Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor miniszterelnök politikai értelemben meg akarja ölni a Demokratikus Koalíciót (DK), de “ez nem fog neki sikerülni”. A DK elnöke erről kedden Brüsszelben az Altus cég uniós megbízási ügye kapcsán tartott sajtótájékoztatóján beszélt.
A volt kormányfő szerint teljes abszurditás mindaz, amit a miniszterelnök, a kormánya, a frakciója és a pártja állít. A DK-nak tiszta a lelkiismerete – hangoztatta. Elmondta, hogy az elmúlt években 1-2 millió forinttal, tavaly pedig 16 millió forinttal támogatta a DK működését.
“Hogy én a törvényesen megkeresett és leadózott pénzemet törvényesen hogyan költöm el, ahhoz a miniszterelnöknek meg a pártjának semmi köze nincsen” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.
Mint ismert: az Altus Zrt. bepereli Orbán Viktort, mert a miniszterelnök a múlt héten Strasbourgban skandalumnak nevezte a volt kormányfőhöz köthető cég európai bizottsági megbízását és azt mondta, üzleti megbízatásnak álcázott formában uniós pénzt adnak egy olyan cégnek, amely egyértelműen pártpolitikai célokra is használja ezeket a forrásokat.
Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója, Gyurcsány Ferenc felesége keddi közleményében azt írta: mivel a miniszterelnök szavai “még nyomokban sem fedik a valóságot”, az Altus Zrt. a bíróság előtt kívánja bizonyítani igazát. “Az Altus bepereli Orbán Viktort, valamint elvárja, hogy a miniszterelnök azonnali hatállyal, nyilvánosan kérjen bocsánatot a valótlan és rosszindulatú állításai miatt”.
Forrás: HVG/MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS