Ember az embertelenségben: Antall József a belügy hálójában

Bátor, szókimondó, az óvatosságra fittyet hányó, megtörhetetlen – nem biztos, hogy ezek a kifejezések jutnak eszünkbe néhai miniszterelnökünkről, Antall Józsefről. Pedig mind igaz arra a fiatal tanárra, akit a forradalom után előbb letartóztattak, majd áthelyeztek, megfigyeltek és kirúgtak. Diákjai imádták, az állambiztonság tartott tőle. Ember az embertelenségben: Antall József a belügy hálójában (1. rész).

MEZŐ GÁBOR – Hamvas Intézet

„1957 és 1959 között, a véres megtorlások idején tapintatosan, de félreérthetetlenül mondta ki véleményét a kommunista rendszerről. Az őt sem kímélő politikai üldözések közepette soha nem felejthető példát adott bátorságból és emberi tartásból”  (Jeszenszky Géza: Antall József, a tanár)

Bár a rendszerváltást és az azt követő éveket vizsgálva Antall József néhai miniszterelnökünk megítélése már közel sem egységes, a politikus-történész életének első szakaszát és az állambiztonsági iratokat böngészve az 56-os forradalomhoz hű, elveiből nem engedő, bátor, fiatal tanár alakja tűnik fel. Olyan egyéniségé, akinek homályos, jelentésekből, besúgásokból, emlékezésekből összeollózott személyiségrajza nehezen összeegyezhető azzal a képpel (tettekkel, elmaradt lépésekkel, számonkéréssel), amelyet az idős államférfiről őriz a közös emlékezet. Érezhető az ellentét a konfliktusokat, összeütközéseket vállaló fiatalember és a kiegyezésre törekvő, kritikusai szerint túlságosan puha, megengedő (erősebb megfogalmazásban: megalkuvó) politikus között. Legyen világosabb a kontraszt: bár a tanítványait erkölcsre, hazaszeretetre nevelő fiatalembert az ötvenes évek végén még tanítani sem engedték, a Kádár-korszakban végül egészen magasra jutott (a ranglétre tetejére érve a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főigazgatója lett), majd a rendszerváltás idején ő és az ország is hatalmas lehetőséget kapott.

Törésvonal, Antall József és Göncz Árpád /Fotó: MTI

Nem győzte, nem győzhette le a hálózatot

E dolgozat nem elemzi a hálózat átmentésének, átörökítésének időszakát, de tény: Antall József és az első szabadon választott kormány keveset tett azért, hogy az állambiztonsági múlttal leszámoljunk. Ha volt is ilyen célja Antall Józsefnek (talán nem érezte ennek fontosságát), biztos, hogy – sajnálatosan korai halálán túl – számosan akadályoztak ebben. Sikerrel: a tisztázó, újrakezdő rendszerváltás elmaradt, az MSZMP (és az ország) vagyonának lába kelt, az elvtársak átmentették magukat, majd 1994-ben visszatért az MSZ(M)P. Így bár sokan nosztalgiával gondolnak vissza az MDF kormányzására, talán érdemesebb reálisan értékelnünk. Ha voltak is sikerek, nehéz felhőtlenül ünnepelni.

D-209-es: az elmaradt tisztázás élő bizonyítéka /Ill.: PS

Meg sem rezegtették a pókhálót

Cikkünk a fiatal Antall József bemutatásával több kérdésre keresi a választ. A jelen szempontjából sem érdektelen: mi történt a Kádár-rendszerben azzal a fiatallal, aki a kommunista rendszer esküdt ellensége volt? Miért nem segítette jobban miniszterelnökként (ő sem) a valódi múltlezárást? Hatalmát felhasználva miért nem vette elő a rendszerváltás idején még vígan éldegélő, új pozíciókat kereső, bankokba, cégekbe ejtőernyőző kisebb és nagyobb kádereket? Akkor, amikor nem csak a megöregedett, szenilis áldozatként bemutatott Biszku Bélát lehetett volna kalodába zárni. Mi vezetett oda, hogy a kirúgott, őrizetbe vett, megalázott, hivatásától letiltott tanárból olyan kiegyezésre hajlandó politikus lett, aki végül háborítatlanul hagyta, sőt, még csak meg sem rezegtette az állambiztonsági pókhálót? Többféle válasz felmerül, bizonyítékok híján méltatlan lenne vádaskodni, de kiegészítésképp talán nem árt felidézni Rainer M. János történész – sokak számára biztosan bántó, de azért elgondolkodtató – szavait: „Talán nem is véletlen, hogy a tárgyalásos rendszerváltás olyan embert dobott az élre, aki a kádárizálódás számos tünetét mutatta: megőrizve arculatát, csöndesen lépkedett előre”.

