Moldova György könyvei 15 millió példányban keltek el, az egyik legolvasottabb magyar író, de ma már nem hívják író-olvasó találkozókra, mert a könyvtárosok féltik az állásukat – olvasható abban az interjúban, melyet az Origo készített a 80 éves íróval. Moldova hat könyvet írt Kádárról, de nem sírja vissza az átkost. A baloldalt éppolyan nevetségesnek tartja, mint a másikat, mert nem hisz abban, hogy milliárdosok képviselhetik a szegények érdekeit.
Az Orbán Györgyinek adott interjúból kiderül, hogy Moldova Györgyöt a III/III-as ügyosztály 6 évig figyeltette, 1974-től 1980-ig. Az író beszél a Kádárhoz fűződő viszonyáról is, akivel sok közös pont van a sorsukban. A kádárizmust azonban nem sírja vissza, “mert azzal vannak gondjaim”.
Az író azzal kapcsolatban, hogy ma már nem hívják író-olvasó találkozóra, megjegyezte: “Sem a baloldal – bár nincs magyar baloldal, a baloldal én vagyok – sem a jobboldali vezetés nem nézi jó szemmel, ha engem meghívnak, én ezt belátom. ‘Levernék’ az illető könyvtároson.”
Moldova György nem hisz abban, hogy a szegények érdekeit milliárdosok képviselhetik. “Ez ügyben nemcsak a jobboldal nevetséges, hanem a baloldal is, köztük Gyurcsány, és persze hogy nekiesik Kádár emlékének. Az egész baloldal csak az idézőjelet érdemli meg” – mondta az író.
Moldova beszél arról is, hogy némi elvi engedmény esetén sikerrel pályázhatott volna a Magyar Művészeti Akadémia tagságára is, ám régen megtanulta, hogy az ember nem tarthat igényt egyidejűleg a töviskoszorúra és a harminc ezüstre.
A teljes interjú elolvasható itt.
Forrás: Origo / Fotó: Szabó Gábor – Origo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS