Reform-man – Pozsgay Imre, a rendszerváltás rocksztárja és az MDF “elfertőződése”

Különös tele volt az országnak az 1989-ben. Pozsgay Imrét, az MSZMP államminiszterét hőssé avatta az ellenzék, a pufajkások kizárását követelték, a Magyar Demokrata Fórum aláírást gyűjtött érte. Az MDF emblematikus alakja, Csengey Dénes már 1989 februárján baloldali visszarendeződéstől tartott. Igaza lett, de már nem érhette meg. Állambiztonsági jelentésekből szemezgettünk.

MEZŐ GÁBOR – Hamvas Intézet

Pozsgay Imre jókor, jó időben „lázadt fel”

Előző cikkünkben már idéztünk részleteket a Hamvas Intézet archívumában megtalálható ÁBTL-iratból („Tájékoztató jelentés III/III-as Csoportfőnökség ügyeleti szolgálatára 1989. február 1-8-a között érkezett információkról”), amely segít feleleveníteni 1989 telének sűrű, történelmi napjait. A jelentéseknek Pozsgay Imre az egyik főszereplője. Nem meglepő, hogy éppen ő került reflektorfénybe ’89 elején – államminiszterként amúgy sem nevezhetnénk háttérbe szorított embernek –, január 28-án tett híres nyilatkozatával szembement a Kádár-rendszer propagandájával, hiszen „népfelkelésnek” nevezte 1956-ot. „1956 nem ellenforradalom volt, hanem egy nemzeti érzékenységében, önbecsülésében a diktatúra által megtiport nép jogos felkelése, népfelkelés volt” – nyilatkozta Pozsgay a Magyar Rádiónak, és ezzel – ahogyan a Múlt-kor portálon fogalmaztak – „az egész Kádár-rendszer politikai alapját is megkérdőjelezte”. Nem csoda, hogy kijelentésével az egész társadalmat megosztotta. Egyesek szemében hős lett, mások átkozták, s nyilván voltak olyanok is, akik már akkor is csupán előre megtervezett, remekül időzített lépésnek vélték az államminiszter megszólalását (sikerrel “rehabilitálta” magát: szeptember közepén már ő vezette a népszerűségi listát). Tény, hogy az időpontot jól megválasztotta, 1989 januárján már elkerülhetetlen volt a szelepnyitás, az élelmesebbek látták a rendszer végét, így az átalakulásra, továbbélésre készültek. Az sem véletlen, hogy a bejelentést megtárgyaló MSZMP Központi Bizottsága már február 10-11-i ülésén elfogadta a „lázadó” megállapítást, és a többpártrendszert emlegette. De térjünk vissza néhány nappal korábbra: 1989 februárjának első hetére.

Különös fordulat: aláírásgyűjtés az államminiszterért

„Pozsgay Imre elvtársnak az MSZMP PB tagjának, államminiszternek az 1956-os eseményekkel kapcsolatos kijelentésére a legtöbb alternatív szervezet egyértelmű elismeréssel, azonosulással reagált – fogalmaztak a III/III-as tájékoztató jelentésben. – Több megyéből jelezték, hogy az MDF helyi szervezeti írásban foglaltak állást a „népfelkelés” minősítés mellett. A fővárosban több napon keresztül gyűjtöttek aláírásokat az államminiszter támogatására, amit a MSZMP KB február 10. üléséhez kívánnak eljuttatni”. (Azért nehéz ezt nem abszurd fordulatként értékelni: a kommunistaellenes (bár az akkori SZDSZ-hez, Fideszhez vagy a parlamenten kívül maradt pártokhoz képest e kérdésben is visszafogott) MDF az államminiszterért gyűjtött aláírásokat. Kiállt egy olyan politikus mellett, aki – az állampárt több magas rangú vezetőjével együtt – rendszeresen megkapta (’89 október 23-a után már törvénytelenül) az MDF-ről és a többi ellenzéki szervezetről készített állambiztonsági jelentéseket. Arról már nem is beszélve, hogy ’89 nyarán Pozsgay is rábólintott az MSZMP vagyonátmentési “akciójára”: bővebben itt, itt és itt írtunk erről). 

Pozsgay Imre a rendszerváltás első rocksztárja

A jelentések szerint ’89 februárján Pozsgayt a fővárosi aluljárókban (is) éltették – méltán nevezhetjük némi túlzással a rendszerváltás állami szuperhősének. „Február 3-ra a Nyugati Pályaudvar aluljárójában alternatív csoportok képviselői (5-6 fő) Pozsgay Imre „megvédése” érdekében aláírásokat gyűjtenek a járókelők körében.
Transzparensen látható:
„Államminiszterért – 1956 Népfelkelés”
„1956 Pozsgay Imre” és egy Kossuth-címer”.

Hungarikum: 1989 állami szuperhőse / Fotómontázs

Csak az idősebb járókelők védték meg a szocializmust

Máshol is kiálltak mellette: „Február 7-re a Marx (Nyugati – a szerk.) téri aluljáróban 15.30-tól 4-5 fiatal aláírásokat gyűjtött az Államminiszter 56-os értékelésének támogatására és 17.30 órakor már mintegy 30-40 aláírást gyűjtöttek. Az államminiszter nyilatkozatának propagálására kézi hangtölcsért is igénybe vettek, valamint egy transzparenst készítettek, amelyre „Támogasd Pozsgayt, az államminisztert! 1956 népfelkelés!” felirat volt olvasható”. A szánalmas – és nagyon is jellemző – rész ezután következett a jelentésben: „Az idősebb járókelők azt reklamálták, hogy miért engedi ezt a rendőrség.”

(Kár lenne megbélyegezni a dohogókat. Lehet, hogy sokan olvasták közülük fiatalon Pozsgay Forradalom vagy ellenforradalom? című cikkét, amely a Petőfi Népe 1957. december 15-i számában jelent meg. A forradalmat lejárató írást legutóbb a Mandiner citálta elő, bár Pozsgay állítólag elnézést kért a megírásáért (a bocsánatkérésre vonatkozó cikket, interjút nem találtunk), vannak, akik szerint a következő sorokra nincs bocsánat: „Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, hátamögött még több úri bitanggal, megcsinálta az „Első Hazai Nemzeti Forradalmat”, melyet kis híján „Nemzeti Szocialista Forradalomnak” neveztek. A szociális elemet Mindszenti-Pehm József képviselte benne, a nemzetit pedig Löwenstein herceg. Hogy mégsem „nemzeti szocialistának” keresztelték vívmányukat, az talán azzal magyarázható, hogy e két szó így együtt hányingert okoz minden becsületes emberben és ők nem látták még időszerűnek e hányingert kiváltani… Az ellenforradalmi porhintést elősegítették a párton belüli árulók és revizionisták is. A „Nemzeti Forradalom” olyan nevezetes renegátot sorolhatott „vezetői” közé, mint Nagy Imre, akinek szellemi képességeit ugyan csak egy adóvégrehajtói karrierhez szabták, de jellemtelensége biztosította, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehérterror napjaiban”).

Amikor Pozsgay Imre még máshogy gondolta / Forrás: Mandiner.hu

Felháborodtak a Pozsgay-ellenes karhatalmisták

Sokan összezavarodtak 1989 elején. Az állambiztonsági jelentések szerint a munkásőrök képtelenek voltak megbocsátani Pozsgay “árulását”: „A Népszabadság főszerkesztőjének (feltételezhetően több címre is) Forradalmi Karhatalmisták Parancsnoksága aláírással az alábbi anyagot küldték:
Az 1956-os eseményekkel kapcsolatban az MSZMP egyoldalúan foglaljon állást.
Pozsgayt zárják ki a PB-ből.
A történelmi bizottságot hívják vissza.
A TV és MR (Magyar Rádió – a szerk.) felügyeletét vonják ki Pozsgay irányítása alól.
A Népszabadság a tiltakozásról adjon tájékoztatást.
Kádár Jánost és Grósz Károlyt is tájékoztassák.
A tiltakozást a Munkás-Paraszt hatalom védelmében tervezik”.

Sokan visszasírták a régi szép időket (1977, munkásőr-buli) / Fotó: Fortepan.hu

Az állambiztonsági jelentést olvasva már csak azért is szükség volt a „derék munkásőrök” kiállására, mert a Pozsgay-féle reformkommunizmust ünneplők egészen „elszemtelenedtek”. „1989. január 31-én a Vasmű előtt műszakváltáskor egy nyugati rendszámú piros színű gépkocsi mozgott, hátsó szélvédőjén „Első magyar népfelkelés 1956” felirattal. Az információ és az adatok pontosítása folyamatban” – fogalmaztak az irat 7. oldalán.