Remek szónok és “értékes vad”

Nézzük az origót, a kezdetet, vizsgáljuk meg a „csöndes előrelépkedés” előtti éveket. Az ötvenes évek második felében járunk, ekkor került az állambiztonság és a rendőrség célkeresztjébe a fiatal Antall József. A művelt, remek szónoki képességekkel megáldott tanár nagy hatással volt diákjaira (már ezért is veszélyes volt), de ex-miniszter édesapja miatt számított igazán értékes „vadnak”. Rainer M. János történész több cikkben, tanulmányban, kötetben foglalkozott az Antall család állambiztonsági megfigyelésével. Kutatásai megkerülhetetlenek, a Magyar Országos Levéltárból származó és a Hamvas Intézet archívumában őrzött iratok mellett a történész írásait is felhasználjuk a fiatal tanár kálváriájának bemutatásához.

Kirúgása indokolt /Forrás: Mol.hu

Beírta a nevét 1956 történetébe

A politikuscsaládból (apja és anyai nagyapja is miniszter volt) származó Antall József az Eötvös Gimnáziumban kezdett tanítani, 1955-ben, huszonhárom évesen. A visszaemlékezések szerint 1956. október 23-án azzal kezdte az óráját: „Uraim, bekerültünk a történelembe”. Diákjaival felvonult a budapesti tüntetésen, s az sem meglepő, hogy a gimnáziumban őt választották a Forradalmi Bizottság élére. A történelmi napokban részt vett a Független Kisgazdapárt újjászervezésében, fiatalokkal birtokba vették a volt kisgazdaközpontot, majd a szóbeszéd (és egy későbbi feljelentés) szerint megszervezte ennek védelmét. Ez nem bizonyított. Később Somlóra utazott édesapjáért, a környéken több szónoklatot tartott (ezzel kapcsolatban is kiterjedt nyomozást folytattak).

Antall József diákjai között /Forrás: 56-os intézet

Csalinak használták volna édesapjához

A forradalom leverése után Antallék lakása a kisgazda tanácskozások fő színhelyévé vált, így az egész család reflektorfénybe került. A fiatal tanárt 1957. március 13-án vették őrizetbe, miután egyik gimnáziumi kolléganője tanúvallomásában megemlítette „viselt dolgait”. Rainer M. János kutatása szerint az állambiztonság elsősorban arra akarta felhasználni, hogy a fenyegetéssel, zsarolással elősegítsék édesapja, Antall József korábbi miniszter beszervezését. Ahogyan az összefoglaló jelentésben fogalmaznak: „Az apjára ..– aki őt nagyon szereti ..– komoly hatást érhetünk el őrizetbe vételével. […] Adataink szerint, ha a fiatal Antall őrizetbe vételét helyesen politizálva használjuk fel id. Antall felé, segítségünkre lesz a beszervezésben…”.

Biszku bólintott rá a szabadon bocsátásra 

Rainer M. János kutatása szerint az idős ex-minisztert sem akkor, sem később nem sikerült beszervezni, bár több kisebb-nagyobb gesztust tett a rendszer felé – leginkább akkor, amikor a fián kellett segíteni. Először éppen 1957 márciusán. Rainer M. János szerint idősebb Antall „a fiát fenyegető veszélyre úgy reagált, ahogyan 1956 előtti tapasztalatai diktálták: feljegyzésben fordult Dobi Istvánhoz (kisgazdából lett Kádár embere, ekkor a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke – a szerk.). Dobi 1957. április 5-én kelt, id. Antall Józsefhez írott levelének tanúsága szerint (a levelet operatív úton szerezte meg a II/5-a osztály) Biszku Béla belügyminiszternél járt el az ügyben. Biszku pedig helyt adott az Elnöki Tanács elnöke kérésének, ezért engedték ki ifj. Antallt öt nap után, s ezért törölték azok listájáról, akikkel szemben adott esetben preventív intézkedéseket (őrizetbe vételt, internálást) kell foganatosítani”.

Dobi István és Kádár János /Fotó: MTI

A Toldyban is hamar a középpontba került

A fiatal történelemtanár így megmenekült, majd április elsejei hatállyal áthelyezték az I. kerületi Toldy Ferenc Gimnáziumba. Nem volt nagy ötlet – jegyezhetnénk meg. „Mindazok a tanárok, akik akár 1945 előtti, akár 1945-ös, akár 1956-os alapon szemben álltak a rendszerrel, Antall körül gyülekeztek – írja Rainer M. János Lemerülés vagy megkapaszkodás? című művében. – Ami a diákságot illeti, Antall ismerős társadalmi terepre került. A Toldy a budai keresztény középosztály, kispolgárság elit fiúgimnáziuma volt, s jellege a negyvenes évek végétől jószerével nem változott. Az odahelyezett kommunista tanárok és vezetők (igazgató, igazgatóhelyettes) idegen testként próbálták csökkenteni a hagyomány alakította szellemiség befolyását, csekély sikerrel”.

Donáti utca, jobbra a Toldy Ferenc gimnázium /Forrás: Fortepan.hu

Diákok mutattak tartást a nemzetnek

Antall József nem tétlenkedett, az iratok szerint nem engedett az elveiből, 1957. október huszonharmadikán példátlanul bátor tettel – ne feledjük, a véres leszámolás korszakáról van szó – jelentkeztek a diákjai. A tanulók néma csendben, vigyázzállásban töltötték az egyik szünetet a folyosón. Még az iskolarádió is elhallgatott, ugyanis az egyik diák elvágta a kábelt. Miután kiderült, hogy Antall osztályáról volt szó, a belügy II/5-a alosztálya le akarta tartóztatni a nyughatatlan tanárt. Nem sikerült – megvédte Dobi István már említett kérése. Letartóztatással később is hiába próbálkoztak, így maradt a másik megoldás: a megfigyelés, elszigetelés (és – feltehetően – a bomlasztás). Antall helyett végül a kábelt elvágó fiút vették elő. Az Iskola a lovagvárban – A budai Toldy Ferenc Gimnázium 150 éve című kötet szerint „Halász Mihályt hamarosan az ország összes középiskolájából kizárták, s már jó nevű filmoperatőr volt, amikor esti tanulóként megszerezhette az érettségit”. (A fiatalon elhunyt művész – ő filmezte a Kopaszkutyát – néhol Tűrt, máskor Tiltott pályája is megérne egy hosszabb cikket). Halász Mihály mellett több diák életét megkeserítették. Elég elolvasunk a lenti “ajánlást”, amely az Iskola a lovagvárban szerzőjére, Buzinkay Gézára vonatkozott… 

Egyetemről szó sem lehet /Forrás: Mkdsz1.freeweb.hu

Munkásőr-igazgatóhelyettes vallatta a gyerekeket

Ennél az emlékezetes eseménynél lép be a történetbe Antall József talán legfőbb gimnáziumi nemezise, a visszaemlékezések szerint magyarul csak gyengén (oroszul tökéletesen) beszélő pártember, Cihika Mihály igazgatóhelyettes. Vele kapcsolatban vérfagyasztó emlékezésre bukkantunk a már említett Iskola a lovagvárban (amelynek szerzője diákként átélte a tortúrát). „Cihika Mihály igazgatóhelyettes vezette a néma tüntetés utáni kihallgatásokat, a fenyegetés és megtörés változatos és iskolában ma már hihetetlennek hangzó módszereivel. Volt, akit például úgy hallgatott ki irodájában, munkásőr egyenruhába öltözve, hogy a félig nyitott íróasztalfiókjába jól látható helyre készítette fegyverét”.

Munkásőrök akcióban /Forrás: Fortepan.hu

Saját diákját állították a tanárra

Bár Antall József az eset után még a gimnáziumban maradhatott, 1958 februárján már javasolták az „előzetes ellenőrző dosszié” megnyitását, néhány hónappal később pedig kihallgatták Bibó István és Göncz Árpád ügyében. Nem mellékes: Antall József semmit sem mondott. Rainer M. János kutatása szerint május végétől már megfigyelték, követték, fotózták, majd ráállítottak két ügynököt (Cihika igazgatóhelyettes nyíltan jelentett). A két ügynök közül az egyik Antall diákja (!) volt, a másik pedig egy kolléga. A tanuló fedőneve „Kerekes János” volt, ő már csak azért is bizalmat kelthetett tanárában, mert éppen ötvenhatos ügye miatt tanácsolták el előző iskolájából (talpig feketében gyászolt ’57 október huszonharmadikán). A másik ügynököt is kiváló pedigrével tálalták: az orosztanár „Egri Gyulát” Kistarcsára internáltak forradalmi szerepe miatt, onnan hozták vissza „besúgással vezekelni”. Rainer M. János szerint mindkét ügynököt lenyűgözte Antall József személyisége, ambivalens helyzetbe kerültek: arról jelentettek, akire felnéztek.

Cihika intrikái /Forrás: Mol.hu

Az állambiztonság ezúttal is tökéletes pókhálót font: forradalmi múltú emberekkel próbálta behálózni a forradalmi tanárembert. Rainer M. János kutatása szerint tökéletesen rátapadtak Antall Józsefre: Kerekes “például kezdeményezte osztályában a besúgó(k) felderítésére és ..„elintézésére..” bizottság szervezését – amelynek természetesen tagja is lett, s a hírt maga hozta Antall tudomására. ..„Egri..” heti-kétheti jelentései hihetetlen részletességgel idézték fel rendszeres, szinte napi kávéházi találkozásaikat, beszélgetéseiket, később ..– mind gyakrabban ..– az Antall család körében eltöltött délutánokat” – írja a történész.

Pedagógusnak nem alkalmas /Forrás: Mol.hu

Remény fedőnévvel nyitottak dossziét

A következő jelentőst támadást Cihika Mihály indította Antall József ellen. Az igazgatóhelyettes az 1958-as tanévzáró értekezleten vette elő a fiatal tanárt, akit távollétében is megvédtek a kollégái. (Rainer M. János szerint Antall Bibó-peres kihallgatása után éppen a Völgy utcai szanatóriumban pihent ideg-összeroppanás gyanújával). Cihika nem tűrte jól a kudarcot, hiszen feljelentette Antallt. Egy hónappal később a budapesti nyomozók „Remény” fedőnévvel dossziét nyitottak a néhai miniszterelnökről, akit végül 1959-ben sikerült eltávolítani a Toldy Gimnáziumból. Ennek részleteit, a vezetők levélváltásait a következő részben fogjuk feltárni.

Hamvas Intézet