A személyek szabad mozgása az egyike az EU sokszor emlegetett négy alapszabadságnak –az Alapjogokért Központ (AK) szerint. A Nemzeti Érdek c. folyóiratban megjelent írás kifejti, az alanyi jogon járó mozgás szabadsága sérül, korlátozódik az Unióba illegálisan érkező külföldiek nagy száma miatt, egyúttal több területen is változtatást javasol a problémára.
Az AK véleménye szerint mára minden uniós polgár természetesnek tekinti, hogy az unió területén korlátozások nélkül mozoghat, letelepedhet, munkát vállalhat és vállalkozást alapíthat. A jelenlegi migrációs válságban viszont azt tapasztalhatjuk, hogy mind az Európába érkezők, mind az Unió állampolgárai között szép számmal vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy a szabad mozgáshoz való jog korlátozás nélkül szintén megilleti az EU területén menekültstátuszért folyamodókat. Sőt, létezik egy ennél is megengedőbb álláspont, amely szerint a migránsok szabadon megválaszthatják, hogy az EU melyik országában kívánnak letelepedni és ezzel együtt azt is, hogy melyik országban nyújtják be a menekültként történő elismerésre vonatkozó kérelmüket. Ugyanakkor a legutóbbi időben kibontakozó tendencia az is, hogy az Unió (és Schengen) területére illegálisan belépő, majd szabadon áramló külföldi állampolgárok miatt több tagállam is korlátozta a területére való belépést, többször a határellenőrzést is visszaállítva, akadályozva ezáltal az európai állampolgárokat szabad mozgáshoz fűződő joguk gyakorlásában is. A fentiek miatt indokolt áttekinteni a hatályos szabályozást, és megvizsgálni, hogy mi a fenti alapszabadság pontos tartalma, kiket milyen feltételekkel illet meg, de azt is, hogy ezen szabadság hogyan kerül most veszélybe és milyen megoldási lehetőségek kínálkoznak.
A mozgás szabadsága alanyi jogon jár
A cikk szerint az utazás és mozgás joga korlátozások nélkül vonatkozik az EU-s állampolgárokra, addig a tartózkodás továbbra is csak a kereső tevékenységet folytatókat és családtagjaikat illeti meg. Jogiasan: az első két kategória alanyi jog, a harmadik azonban nem. Valamennyi részjog a mozgás szabadságából vezethető le, így közös elemük, hogy mindegyik korlátozható egyrészt a közrend, közbiztonság és közegészségügy védelme céljából, másrészt az egyes tagállamok közszolgálatára vonatkozó, az abból más tagállam állampolgárait indokoltan kizáró intézkedések is jogszerűek.
Szigorúbb szabályok vonatkoznak a harmadik országbeli állampolgárokra
A Schengeni Kódex szerint a harmadik országból legálisan érkező személyek beutazásához és tartózkodásához szükséges valamilyen jogcím. A gyakorlatban ez a jogcím legtöbbször a tagállamok által kiállított vízum.
Ez alól kivételt képeznek a határt többnyire illegálisan átlépők, majd menekültstátuszért folyamodók (kérelmezők). Az ő esetükben az Unió területén való tartózkodásra a jogcímet a kérelem benyújtása teremti meg, azonban tartózkodási joguk csak arra az államra érvényes, melynek területén a kérelmet benyújtották. Amennyiben a kérelmező az eljárás eredményeként menekültstátuszt kap, jogai szinte megegyeznek az uniós állampolgárok jogaival. Ellenkező esetben viszont, tehát amennyiben a menekültkérelmet a hatóságok elutasítják, a kérelmezőnek nem marad érvényes jogcíme, ami alapján az EU területén tartózkodhatna, így el kell(ene) hagynia azt. Amennyiben erre önként nem hajlandó, úgy idegenrendészeti eljárásnak és indokolt esetben kitoloncolásnak is helye van.
Szabad mozgás vs. menedékjog
A schengeni kódexben lefektetett főszabály alapján az EU-s állampolgárokat megillető jog, a szabad mozgás joga kerül most veszélybe az Unió területére illegálisan belépő és ott kontrollálatlanul mozgó migránsok áradata miatt. A „willkommenskulturból” fakadó kezdeti tétlenség után ugyanis egyre több tagállam állítja vissza – ha most még csak ideiglenesen is – a belső határok ellenőrzését vagy fontolgatja a határok „lezárását”. A határőrizet visszaállítása, a határok lezárása vagy akár csak az ún. mélységi ellenőrzés szisztematikus és átfogó alkalmazása viszont értelemszerűen kizárólag úgy lehet hatékony, ha mindenkire vonatkozik, aki az adott határszakaszt át akarja lépni. Harmadik országból származó legális határátlépőre, irreguláris migránsra – és EU-s állampolgárra egyaránt. Ez az amúgy szükséges, a problémamegoldás sorában „nulladik lépésként” értelmezhető intézkedés viszont szükségszerűen csak rövidtávon alkalmazható – már, ha nem akarjuk végképp veszni hagyni az EU egyik (talán egyetlen?) kézzel fogható „értékét”, mely például éppen nekünk, magyaroknak bír kiemelkedő jelentőséggel. Hiszen apáinknak, nagyapáinknak a „légiesített határok” (most még létező) valósága évtizedekig csupán álomképként sejlett fel.
Többség vs. kisebbség
Tehát jelenleg az a nagyon közeli veszély fenyeget, hogy a migrációs válság miatt a határellenőrzés visszaállítása láncreakcióvá terebélyesedik, ilyen módon az EU-s állampolgárokat megillető, a szabad mozgáshoz való jog elenyészik. Tehát egy jól behatárolható kisebbség „jogai” – egyébként valójában nem jogkövető magatartása –miatt veszélybe kerül a többség (az EU-s állampolgárok) egy féltve féltett joga – mi több, szabadsága.
Megoldás?
A lehetséges megoldáshoz több dolog – úgy jogi, mint politikai változtatás – szükséges. Először is mindenkinek meg kell értenie, hogy aki az EU, ill. Schengen külső határait védi, az az uniós állampolgárok szabad mozgáshoz való jogát védi.
Másodsorban – és talán ez a legfontosabb – a nemzetközi és EU-s menekültügyi szabályrendszer (ill. jogalkalmazás) koncepcionális felülvizsgálatára van szükség. Ha ez nem történik meg, akkor jogkövető, demokratikus úton a jelenlegi krízist nem lehet megoldani és a kezelhetetlen helyzetet az egyes államok jogon kívüli eszközökkel igyekeznek majd „domesztikálni”, amennyiben végérvényesen kiderül, hogy a jogszabályok és a valóság között szakadék tátong. Szükséges tehát annak kimondása, hogy a vonatkozó uniós szabályok – legfőképpen nem is a Dublin III rendelet, hanem a menekültügyi eljárásra vonatkozó irányelvek – rosszak és alkalmazhatatlanok a jelenlegi szituációban. Legfőképpen azért, mert azok a menekültek jogállásáról szóló, 1951. július 28-i genfi egyezmény teljes és mindenre kiterjedő alkalmazására építenek. Csakhogy ez az egyezmény, a rá vonatkozó joggyakorlattal, értelmezési kánonnal együtt – és ezt is szükséges lenne kimondani – idejétmúlt.
A szemléletváltás természetesen nem állhat meg a jogszabály-módosítások szintjén. Annak egyrészről érvényesülnie kell a jogalkalmazásban – mely alapvetően a fentiekben bemutatott, „menekültbarát” értelmezéshez szokott hozzá –, másrészről pedig azokat az összegeket, melyeket most az EU és tagállamai a menekültügyi fizikai és szociális infrastruktúra fenntartására költenek (a határvédelem és az első menedék országára vonatkozó elv főszabállyá tétele után) a tranzitországok (köztük az „első menedék országai”) finanszírozására kell átcsatornázni.
Forrás: Alapjogokért Központ
Facebook
Twitter
YouTube
RSS