Csengey Dénes tartott a „baloldali visszarendeződéstől”

Amíg az MSZMP és az állambiztonság újabb forradalomtól tartott – ne feledjük, 1989 elején járunk, ekkor még nem volt biztos a békés átmenet –, sokakat megrettentett az ellenzéki szervezetek „felpuhulása”, a mind megengedőbbé váló hangnem. Nem véletlen, hogy a rendszerváltás egyik emblematikus alakja, a fiatalon, tragikus szívmegállásban (sokak idegenkezűséget sejtettek, sejtenek a háttérben, bizonyíték nincs) elhunyt Csengey Dénes is „baloldali visszarendeződéstől” tartott. Az idő őt, őket igazolta… „1989. február 2-án 18.00 órakor a Berzsenyi Dániel Irodalmi-Művészeti Társaság „Alkotó Közösség” találkozót tartott a megyei könyvtárban. A rendezvényen mintegy 100 fő vett részt, köztük Csengey Dénes, az MDF országos ideiglenes elnökségének tagja és Varga Csaba budapesti író, szociológus. A vita során Csengey elmondta, hogy szerinte a politikában egy baloldali visszarendeződés várható, ezért Varga 10 napon belül megkezdi a „Paraszt Párt” szervezését” – olvasható a tájékoztató jelentésben. (Most már látjuk: a baloldali visszarendeződés 1994-re tökéletesen végbement, a „Paraszt Párt”-hoz hasonló kezdeményezésekből semmi sem lett. Varga Csaba az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokon a Magyar Néppárt delegációjának vezetője volt, józan, kritikus visszaemlékezését érdemes elolvasni).

Csengey Dénes beszéde 1989. március 15-én / Fotó: Fortepan.hu

Nem mindenki kedvelte a reformkommunistákat

Csengey Dénes mellett mások is látták az 1989 februárján még párttá sem alakult MDF „elfertőződését”, azt, hogy hálózati emberek, az MSZMP túlélésében, átalakításában érdekelt figurák épültek a szervezetbe. „Február 1-jén az Írószövetség ülése előtt Nagy Gáspárnál megbeszélést tartott többek között Fekete Gyula, Kis Gy. Csaba és Görömbei András debreceni lakos. Értékelésük szerint az MDF-ben ellentétek alakultak ki a szervezetek között. Különösen a szegediek és a miskolciak bírálják az Ideiglenes Vezetőséget a soraikban lévő kizárt párttagok miatt, akiket reformkommunistáknak minősítenek. Őmiattuk tisztázatlan a kapcsolat az MSZMP-vel. Úgy látják – az említett személyek miatt – a vidékiek szerint a vezetőség balra tolódott”. Más még egyértelműbben fogalmazott: „Dr. Csáky Gyula … kifejti Lezsák Sándornak, hogy a BM vagy másként szólva a párt V. hadoszlopa az MDF soraiba is beférkőzött”.

Beférkőzés és ellentétek. Idézzük csak fel a III/III-as Csoportfőnökség 1989-es munkatervét (bővebben itt, a Hamvas Intézet Állambiztonsági játszmák című munkafüzetében): „A Magyar Demokrata Fórum tevékenységének, politikai törekvéseinek, szervezeti kereteinek kialakítását kiemelt figyelemmel kisérjük. Hálózati lehetőségeink felhasználásával a konstruktív szárnyát “védelemben” részesítjük, erősítjük, a jobboldali csoportok kárára bázisnövelő szándékaikat támogatjuk. Gyakorlattá tesszük a párbeszéd útján történő pozitív irányú befolyásolását az arra alkalmas célszemélyekkel, azok szoros kapcsolataival és az alternatív mozgalmak meghatározó személyiségeivel”. 

Belülről bomlasztották az MDF-et / Forrás: ÁBTL, Hamvas Intézet

Az MDF megszűnt, Pozsgay alkotmányt írt

Láttuk, mi lett az MDF és a rendszerváltás másik meghatározó pártja, az SZDSZ sorsa, mint ahogy Pozsgay Imre pályafutása is ismert. Az MDF aláírásgyűjtői nem dolgoztak hiába: Pozsgay végül is eljutott a pártig, igaz, komoly kerülőutak után. Mivel a ma már Fidesz-közelinek (is?) tartott politikus pályafutása nagyon is jellemző, talán nem árt felemlegetni a legfontosabb állomásokat. Volt az MSZMP KB sajtóalosztályának vezetője, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Grósz Károly, majd Németh Miklós államminisztere, az MSZP megalapítója, majd alelnöke, a Nemzeti Demokrata Szövetség, majd a Magyar Egységért Mozgalom elnöke, az MDF képviselőjelöltje, a Nemzeti Konzultációs Testület tagja, legutóbb pedig ő is azok közé tartozott, akiket Orbán Viktor felkért az új alkotmány kidolgozására. Még felsorolni sem könnyű. Petőfi Népétől az új magyar alkotmányig – ezt a pályafutást még egy amerikai szuperhős is megirigyelné. Filmet valamiért mégsem forgatnak majd róla…