Reform-man - Pozsgay Imre, a rendszerváltás rocksztárja és az MDF "elfertőződése"

Különös tele volt az országnak az 1989-ben. Pozsgay Imrét, az MSZMP államminiszterét hőssé avatta az ellenzék, a pufajkások kizárását követelték, a Magyar Demokrata Fórum aláírást gyűjtött érte. Az MDF emblematikus alakja, Csengey Dénes már 1989 februárján baloldali visszarendeződéstől tartott. Igaza lett, de már nem érhette meg. Állambiztonsági jelentésekből szemezgettünk.

MEZŐ GÁBOR - Hamvas Intézet

Pozsgay Imre jókor, jó időben „lázadt fel”

Előző cikkünkben már idéztünk részleteket a Hamvas Intézet archívumában megtalálható ÁBTL-iratból („Tájékoztató jelentés III/III-as Csoportfőnökség ügyeleti szolgálatára 1989. február 1-8-a között érkezett információkról”), amely segít feleleveníteni 1989 telének sűrű, történelmi napjait. A jelentéseknek Pozsgay Imre az egyik főszereplője. Nem meglepő, hogy éppen ő került reflektorfénybe '89 elején – államminiszterként amúgy sem nevezhetnénk háttérbe szorított embernek –, január 28-án tett híres nyilatkozatával szembement a Kádár-rendszer propagandájával, hiszen „népfelkelésnek” nevezte 1956-ot. „1956 nem ellenforradalom volt, hanem egy nemzeti érzékenységében, önbecsülésében a diktatúra által megtiport nép jogos felkelése, népfelkelés volt” – nyilatkozta Pozsgay a Magyar Rádiónak, és ezzel – ahogyan a Múlt-kor portálon fogalmaztak – „az egész Kádár-rendszer politikai alapját is megkérdőjelezte”. Nem csoda, hogy kijelentésével az egész társadalmat megosztotta. Egyesek szemében hős lett, mások átkozták, s nyilván voltak olyanok is, akik már akkor is csupán előre megtervezett, remekül időzített lépésnek vélték az államminiszter megszólalását (sikerrel "rehabilitálta" magát: szeptember közepén már ő vezette a népszerűségi listát). Tény, hogy az időpontot jól megválasztotta, 1989 januárján már elkerülhetetlen volt a szelepnyitás, az élelmesebbek látták a rendszer végét, így az átalakulásra, továbbélésre készültek. Az sem véletlen, hogy a bejelentést megtárgyaló MSZMP Központi Bizottsága már február 10-11-i ülésén elfogadta a „lázadó” megállapítást, és a többpártrendszert emlegette. De térjünk vissza néhány nappal korábbra: 1989 februárjának első hetére.

Különös fordulat: aláírásgyűjtés az államminiszterért

„Pozsgay Imre elvtársnak az MSZMP PB tagjának, államminiszternek az 1956-os eseményekkel kapcsolatos kijelentésére a legtöbb alternatív szervezet egyértelmű elismeréssel, azonosulással reagált – fogalmaztak a III/III-as tájékoztató jelentésben. – Több megyéből jelezték, hogy az MDF helyi szervezeti írásban foglaltak állást a „népfelkelés” minősítés mellett. A fővárosban több napon keresztül gyűjtöttek aláírásokat az államminiszter támogatására, amit a MSZMP KB február 10. üléséhez kívánnak eljuttatni”. (Azért nehéz ezt nem abszurd fordulatként értékelni: a kommunistaellenes (bár az akkori SZDSZ-hez, Fideszhez vagy a parlamenten kívül maradt pártokhoz képest e kérdésben is visszafogott) MDF az államminiszterért gyűjtött aláírásokat. Kiállt egy olyan politikus mellett, aki - az állampárt több magas rangú vezetőjével együtt - rendszeresen megkapta ('89 október 23-a után már törvénytelenül) az MDF-ről és a többi ellenzéki szervezetről készített állambiztonsági jelentéseket. Arról már nem is beszélve, hogy '89 nyarán Pozsgay is rábólintott az MSZMP vagyonátmentési "akciójára": bővebben itt, itt és itt írtunk erről).

Pozsgay Imre a rendszerváltás első rocksztárja

A jelentések szerint '89 februárján Pozsgayt a fővárosi aluljárókban (is) éltették – méltán nevezhetjük némi túlzással a rendszerváltás állami szuperhősének. „Február 3-ra a Nyugati Pályaudvar aluljárójában alternatív csoportok képviselői (5-6 fő) Pozsgay Imre „megvédése” érdekében aláírásokat gyűjtenek a járókelők körében.
Transzparensen látható:
„Államminiszterért - 1956 Népfelkelés”
„1956 Pozsgay Imre” és egy Kossuth-címer”.

Csak az idősebb járókelők védték meg a szocializmust

Máshol is kiálltak mellette: „Február 7-re a Marx (Nyugati - a szerk.) téri aluljáróban 15.30-tól 4-5 fiatal aláírásokat gyűjtött az Államminiszter 56-os értékelésének támogatására és 17.30 órakor már mintegy 30-40 aláírást gyűjtöttek. Az államminiszter nyilatkozatának propagálására kézi hangtölcsért is igénybe vettek, valamint egy transzparenst készítettek, amelyre „Támogasd Pozsgayt, az államminisztert! 1956 népfelkelés!” felirat volt olvasható”. A szánalmas – és nagyon is jellemző – rész ezután következett a jelentésben: „Az idősebb járókelők azt reklamálták, hogy miért engedi ezt a rendőrség.”

(Kár lenne megbélyegezni a dohogókat. Lehet, hogy sokan olvasták közülük fiatalon Pozsgay Forradalom vagy ellenforradalom? című cikkét, amely a Petőfi Népe 1957. december 15-i számában jelent meg. A forradalmat lejárató írást legutóbb a Mandiner citálta elő, bár Pozsgay állítólag elnézést kért a megírásáért (a bocsánatkérésre vonatkozó cikket, interjút nem találtunk), vannak, akik szerint a következő sorokra nincs bocsánat: „Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, hátamögött még több úri bitanggal, megcsinálta az „Első Hazai Nemzeti Forradalmat”, melyet kis híján „Nemzeti Szocialista Forradalomnak” neveztek. A szociális elemet Mindszenti-Pehm József képviselte benne, a nemzetit pedig Löwenstein herceg. Hogy mégsem „nemzeti szocialistának” keresztelték vívmányukat, az talán azzal magyarázható, hogy e két szó így együtt hányingert okoz minden becsületes emberben és ők nem látták még időszerűnek e hányingert kiváltani... Az ellenforradalmi porhintést elősegítették a párton belüli árulók és revizionisták is. A „Nemzeti Forradalom” olyan nevezetes renegátot sorolhatott „vezetői” közé, mint Nagy Imre, akinek szellemi képességeit ugyan csak egy adóvégrehajtói karrierhez szabták, de jellemtelensége biztosította, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehérterror napjaiban”).

Felháborodtak a Pozsgay-ellenes karhatalmisták

Sokan összezavarodtak 1989 elején. Az állambiztonsági jelentések szerint a munkásőrök képtelenek voltak megbocsátani Pozsgay "árulását": „A Népszabadság főszerkesztőjének (feltételezhetően több címre is) Forradalmi Karhatalmisták Parancsnoksága aláírással az alábbi anyagot küldték:
Az 1956-os eseményekkel kapcsolatban az MSZMP egyoldalúan foglaljon állást.
Pozsgayt zárják ki a PB-ből.
A történelmi bizottságot hívják vissza.
A TV és MR (Magyar Rádió – a szerk.) felügyeletét vonják ki Pozsgay irányítása alól.
A Népszabadság a tiltakozásról adjon tájékoztatást.
Kádár Jánost és Grósz Károlyt is tájékoztassák.
A tiltakozást a Munkás-Paraszt hatalom védelmében tervezik”.

Az állambiztonsági jelentést olvasva már csak azért is szükség volt a „derék munkásőrök” kiállására, mert a Pozsgay-féle reformkommunizmust ünneplők egészen „elszemtelenedtek”. „1989. január 31-én a Vasmű előtt műszakváltáskor egy nyugati rendszámú piros színű gépkocsi mozgott, hátsó szélvédőjén „Első magyar népfelkelés 1956” felirattal. Az információ és az adatok pontosítása folyamatban” - fogalmaztak az irat 7. oldalán.

Csengey Dénes tartott a „baloldali visszarendeződéstől”

Amíg az MSZMP és az állambiztonság újabb forradalomtól tartott – ne feledjük, 1989 elején járunk, ekkor még nem volt biztos a békés átmenet –, sokakat megrettentett az ellenzéki szervezetek „felpuhulása”, a mind megengedőbbé váló hangnem. Nem véletlen, hogy a rendszerváltás egyik emblematikus alakja, a fiatalon, tragikus szívmegállásban (sokak idegenkezűséget sejtettek, sejtenek a háttérben, bizonyíték nincs) elhunyt Csengey Dénes is „baloldali visszarendeződéstől” tartott. Az idő őt, őket igazolta... „1989. február 2-án 18.00 órakor a Berzsenyi Dániel Irodalmi-Művészeti Társaság „Alkotó Közösség” találkozót tartott a megyei könyvtárban. A rendezvényen mintegy 100 fő vett részt, köztük Csengey Dénes, az MDF országos ideiglenes elnökségének tagja és Varga Csaba budapesti író, szociológus. A vita során Csengey elmondta, hogy szerinte a politikában egy baloldali visszarendeződés várható, ezért Varga 10 napon belül megkezdi a „Paraszt Párt” szervezését” – olvasható a tájékoztató jelentésben. (Most már látjuk: a baloldali visszarendeződés 1994-re tökéletesen végbement, a „Paraszt Párt”-hoz hasonló kezdeményezésekből semmi sem lett. Varga Csaba az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokon a Magyar Néppárt delegációjának vezetője volt, józan, kritikus visszaemlékezését érdemes elolvasni).

Nem mindenki kedvelte a reformkommunistákat

Csengey Dénes mellett mások is látták az 1989 februárján még párttá sem alakult MDF „elfertőződését”, azt, hogy hálózati emberek, az MSZMP túlélésében, átalakításában érdekelt figurák épültek a szervezetbe. „Február 1-jén az Írószövetség ülése előtt Nagy Gáspárnál megbeszélést tartott többek között Fekete Gyula, Kis Gy. Csaba és Görömbei András debreceni lakos. Értékelésük szerint az MDF-ben ellentétek alakultak ki a szervezetek között. Különösen a szegediek és a miskolciak bírálják az Ideiglenes Vezetőséget a soraikban lévő kizárt párttagok miatt, akiket reformkommunistáknak minősítenek. Őmiattuk tisztázatlan a kapcsolat az MSZMP-vel. Úgy látják – az említett személyek miatt – a vidékiek szerint a vezetőség balra tolódott”. Más még egyértelműbben fogalmazott: „Dr. Csáky Gyula … kifejti Lezsák Sándornak, hogy a BM vagy másként szólva a párt V. hadoszlopa az MDF soraiba is beférkőzött”.

Beférkőzés és ellentétek. Idézzük csak fel a III/III-as Csoportfőnökség 1989-es munkatervét (bővebben itt, a Hamvas Intézet Állambiztonsági játszmák című munkafüzetében): „A Magyar Demokrata Fórum tevékenységének, politikai törekvéseinek, szervezeti kereteinek kialakítását kiemelt figyelemmel kisérjük. Hálózati lehetőségeink felhasználásával a konstruktív szárnyát "védelemben" részesítjük, erősítjük, a jobboldali csoportok kárára bázisnövelő szándékaikat támogatjuk. Gyakorlattá tesszük a párbeszéd útján történő pozitív irányú befolyásolását az arra alkalmas célszemélyekkel, azok szoros kapcsolataival és az alternatív mozgalmak meghatározó személyiségeivel".

Az MDF megszűnt, Pozsgay alkotmányt írt

Láttuk, mi lett az MDF és a rendszerváltás másik meghatározó pártja, az SZDSZ sorsa, mint ahogy Pozsgay Imre pályafutása is ismert. Az MDF aláírásgyűjtői nem dolgoztak hiába: Pozsgay végül is eljutott a pártig, igaz, komoly kerülőutak után. Mivel a ma már Fidesz-közelinek (is?) tartott politikus pályafutása nagyon is jellemző, talán nem árt felemlegetni a legfontosabb állomásokat. Volt az MSZMP KB sajtóalosztályának vezetője, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Grósz Károly, majd Németh Miklós államminisztere, az MSZP megalapítója, majd alelnöke, a Nemzeti Demokrata Szövetség, majd a Magyar Egységért Mozgalom elnöke, az MDF képviselőjelöltje, a Nemzeti Konzultációs Testület tagja, legutóbb pedig ő is azok közé tartozott, akiket Orbán Viktor felkért az új alkotmány kidolgozására. Még felsorolni sem könnyű. Petőfi Népétől az új magyar alkotmányig – ezt a pályafutást még egy amerikai szuperhős is megirigyelné. Filmet valamiért mégsem forgatnak majd róla...