A kormány által életre hívott kerekasztallal szemben tegnap megalakult a Civil Közoktatási Platform. Az ötven civil tiltakozó és szakmai képviselő által életre hívott platform nemcsak az akkut problémákat szeretné megoldani, de le kívánja rakni az alternatív közoktatás alapjait is. Megkerestük az egyik alapító, azaz a Pedagógusok Szakszervezetének elnökét, Galló Istvánnét, akitől más mellett azt is megkérdeztük: nem érzi-e hiteltelennek a szombati pedagógustüntetés több felszólalóját, többek között azt diákot, aki MSZP-s politikus apukája révén aligha küzd anyagi gondokkal és életében nem járt állami iskolába. Közben a szülök egy csoportja is tiltakozó akcióba kezdett a közösségi hálón.
Platformba szerveződtek a tanárok
Ötven civil és szakmai szervezet csatlakozott a Civil Közoktatási Platformhoz (CKP) – áll a keddi alakuló ülés után kiadott sajtónyilatkozatban. A Budapest III. kerületi Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban megtartott alakuló ülésen a jelenlévők megszavazták, hogy támogatják a pedagógus sztrájkbizottság 25 pontos, valamint a Tanítanék Mozgalom 4 pontos követelés listáját – erősítette meg a PestiSrácok.hu-nak Galló Istvánné, a meghívottként jelenlévő Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. A résztvevők megállapodtak továbbá abban is, hogy nem vesznek részt a jelenlegi összetételben működő, a kormány által létrehozott Köznevelési Kerekasztal munkájában, de támogatják a pedagógusok sztrájkbizottságát a kormánnyal folytatott tárgyalásokban. Végül pedig létrehoznak három munkacsoportot: az első a sztrájkot készíti elő, a második az “akut problémákra” állítja össze a megfelelő és azonnali intézkedéseket, míg a harmadik feladata egy hosszú távú alternatív közoktatási stratégia, valamint egy közoktatási és szakképzési törvénytervezet megalkotása.
Rászállt a KLIK a zuglói gimnázium igazgatójára?
Rászállt a KLIK rászállt a Miskolcon tüntető Teleki Blanka Gimnáziumra, adta hírül az Index. Azt szeretné tudni a Klebelsberg-központ tankerületi vezetője Pukli Istvántól, milyen körülmények között mentek el tüntetni Miskolcra az iskola tanárai, és hogyan tájékoztatták a szülőket a lázadó miskolci gimnáziumot támogató nyílt levelükről. Az intézményvezető a kedden alakult Civil Közoktatási Platform alakuló ülésén olvasta fel az erről szóló levelet. A KLIK közérdekű bejelentés nyomán indított vizsgálatot az ügyben. Ugyanis úgy értesültek, hogy a Teleki Blanka Gimnáziumban a szülőket is tájékoztatták a miskolci Hermann Ottó Gimnázium nyílt leveléhez való csatlakozásról, a február 3-i miskolci tüntetés miatt pedig órák maradtak el a zuglói gimnáziumban. Az igazgató utóbbi tényt a keddi platformon megerősítette, hozzátéve, hogy az elmaradt órákat pótolni fogják. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületi vezetője az Index felsorolása szerint olyan dokumentumokat kért be az igazgatótól aznapi határidővel, mint az órák elmaradásáról és pótlásáról szóló intézményvezetői dokumentum, az osztályok február 3-i órarendje, illetve az osztálynaplók február 3-i bejegyzései. Az intézményvezető szerint a kérést lehetetlen ilyen rövid idő alatt teljesíteni, ezért levelet írt a KLIK-nek, amelyben azt kérte tisztázzák, hogy pedagógiai, szakmai, törvényességi vagy hatósági ellenőrzést folytatnak-e ellene. Ha joghátrány éri, mert élt gyülekezési és véleménynyilvánítási jogával, amikor elment tüntetni Miskolcra, megteszi a szükséges jogi lépéseket, tette hozzá.
Mi is szerettük volna, a többi közt a KLIK levél kapcsán és az alternatív kerekasztal tanácskozásának eredményéről is megkérdezni Pukli Istvánt, aki azonban a leegyeztetett időpontban a többszöri hívás ellenére sem vette fel a telefont, hasonlóan a Civil Közoktatási Platform koordinátorához Ercse Krisztához. Mindez azért felettébb érdekes, mert a Tanítanák mozgalom oldalán, ahol közzétették a Civil Közoktatási Platform keddi ülésének meghívóját, a következő áll:
„Amennyiben bármi kérdése merülne fel, illetve személyes beszélgetés szükségességét érzi, telefonáljon.”
Nem ismerték a szombati tüntetésen megszólaló diák családi hátterét
Kérdésünkre Galló Istvánné, a PSZ elnöke elmondta, még nem kapták meg a kormány javaslatcsomagját, szerinte ez majd csak a hét második felében várható. Kíváncsiak voltunk arra is nem érezték-e hiteltelennek a szombati tüntetésen felszólaló diák, Dávid Gyula Márton szavait, aki a lokal.hu szerint amellett, hogy egy egykori MSZP-és képviselő Dávid Gyula fia, még csak nem is állami iskolába jár, hanem egy a baptisták által működtetett egyházi intézmény padját koptatja.
A PSZ elnök azt felelete, hogy a szombati tüntetés szervezését a PSZ alelnöke szervezte, így ő nem tud se pro se kontra nyilatkozni. Véleménye szerinte nagyon egyszerű gondolkodásra vall, amikor valaki politikai összefüggéseket próbál keresni – jelen esetben – a szülők alapján. Galló Istvánné reagálásban párhuzamot vont a saját esetét illetően, amikor pár hete Bencsik András a Magyar Demokrata főszerkesztője azt írta az apjáról, hogy az ÁVO egykori vezetője volt. Galló Istvánné azt valószínűsíti, hogy a fiú maga kereste meg a PSZ-t.
„Gondolom a fiatalember kiválasztása úgy történt, hogy a PSZ címére írt egy levelet, hogy ő hogy érzi ezt az egészet, és végülis szerettünk volna diákot megszólaltatni, és ezért esett rá a választásunk. Ennyi. Nem ismertük. Azt se tudtuk, hogy pesti vagy vidéki, semmit az égvilágon nem tudtunk róla.”
Végezetül a PSZ elnöke elismerte, hogy a szakszervezet is politizál, de szerinte nem pártpolitikát folytatnak. Hozzátette azt is, hogy ők nem a kormány ellen, hanem a kormány intézkedései ellen szólnak.
Már a szülők is szervezkednek
A Facebookon hozták létre azt a publikus meghívót, amelyben sztrájkra szólítják fel a szülőket:
Ez áll a “Nem leszek suliban” nevű esemény leírásában:
“Sztrájkoljunk mi is! Ne engedd a gyerkedet 2016. FEBRUÁR 29-ÉN iskolába! Három nap hiányzást igazolhat a szülő, legyen ez az első figyelmeztetés! Fogjunk össze, így a gyerekek felügyelete is megoldható aznapra és láthatóvá válik az is, hogy MI, szülők szeretnénk-e a változást!”
A tiltakozó akcióhoz szerdáig majdnem háromezren csatlakoztak.
Forrás: PestiSrácok.hu/MTI/Lokál.hu, a vezető képet Galló Istvánnéról Horváth Péter Gyula/PS készítette.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS