodalom nagysága előtt, miután az egyébként „lehúzós” bárját már a 90-es évek elején nyitotta meg, amikor Vizó még taxisként kereste a kenyerét”
Ugyan Surnyák vallomásában sok érdekességet találtunk, azonban megjegyezzük, a nyilatkozat nem éppen elfogulatlan, hiszen egy ősi ellenségéről vall, közel sem indulattól mentesen. Ettől függetlenül vallomása – miként házi videója – dokumentum értékű még akkor is, ha olvasása közben az ember úgy érzi, Surnyáknak mintha nem csak Vizoviczkivel volna baja. Hogy kivel is? Hát az oroszokkal! De erről majd később. Lássuk először a viszonylag kiegyensúlyozottabban sikerült 2013-as tanúvallomását.
Mással nem volt baja, csak Vizóval
Surnyák elmondta, hogy Vizoviczkit már a 80-as évek végétől ismerte. “Akkoriban taxisként dolgozott a Randevú diszkónál, később striciként dolgozott a kocsisoron. Utána nyitotta meg a Red Palace kuplerájt Erzsébeten, ezért ő börtönbe is került, 6 hónapig volt bent. Későbbiekben, 1991-ben megnyitotta a Dolce Vita nevű night klubbot és így lettünk mi riválisok. A későbbiekben elkezdte megszerezni a Váci utca és a környéki utcák vendéglátó egységeit.” – magyarázta a tanú a nyomozó ügyészeknek. A saját érdekeltségeiről Surnyák elmondta, hogy mai napig üzemel az 1991-1992 körül a belvárosi Galamb utca 3 szám alatt megnyitott Tropical bár, valamint az ezredforduló körül bezáratott, a VII. kerületi Dohány utcában üzemelt White House szórakozóhely. A tanú leszögezte, a Tropicalt csupán presztizsből tartja nyitva, pedig Vizoviczki 2000-ben azt mondta neki, hogy két héten belül cipősbolt lesz a helyén. A White House-t azonban sikerült Vizoviczkinek bezáratnia, Surnyák elmondása szerint nemzetbiztonsági okokból (!). A tanú szerint a Váci utcában üzemelő vendéglátóhelyek közül csupán a Vizoviczki volt neki konkurencia, mással nem volt baja: “mindenki jól el volt a másikkal.” Elmondta, hogy a Tropicalt folyamatosan meg akarta szerezni Vizoviczki, mivel valamilyen oknál fogva konkurenciát jelentett neki. “Az volt az elképzelése, hogy a Váci utca és annak környékén az összes vendéglátó egység az ő tulajdonában lesz. A White House nem jelentett neki konkurenciát, ennek ellenére bezáratta.” – vallotta Surnyák, aki szerint főként hatósági eljárások útján törekedett riválisa a Tropical bezáratására. Azt állította, hogy 1995-től kezdődően erősödtek az ellenőrzések, amikor is naponta kétszer is megjelentek nála egyenruhások, jórész főidőben: éjjel 11 és hajnali 4 óra között. “Általában ilyenkor igazoltatták a vendégeket és a személyzetet.” Surnyák állította, hogy 2009 és 2010 körül Kalmár Tamást is látta a Váci utcában egy rendőrségi csoport élén, az ő bárjában razziázni. A belvárosi rendőrökről Surnyák azt mondta, hogy a Váci utcai örs egyenruhásai fizettetik ki a számlákat a turistákkal Vizoviczki lehúzós helyein. Volt olyan alkalom Surnyák szerint, hogy sikerült videóra venni, ahogy a rendőrök elkísérik a turistát a bankautomatához, azonban a kamerát az egyenruhások elvették az emberétől. “Azt tudom, hogy az őrsös rendőrök 10 százalékért dolgoztak, azaz egy 300 ezer forintos számlabehajtás után 30 ezer forintot kaptak a Vizoviczki helyein. Ezt onnan tudom, hogy ezt nekem is felajánlották a rendőrök, de én ebbe nem mentem bele, hiszen nálam ilyen nem kellett, nem volt erre ok.”
Vizoviczkinak köszönhetően került rács mögé
Surnyák Mihály 2002-es vallomásában figyelemre méltó, hogy már több, mint tíz évvel ezelőtt beszélt Vizoviczki piszkos ügyeiről, kiváló rendőri, ügyészségi és titkosszolgálati kapcsolatrendszeréről, valamint arról is, hogy a bűncselekményre, amivel gyanúsítják, nem ő, hanem a diszkópápa adott parancsot, azonban remek összeköttetései révén el tudta érni, hogy Surnyák kerüljön rács mögé. Az őt kihallgató tisztnek a fejéhez is vágta, hogy a rendőrség ezt pontosan tudja, mégsem tesz semmit. A férfi vallomása szerint kettejük közötti ellentét kiélesedése, illetve a robbantás oka ott keresendő, hogy a Tropical bár tulajdonosa kiállt barátja mellett, aki üzleti-konkurencia harc miatt konfliktusba került az éjszaka urával. Surnyák a konfliktus tisztázása végett az akkor még korlátlan hatalmú Vizoviczkivel a Fontana bárban ült le tárgyalni, ahol – a vallomás szerint – Vizó igazi gengszterként viselkedett, a színpadiasságot pedig fokozta, hogy az irodaajtó két oldalán, illetve a bár előtt is fegyveresek vigyáztak rá. Vizoviczki kompromisszum-képtelensége miatt végül nem tudtak megegyezni, onnantól kezdve pedig folyamatos zaklatások érték Surnyák szórakozóhelyeit a rendőrség, az adóhivatal és a Vám- és Pénzügyőrség részéről.
Irányítani akarta az éjszakai életet
Az, hogy a diszkópápa a tönkretételére törekedett, nem érhette meglepetésként Surnyákot, hiszen korábbi információi szerint a ma már bűnszervezet vezetésével is megvádolt férfi jóval a betámadása előtt elhatározta, hogy ugyanúgy, mint a szicíliai származású amerikai maffiózó, Lucky Luciano a 20-as 30-as években, „a város minden egyes szórakozóhelyére és vendéglátó egységére rá fogja tenni a kezét”. Érdekesség, hogy Portik Tamással összefüggésben is hasonló megalomániáról számolt be vallomásában a korábban 12 évre ítélt keresztapa, Radnai László. A hivatalosan egészségügyi okok miatt szabadon engedett férfi szerint Portiknak az volt az elmélete, hogy Drobilich Gáborral és Ferencsik Attilával az olajügyeket fogja intézni az országban, míg ő a budapesti éjszakai életbe folyik bele, még a taxisokat is irányítani fogja. Radnai úgy tudta, Portik azt akarta elérni, hogy az éjszakai szórakozóhelyek mindegyikére rátegye a kezét. Tervei szerintő ő fogta volna össze az éjszakai életet. Radnai szerint Portik terveit az húzta keresztül, hogy az Energol-ügy miatt szöknie kellett. Surnyák vallomásában elmondta, tudomása szerint Vizoviczki 2002-ig(!!), csak a belvárosban ötven mulatót vett el erőszakkal tulajdonosaitól.
Az orosz maffia állt Vizó mögött?
Amikor az egykori rivális egy ellehetetlenített bártulajdonost faggatott Vizó módszereiről, ismerőse nem mert semmit mondani, de „ő tudta”, hogy „az oroszoktól és Vizoviczkitől fél”. Magabiztossága pedig Surnyák szerint onnan eredt, hogy Vizoviczki mögött a Magyarországon a 90-es évek elején gyökeret eresztett orosz maffia áll. Surnyák viszont szerette volna megakadályozni, hogy „átengedjék az oroszoknak a belvárost”, noha bárjai elvételével őt is havi szinten fenyegették. Igaz, Vizó előtte összesen százmilliót kínált a férfi érdekeltségébe tartozó White House-ért a Tropicalért és a New York bárért. Vizoviczki jó orosz kapcsolatait Surnyák Mihály a nyomozóknak azzal próbálta alátámasztani, hogy Vizoviczkit egy darabig az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás „oroszai” védték, és az üzletember jóban volt Szemjon Mogiljevics rettegett végrehajtó emberével, Igor Korollal is. Surnyák azt fejtegette, hogy az oroszoknak azért kellett Boros és a többi rendőrspicli, köztük Vizoviczki, hogy rajtuk keresztül be tudjanak épülni a magyar rendőrségbe. Vizó emellett azért számított még az éjszakában „támadhatatlannak”, mert olyan titkosszolgálati kapcsolatai voltak, „akiktől a rendőrök is féltek”, és ezek a „nemzetbiztonsági tisztek úgy ugráltak, ahogy ő akarta”.
Szűcs Attilát is beterrorizálták?
Surnyák elmondta azt is, szerinte Vizoviczkiék és az oroszok álltak Szűcs Attila befenyítése mögött is, amikor egy rakétát lőttek be a vállalkozó tulajdonában lévő Secret Night Club tetőterébe. A megijedt tulajdonosnak a szórakozóhelyen “ott pöffeszkedő” Seres Zoltán megemlítette, a további kellemetlenségek elkerülése céljából az oroszoktól kellene védelmet kérnie – áll a vallomásban. A magyarországi orosz maffiával egyébként a legkevésbé sem ellenséges viszonyt ápoló Seres fel is ajánlotta, hogy biztosítja a szórakozóhely védelmét. Surnyák vallomásában beszélt arról is, hogy Szűcs betámadása után Vizoviczkinek kezdett dolgozni, akit mindeközben ugyan “köröztek a rendőrök”, de az oroszoktól kapott diplomata útlevelének is köszönhetően “szabadon jár-kel a Váci utcában”. Vizó ellenfele célzott arra is, hogy a Secret Club elleni támadás a “kábítószerről szólt”, ő maga pedig szintén annak köszönheti meghurcolását, hogy “a kábítószer-kereskedelemnek áll az útjában”. Hozzátette: “a Budapesten lévő összes maffia, vagy gazdasági érdekcsoport megkereste“, azok, akik “oroszokkal, albánokkal, tökökkel, kurdokkal” dolgoztak, hogy adja át nekik az üzletét. Külön érdekesség, hogy valami miatt Surnyák fontosnak tartotta kihangsúlyozni kihallgatásán, hogy a magyar olajmaffia egyik legismertebb csoportosulását, a hírhedt Conti Car autókereskedést nem tartja maffiának. Vizoviczki riválisa megemlítette, hogy a szintén az oroszokhoz húzó Boros József Károllyal is összetűzésbe került, ugyanis egyik barátját, Sas Lászlót ki akarta tenni a Citadellából. Amikor Surnyákék rendezni akarták a konfliktust, állítása szerint szembe találkoztak a többszörös gyilkos Magda Marinkóval és harminc emberével, akiket aztán “eltávolítottak” a Citadelláról.
Több lövéssel iktatták ki a konkurenciát
Vizoviczki agresszív terjeszkedésével kapcsolatban Surnyák elmondta még, hogy egyik barátja az Astoriánál lévő Desperado diszkót sikeresen felfuttatta, ám később Vizó követelte, hogy vegye be az üzletbe. A férfit fenyegették azzal is, meghal, ha Vizoviczki nélkül vezényel le „egy kábítószerről szóló” bulit a Petőfi Csarnokban. A férfiba később több golyót eresztettek, és amíg korházban volt, az éjszaka ura és bandája „elfoglalta a Desperadót”. Amikor barátját Surnyák a lelövése okáról kérdezte, a volt tulaj elmondta, azért törtek az életére, nehogy Vizó nélkül nyissa meg a Petőfi Csarnokos rendezvényt. Emellett neki is azt tanácsolta, vigyázzon Vizoviczkivel, „ha élni akar”. Néhány nappal később a férfi azonban „valami miatt” megváltoztatta véleményét és előadta, hogy az éjszaka császára „milyen becsületes, korrekt ember” és „semmi köze az ő lelövéséhez”.
Belváros: állam az államban
Surnyák Vizoviczki erőszakosságára rámutatva megemlítette a vállalkozó jobbkezének, a nemrég tanúvédelmi programba felvett Varga Istvánnak a Fontana bár előtti összeszurkálását is, amire szerinte szintén Vizoviczki adott utasítást (ennek persze ellentmond, hogy az éjszakai életben azt beszélik, Vargát Tanyi és sleppje támadta meg, hogy védelmi pénzt zsaroljon ki az éjszaka császárától – a szerk.), de az ügyet a korrupt rendőrség „eltussolta”. Mint vallomásában fogalmazott, ezen ő persze nem csodálkozott, mert a „belváros állam az államban”, ott a rendőrség minden egyes bűncselekményt „elsimít”. Példaként említette, hogy felvétel van arról, hogy egy Szergej nevezetű orosz a fejéhez szorította a fegyvert, de „ez a felvétel sem érdekelte” a rendőröket, holott „az oroszok semmit nem tudnának elérni Pesten, ha nem segítenék őket az egyenruhások”. Így viszont „mindent megtehettek”, „leterrorizálhatták az éjszakai életet” – mondta Surnyák, majd hozzátette, ha érték is fenyegetések, egészen addig nem volt komolyabb bajban, amíg a korrupt rendőrök közbe nem avatkoztak. Erre hivatkozva elmesélte, hogy egy Hornyák Zsolt nevű rendőr például havi egymillió forint védelmi pénzzel akarta lehúzni, az erről szóló videót be is vitte az ügyészségre, de legnagyobb meglepetésére a teljes vallomását „már másnap visszahallotta Vizoviczki embereitől”. A férfi értetlenségét fejezte ki, hogy a rendőrség miért „a maffia oldalán” áll.
Főrendőr a maffia szolgálatában?
Ugyanebben a körben lett megemlítve a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) – idén augusztusban távozó – főigazgató-helyettese, Zsombok György is, aki akkoriban az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának főosztályát vezette. A volt főrendőrt szintén azzal vádolta meg Surnyák, hogy az orosz maffiának, valamint Vizó egyik kapcsolatának dolgozik. Szerinte az éjszakai életben ez nyílt titok volt, és Zsombok neve „tele volt kürtölve a városban”. Azt is állította, hogy az ezredes egyik besúgójának gyilkossági kísérletét is eltussolta, ráadásul a főrendőr „nem vette észre, hogy nem neki van téglája az alvilágban, hanem őt építette be az alvilág”. Érdekesség, hogy a Vizoviczki elleni operatív munkát az NVSZ részéről Zsombok György irányította, valamint felügyelte, legalábbis az iratokból ez derül ki. Surnyáknak az is gyanús volt, hogy kocsijuk felrobbantása után pár perc után megjelentek Vizoviczki „rendőrei”. A vállalkozó név szerint említette Jakab Gézát, a BRFK szervezett bűnözés elleni főosztályának akkori vezetőjét – később az OTP biztonsági igazgatója – , akiről egyébként Boros Tamás is többször említést tett az 1997-es emlékezetes videóvallomásában.
Surnyák szerint a leszámolásokat is riválisa rendelte meg
Vizoviczki riválisa arra is célzott, hogy autójuk felrobbantásánál sokkal nagyobb kellemetlenség is érhette volna. 1998 nyarán ugyanis olyan információk jutottak el hozzá, hogy egy Szlovákiából Magyarországra rendelt bérgyilkossal Vizoviczki meg akarta öletni, de a támadás kudarcba fulladt. Állítása szerint autóbalesetnek álcázva, szintén Vizó utasítására egy vezető beosztású rendőrt, Csontos Ferencet is likvidálni akarták, mivel az egyenruhás a Sweet Milk üzemeltetőjeként konkurenciát jelentett, ráadásul ötvenmilliós elszámolási vitája is volt a diszkópápával. Surnyák kijelentette, biztos benne, a rendőr őrnagy (akire Boros ugyancsak sok terhelő adatot mondott -a szerk.) nem lesz túl beszédes, ha az esetről kérdezik. Emellett a 90-es években több szórakozóhelyet is üzemeltető üzletember megemlítette az őt kihallgató tiszteknek, hogy tudja, a rendőrségnek van egy listája azokról, akiknek az érdekeltségét Vizoviczki erőszakos úton szerezte meg. De a rivális beszélt olyan, az éjszakai életben egykoron nagy befolyással rendelkező, ám végül merénylet áldozatává váló vállalkozókról, akik amiatt halhattak meg, mert Vizó „a fejébe vette, hogy minden vendéglátó egység az érdekeltségi körébe fog tartozni”. Szerinte Prisztás József, Domák Ferenc „Cinóber”, Döcher György, Muskovics Gyula és Szlávy Bulcsú halála is a jelenleg költségvetési csalással és vesztegetéssel vádolt üzletember lelkén szárad.
Címlapon Surnyák Mihály látható, amint “Vizó rendőreivel” acsarkodik Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS