Csak ősszel várható elsőfokú ítélet a Prisztás-gyilkosság megismételt perében – derült ki az 1996-ban történt leszámolás pénteki tárgyalásán. A bíróság ugyanis védői indítványra elrendelte a büntetőügyben korábban elkészített fegyverszakértői vélemény kiegészítését, mivel a védelem álláspontja szerint ezzel bizonyítható, hogy nem a merénylet végrehajtásával vádolt Hatvani István, hanem egy jóval alacsonyabb elkövető végezte ki az éjszakai élet egykori nagypályását.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Iratismertetéssel folytatódott a Prisztás-gyilkosság megismételt elsőfokú tárgyalása pénteken a Fővárosi Törvényszéken. A bíróság többek között ismertette azt a PestiSrácok.hu-n már tegnap közzétett, titkosítás alól feloldott, 2012 novemberében rögzített jegyzőkönyvet, amelyben az áprilisban Brazíliában elfogott Lakatos András beszélt több, Portik Tamáshoz köthető leszámolásos gyilkosságról. Portik a tárgyalás elején ezzel összefüggésben dühöngve meg is jegyezte, nem érti, miként lehetséges, hogy a bíróságot is megelőzve került fel az internetre Kisbandi vallomása.
Lakatos szerint Portik áll minden jelentősebb leszámolás hátterében
Kisbandi állítása szerint Portik ölette meg Prisztás Józsefet, Seres Zoltánt és a többedmagával az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamást is, ahogy Lakatos szerint a menyasszonya szeme láttára agyonlőtt Muskovics Gyula, egy Szlávik nevű ukrán férfi, illetve az Energol nagykőrösi telephelyén dolgozó Maka Gyula halála is Portik lelkén szárad. Vallomásában az alvilág bankára kitért rá, Portik részben azért akarta eltüntetni a fentebb említett alvilági figurákat , mert ugyanazt akarta elérni, amit példaképe, az orosz maffia feje, Szemjon Mogiljevics, hogy „ő fogjon össze mindenkit”, minden üzletbe bele akart folyni és ahhoz, hogy mindent irányíthasson, úgy gondolta, hogy „meg kell ölnie néhány embert”, pontosan úgy, ahogy Szeva is csinálta.
Személyesen hallgatná meg a védelem az alvilág pénztárosát
A három vádlott védője a jegyzőkönyvvel kapcsolatban észrevételében azt emelte ki, hogy a Lakatos András elmondásait tartalmazó irat nem használható fel bizonyítékként, mivel az nem tekinthető tanúmeghallgatási jegyzőkönyvnek. Emellett Portik Tamás új meghatalmazott védője, Tuza Péter megjegyezte, hogy ettől függetlenül indítványozzák Kisbandi személyes meghallgatását, mivel a férfi önmagával, illetve az ügy koronatanújával, Portik egykori titkárnőjével, a 2-es számú védett tanúval is több esetben ellentmondásba került. Az elsőrendű vádlott is az ellentmondásokra hívta fel hozzászólásában a figyelmet és kérte, amennyiben lehetséges, a bíróság szembesítse Kisbandit volt bizalmasával.
Portik: Kisbandi hazudik!
Portik kijelentette azt is, Lakatos hazudott a 2012 novemberében tett vallomásában és visszautasít minden olyan állítást, amelyben az alvilág pénztárosa őt különböző bűncselekményekkel hozza összefüggésbe, megemlítve, hogy a börtönnel való fenyegetés már önmagában is elég ok a hamis vallomás megtételére. Hangsúlyozta, hogy őt is folyamatosan megpróbálják presszionálni a rendőrök az előzetes letartóztatása alatt, hogy ha nem tesz vallomást, újabb ügyeket kap a nyakába. A Prisztás-gyilkosság kapcsán is ártatlanságát hangoztatta, hozzátéve, hogy tudomása szerint Prisztás lelövésére a vállalkozó vagyonát öröklő Hoffmann István adott utasítást.
Ősszel születhet ítéletet
Az ügyben kisebb fordulat, hogy a bíróság védői indítványra elrendelte a büntetőügyben korábban elkészített fegyverszakértői vélemény kiegészítését, mivel a védelem álláspontja szerint a Prisztás József halálát okozó gyilkos golyó lövési szögének vizsgálatával egyértelműen kiderülhet, hogy nem a gyilkossággal vádolt Hatvani István, hanem egy jóval alacsonyabb elkövető húzta meg a ravaszt. A bíróság is hangsúlyozta, hogy megnyugtatóan csak a szakértői vélemény kiegészítésével lehet pontot tenni ennek az ügynek a végére, ezért a tárgyalás már csak az ítélkezési szünet után, szeptemberben folytatódik, így elsőfokú ítélet is valamikor ősszel várható. A védelem érvelését egyébként az is erősítheti, hogy korábban a hírhedt Conti Car autókereskedés egykori vezetői is eskü alatt vallották, hogy tudomásuk szerint nem a másodrendű vádlott, hanem a szlovák Jozef Rohác hajtotta végre a kivégzést. A bírónő kitért arra is, hogy noha a bíróságnak nincs hivatalos tudomása arról, hol tart Kisbandi kiadatása, ám amennyiben az alvilág bankárának nevezett férfit hazaszállítják, a törvényszék természetesen sort kerít a kihallgatására.
Előzetesben maradnak a vádlottak
A tárgyaláson döntöttek az első és másodrendű vádlottak előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról is. A bíróság a védői érvelések ellenére továbbra is indokoltnak tartotta a Portik Tamás és Hatvani István kapcsán a legsúlyosabb kényszerintézkedés fenntartását. Az Energol-vezér védőjével ellentétben egyébként nem is kérvényezte házi őrizetbe helyezését, hiszen mint mondta, tisztában van vele, amint kiengedik, a hatóság azonnal őrizetbe veszi és az Aranykéz utcai robbantás ügyében fogja kérvényezni az előzetes letartóztatásának az elrendelését. A per szeptember 11-én folytatódik.
Címlapfotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS