Ismét fölröppent a sajtóban a hír, véglegesen bezárhatják a Déli pályaudvart, hogy helyére parkot és parkolót építsenek. Mint portálunk megtudta, a kormányzat jelenleg is vizsgálja a Déli pályaudvar lehetséges jövőképét. A vitathatatlanul értékes budai területen lévő Déli épülete amellett, hogy a legelhanyagoltabb fővárosi pályaudvar, sokak szerint a városképbe sem illeszkedik. Az általunk megkérdezett szakértő szerint ugyanakkor a belterületi pályaudvar fontos, komoly mobilitási értéket jelent, felszámolása szembemenne az európai városfejlesztési gyakorlattal.
Az év elején, kormányközeli forrásokra hivatkozva írt arról a MagyarHírlap.hu, hogy lebontanák a budapesti Déli pályaudvart, az épület helyét P+R parkolók és a közeli Vérmező park folytatása foglalná el. A portál szerint az indokolja a parkoló létesítését, hogy a Délit több villamos és buszjárat, valamint a metró is érinti, így a Budára érkező autósok tömegközlekedéssel utazhatnának tovább a belvárosba. A Déli szerepét ugyanakkor a Kelenföldi venné át, ahol az agglomerációba induló buszok miatt már így is jelentős forgalom bonyolódik.
Közel egy éve, hogy a Déli pályaudvarhoz kapcsolódó alagút támfala megcsúszott, így a pályaudvart ideiglenesen bezárták. Egyes sajtóhírek szerint már akkor felmerült a Déli végleges bezárása, amelynek lehetőségét a kormány is vizsgálta, a nemzeti fejlesztési minisztert arra kérték, kezdjen konzultációt a pályaudvar jövőjéről.
A Portoflio.hu akkor hosszabb cikket közölt a Déli pályaudvar bezárásának előnyeiről és hátrányairól. A portál szerint a bezárás legnagyobb vesztesei a vasúttal közlekedők akik Kelenföldről nehezebben jutnának el Észak-Budára, illetve a 2-es metró által érintett városrészekre. A Portoflio.hu szerint a Déli pályaudvar legnagyobb problémája, hogy két sínpárra szűkül a közlekedése, amiatt érzékenyebb a késésekre, és a kapacitása is erősen behatárolt. A Déli pályaudvar elleni másik érv, hogy erősen elhasznált épülete nem igazán illeszkedik a városképbe, és előbb-utóbb felújításra szorul.
A portál ugyanakkor arról is írt, hogy a Déli pályaudvar rendkívül értékes területen fekszik. A Hegyalja út felé eső rész rendkívül vonzó helyszín lehet egy lakóingatlan-fejlesztés számára, míg az Alkotás utca – Krisztina körút csomópont ideális lehet irodaházak vagy egy bevásárlóközpont felhúzására.
A hírhez fűzött olvasói kommentárokból az volt kiolvasható, hogy a közvéleményt igenis foglalkoztatja a Déli pályaudvar sorsa. Miközben egyesek értetlenül álltak a pályaudvar állítólagos kiköltözése előtt, mások semmilyen részvétet nem mutattak a Déli iránt, egész egyszerűen azért, mert lelakott és ronda. Az esztétiai kategóriáktól azonban érdemes leválasztani a funkciót, különben minden fővárosi pályaudvarnak megvan a maga szépséghibája. A Nyugati akkor a legkellemetlenebb, amikor esik, olyankor ugyanis kiderül, hogy a teteje akár a szita. A falai, vágányai méltatlanul elhanyagoltak, az aluljáró pedig egy multietnikus kínai piac kicsinyített mása. A Keleti csak akkor impozáns, ha pont szemben állunk vele, és csak a homlokzatot bámuljuk. Ha a fejünk kicsit is elfordul, azonnal szembeötlik a főhomlokzat és a többi épületrész igénytelenül elütő festése, a málló vakolat, a pusztulás. Ezeknek az épületeknek ugyanakkor nemcsak az a funkciója, hogy segítsék az embereket munkába, látogatóba menni, vagy összekössék a vidéket a várossal. A hozzánk látogató külföldiek számára ezek a pályaudvarok Magyarország előszobái, amelyek, valljuk be eléggé le vannak lakva.
A Déli pályaudvar felújításáról, megújulásáról utoljára 10 évvel ezelőtt volt szó. Akkor három éves megújulási időszakról beszéltek, amelynek végeredményként egy, a Westend-hez hasonló új városközpont született volna meg Budán. Az akkori tervek szerint a peronok alá négyezer férőhelyes parkolók kerültek volna, a személypályaudvari részt lefedték volna. A főépület helyére egy ötemeletes új épületet terveztek, amely a kiegészítő épületekkel együtt egy közösségi funkciókkal is ellátott utazási és kereskedelmi központtá vált volna.
Természetesen szerettük volna, ha hivatalosan is megerősítik, vagy cáfolják a Déli pályaudvarral kapcsolatban ismételten fölmerült ötletet. A P+R parkoló és park létesítéséről szóló kormányzati szándékokról először a MÁV sajtóosztályától érdeklődtünk, mint kiderült a vasúttársaság nem tud ilyen jellegű elképzelésekről. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) Kommunikációs Főosztálya ugyanakkor arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy
a kormányzat vizsgálja a Déli pályaudvar lehetséges jövőképét. A vizsgálat részét képezi Kelenföld utasforgalmi és csomóponti funkcióinak esetleges bővítése is. Végleges döntés azonban még nem született.
A PestiSrácok.hu megkereste a bezárás hírével kapcsolatban a Magyar Közlekedési Klubot is. Mészáros Péter, a szervezet elnöke szerint a sajtóhír akár egy teszt is lehetett, amellyel a közvéleményt és a szakmát célozták.
Általános elv, hogy egy pályaudvar annál jobb, minél közelebb szállítja az utasokat a centrumhoz. Az utóbbi időben azonban mégis olyan tervekről lehetett hallani, hogy a Nyugatit, vagy a Délit felszámolnák, kijjebb helyeznék. Változott valami a közlekedés szemléletében, ami indokolná, hogy a város pereménél rakják le a vonatok az utasokat?
A városi belterületi pályaudvarok komoly mobilitási értéket jelentenek, mind a távolsági, mind a regionális, mind az elővárosi közlekedés szempontból. Inkább fejleszteni szokás azokat, nem lebontani. A fejpályaudvarok esetében vannak olyan törekvések, hogy azokat összekössék, akár föld alatt, más városi pályaudvarokkal, így oldva a fej jelleg hátrányait. Nálunk a Nyugati – Kelenföld összekötése szerepel a hosszú távú tervekben az S Bahn projekt részeként. A kötöttpályás integráció fontos eleme kellene legyen a jövőnek, a villamos, metró, HÉV, elővárosi vasút közelebb hozása egymáshoz. A napi gyakorlat és a nyilatkozatok sok tekintetben annak is ellene mennek.
A Déli lebontása és parkoló létesítése már 2008-ban is szinte szóról-szóra hasonló körítésben fölvetődött. Ennek a szándékának ezek szerint vannak történelmi előzményei?
Inkább ötletelésnek, illetve tesztelésnek tűnik, mit szól hozzá a közvélemény, benne a szakmaival. Kelenföldön nyolc vágány szűnt meg az őrmezei oldalon, az ottani P+R parkoló építése miatt, ezért sincs elegendő kapacitása a Kelenföldi pályaudvarnak. Más vasútüzemi funkciók sem állnak ott rendelkezésre – emlékezhetünk a tavalyi pár hónapos kiesésre, a Déli alagút lezárásakor. Ha már parkoló, akkor az valóban Kelenföldön legyen, a Déli helyén annak semmi létjogosultsága. Parkolókat külső övezetekben célszerű csinálni, a városba bejövő autózást is mérséklendő.
Milyen valódi szakmai problémák merülnek fel a Déli pályaudvar közlekedésével?
A Déli térségének értéke jelenleg éppen az, hogy vasút vezet oda, a metróvégállomás egy szinttel kisebb értéket jelent. A budai közönség már a Széll Kálmán téren leszáll, a Déliig elsősorban a vasút miatt mennek el. Ha már felújítás, a lefedéssel és a holt, szürke zónák igénybevételével lehetne értéket teremteni, amint az számos európai nagyállomáson megtörtént. Kereskedelmi funkciók és intermodalitás együtt, több szinten.
Készült olyan terv a Déli pályaudvar megújításáról, amelyet szakmailag is elfogadhatónak tart a Közlekedési Klub?
Nem tudunk itt ilyenről, legalábbis a fenti szempontok mentén. Az korábban felmerült, hogy a metró elment volna Kelenföldig, jóval a 4-es megépülte előtt, kiváltva a vasútvonalat. Ez azonban horribilis műszaki feladat lenne, hatalmas költségekkel.
No gallery template found!Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS