Kádár kevesellte a halálos ítéleteket, pedig népbírái mindent megtettek

„Sokkal jobb lett volna 5-600 embert halálra ítélni, akkor 30 000 emberrel kevesebbet kellett volna börtönbe csukni” – fejtegette 1957 végén Kádár János, aki ’56 után kevesellte a halálos ítéletek számát. Pedig a megtorló-gépezet mindent megtett azért, hogy mindenkivel leszámoljon. ÁVH-s “szakmunkásokkal” töltötték fel a rendőrséget, létrehozták a rögtönítélő bíróságot, majd a rettegett népbíróságokat. A népbírák ellen senkinek sem lehetett esélye.

KOVÁCS BÁLINT – PestiSrácok.hu

Korábbi cikkünkben – amely Zinner Tibor munkáján, A kádári megtorlás rendszere, alapszik – már megpróbáltuk bemutatni azt a tökéletesen felépített, kegyetlen megtorló-gépezetet, amellyel Kádár Jánosék az 1956-os forradalom leverése után kivéreztették az országot. Abban az írásban a „jó Kádár” beszédei segítségével vizsgáltuk a történteket. Most azt nézzük meg a Hamvas Intézet kiadványának a segítségével, hogyan is alakították át a rendőrséget, bíróságot, hogy mindig megfelelő ítéletek szülessenek.

Első elrettentés, gyors kivégzések

Képzeletben 1956 novemberében járunk, a forradalmat a szovjet hadsereg leverte, a tankokkal hazatért Kádár egyre bátrabb. A diktátor a Magyarországon tartózkodó szovjet vezetőkkel 1956. november 26-án úgy határozott (idézet a szovjetek jelentéséből), hogy „az államellenes felkelés miatt letartóztatottak közül minél hamarabb ki kell választani 5-7 embert, akiket – az ellenforradalom elrettentése és az országon belüli mind hamarabb rendteremtés érdekében el kell ítélni, és agyon kell lőni”. Szerov elvtárssal együtt mások mellett a következő személyeket választották: Dudás Józsefet a budai felkelőcsapatok vezetőjét, Szabó Jánost, aki a Széna téri felkelők vezére volt és Zalomi (Zólomy) Lászlót, aki a budapesti fegyveres felkelőerők parancsnokhelyettese volt. Ahogy Münnich Ferenc elvtárs fogalmazott: „Ha kivégzik a vezető ellenforradalmárokat, akkor az ellenforradalom ereje lényegesen gyengül és a fegyvereket is lényegesen gyorsabban adják le”.

Feltöltötték a rendőrséget volt ÁVH-sokkal

Ez csak a kezdet volt, Kádárék (joggal) féltek, árulkodó Friss István (az MSZMP Központi Bizottsága tagja) megjegyzése: „A jelenlegi helyzet olyan, hogy ha kimennének a szovjet csapatok, holnap reggelre elsöpörnék a pártot és a kormányt”. Kádárék először a rendőrséget építették újjá. Az állomány egy része elhagyta az országot, az elbocsátottak, eltávolítottak száma 1957 végére megközelítette a tízezer főt. „Kéznél volt” a gyűlölt ÁVH, ennek visszaállítását ugyan még Kádár sem vállalta, de „újrahasznosította szakembereit”. Zinner kutatása szerint a BM állományába került 847 új tiszt között 648 (!) az államvédelemből érkezett. Zömében belőlük szervezték a diktatúrát mindenben kiszolgáló politikai nyomozó osztályt 1956 végén.

A politikai rendőrség „összesöpörte a falevelet”

„Meg kellene kezdenie a kormánynak a fegyveres szerveknek, a politikai rendőrségnek a felállítását. Egy olyan politikai rendőrséget kell felállítani, ami az ellenség ellen és nem a mi kommunista elvtársaink ellen harcol” – mondta az idén első fokon végre elítélt Biszku Béla még 1956 november 11-én. A csoportot hamar felállították, s nem meglepő, hogy – ahogy Zinner írja – „vezető posztjait zömében régi államvédelmisek töltötték be”. Ez a politikailag jól képzett brigád aztán elvégezte a dolgát, Kádár kívánsága és szavai szerint: „összeseperték a falevelet”. Azaz letartóztatottak több mint harmincezer embert.

Rögtön-ítélés: halál, szinte bármiért

Ezután következett az ítélkezés átalakítása, 1956 végén létrehozták a rögtönítélő bíróságot, amely „ha a terheltet a rögtönítélő eljárás alá tartozó valamely bűncselekményben bűnösnek nyilvánítja, ítéletében egyúttal halálbüntetést szab ki”. Az ítélkezés alá tartozott a gyilkosság, rablás, gyújtogatás és a feljelentései kötelezettség elmulasztása – arról, hogy más lőfegyvert, lőszert birtokol. A hozzátartozók is büntethetővé váltak. A rögtön-ítélés 1956. december 15-én kezdte meg működését, s csak 1957-ben szüntették meg, helyét a hírhedt népbíróság vette át.

Bátor, nemet mondott jogászok

Természetesen nem mindenki akart részt venni ebben (nem véletlenül ajánlotta Zinner a művét a bátor bíráknak, ügyészeknek), 1957 januárjában arról tájékoztatták Marosán György államminisztert, hogy a Legfelsőbb Bíróság 47 bírája közül tíz lemondott, mert a „gyorsított bűnvádi eljárásban részt venni nem óhajt”. 1957. tavaszára húsz személyt leváltottak az Igazságügyi Minisztériumban, ötvennégy bírót és számtalan ügyészt elbocsátottak. Szinte mindenkit nem megfelelő politikai magatartás miatt.

Rettegett népbíróság, párthű népbírák

Látva a jogászi ellenállást Kádárék a népbíróság intézménye felé fordultak, 1957 tavaszán létrehozták a Legfelsőbb Bíróság Népbíróságának Tanácsát (LBNT), júliusban pedig felállították a megyei népbíróságokat. Ezek öt tagból álltak, egy tanácsvezető szakbíróból és négy másik tagból, akiket az elnöki tanács nevezett ki – népbírónak. Nekik „szakképzettséggel nem kell bírni”. „A Népbírósági Tanácsnak bármely fokon hozott ítélete ellen csak perújításnak van helye” – jegyezte le a Legfelsőbb Bíróság hétpróbás elnöke, Domokos József (hírhedt beszéde itt olvasható) – Nem kötik határidők”. Valójában nem kötötte semmi. Amennyiben halálos ítéletet hozott, azt két órán belül végre kellett hajtani. A vádlottaknak esélyük sem volt, az ügyvédi munkát akadályozták, s amúgy is csak azok jogászok próbálkozhattak, akiket az igazságügyi tárca vezetője felvett a jegyzékbe.

Kádár kevesellte a kivégzések számát

Szintén nem közismert, hogy Kádár utólag kevesellte a halálbüntetést. „Nem tudtuk elérni az ellenforradalom fő vezetőinek, kezdeményezőinek nagyobb mértékű fizikai megsemmisítését – mondta a jegyzőkönyv szerint (szinte panaszosan) a Politikai Bizottság 1957. decemberi 10-i ülésén. – A bűnüldöző szervek kezében van 800-1000 olyasfajta ember, aki itt maradt az országban, és az ellenforradalom vezetője, kezdeményezője, reprezentánsa volt bizonyos területen. Azt is megmondtuk annak idején, hogy miféle emberek: fasiszták, deklasszáltak, a Horthy-apparátus volt emberei… Nagy kár, hogy ezeket nem sikerült megsemmisíteni, mert azért ezek a rendszer legveszedelmesebb ellenségei… A minőségi hiányt egy kicsit mennyiséggel pótoltuk általában. Ezért előállt egy olyan helyzet, amit mint állandó bűnüldözési rendszert nem tudjuk fenntartani. Arról volt szó, nem tudunk Magyarországon olyan bűnüldözési rendszert állandósítani, hogy 40-50000 ember üljön állandóan börtönben, vagy már meg is van a behívója, de még nincs ott. Nem lehet így csinálni”.

Több kivégzés, kevesebb internálás

„Elítéltek most nem tudom mennyit – 6 és fél, 7 ezer embert, most már 9800-ról hallunk. Arról beszéltünk, hogy sokkal jobb lett volna 5-600 embert halálra ítélni, akkor 30 000 emberrel kevesebbet kellett volna börtönbe csukni” – számolgatott Kádár ugyanazon az ülésen.

Nem kegyelmeztek Kádár homunculusai

Pedig Kádár teremtményei, homunculusai, a népbírák mindent megtettek. „A folyamat számos mozzanatból állt össze, és az időnként brutális fizikai kényszerrel, erőszakossággal teli nyomozati-vizsgálati szakaszt követve jutott el az ügyészi szakba, ahol ugyan fel-felszisszentek a történteken, de a terheltek sorsa már nem az ő kezükben, hanem a népbírákéban volt – írja erről Zinner Tibor. – Ők pedig – leszavazva szakbíráikat – úgy ítélkezhettek, úgy foglalhattak állás a határozatok kihirdetése előtt, hogy szemléletüket – és gyakorlatukat – még dr. Domokos is sokallotta. A rendszer működésének nyitja – az irányítás mellett – nem abban rejlett, hogy miként történt a számonkérés gyakorlata, hanem abban, hogy kik hajtották végre”. Ebben a remek cikkben dr. Szilágyi József ügyét mutatják be – érdemes elolvasni.

Szomorú statisztikák – Kádár ezt kevesellte

Nézzük végül az embertelen, Kádár által túl visszafogottnak tartott számokat, a statisztikába fűzött személyes tragédiákat. Zinner Tibor kutatásai szerint „1956 novemberétől 1957. május 1-jéig 33704 főt vettek őrizetbe, közülük 14244 személy ügyét kivizsgálták, mert őket átadták az ügyészségnek. Így őrizetben tartottak még 14542 állampolgárt (Kádár ’56-ban: „Egyetlen dolgozónak sem esik bántódása”). Az ügyészségnek átadott és megvádolt személyek közül államellenes bűntett elkövetése miatt 1379 főt a bíróságok elítéltek. Internáltak 4500, rendőri felügyelet alá helyeztek 1500 személyt. Kétszázhuszonkilenc embert egyértelműen 1956 miatt végeztek ki, 16798 személyt börtönbüntetésre ítéltek. A népbírák segítségével. Akiket – csak úgy, mint a legtöbb bűnöst – sohasem vettek elő.