Két táborra is szakadhat a Jobbik, ha Vona Gábor pártelnök nem gondolja meg magát, és nem veti el azon ötletét, hogy a párt néppártosodása miatt kiteszi a Jobbik elnökségéből radikális embereit – tudta meg a PestiSrácok.hu a Jobbik belső ügyeire rálátó forrásától. Elsőként az ATV.hu írta meg, hogy Vona kiszórná a radikálisokat a Jobbik elnökségéből, a televízió értesüléseit portálunknak többen is megerősítették. Megtudtuk, Vona Gábor meg akarja tiltani négy alelnök-aspiránsának, Novák Elődnek, Apáti Istvánnak, Szávay Istvánnak és Hegedűs Lórántnénak, hogy induljanak a párt esedékes tisztújításán. Információink szerint ugyanakkor Vonának nem lesz majd egyszerű dolga, a pártelnöknek “meg kell majd izzadnia, ha Novák, Szávay, Apáti és Hegedűs Lórántné skalpját akarja”.
Vona Gábor kiszórná a radikálisokat a Jobbik elnökségéből – értesült az ATV.hu, a televízió hírét a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó, a Jobbik belső ügyeit jól ismerő forrásaink is megerősítették. Megtudtuk, Vona Gábor meg akarja tiltani négy alelnök-aspiránsának, Novák Elődnek, Apáti Istvánnak, Szávay Istvánnak és Hegedűs Lórántnénak, hogy induljanak a párt esedékes tisztújításán. Forrásaink ugyanakkor úgy nyilatkoztak ezzel kapcsolatban, hogy ha Vona nem gondolja meg magát, akkor 19-re húz lapot, mert ötlete miatt akár két táborra is szakadhat a Jobbik.
“Nem lesz majd egyszerű dolga Vonának, mert meg kell majd izzadnia, ha Novák, Szávay, Apáti és Hegedűs Lórántné skalpját akarja” – nyilatkozta az egyik forrásunk.
Vona tervét egyébként Szlávik Viktor, a Jobbik volt bátonyterenyei képviselőjelöltje hozta napvilágra közösségi oldalán, amikor azt írta, hogy Vona, élve vétó jogával megparancsolta Novák Elődnek, Apáti Istvánnak, Szávay Istvánnak és Hegedűs Lórántnénak, hogy ne induljanak alelnöknek.
„Ma megtörtént az, amit sosem gondoltam volna a Jobbik háza táján. Vona megparancsolta élve a vétó jogával Novák Elődnek, Apáti Istvánnak, Szávay Istvánnak hogy ne induljanak az alelnök jelölt választáson, …és megkérte Hegedűsnét, hogy ő sem induljon! Megtörtént a hídépítés… vágóhíd a radikálisoknak” – írta közösségi oldalán Szlávik Viktor. A bejegyzést azóta több tucat párttársa megosztotta. Az egyik megyei szervezet elnöke megerősítette: az alapszabály lehetővé teszi az elnöki vétót.
A PestiSrácok.hu úgy tudja, a Jobbik ma délután elnökségi ülést tart, ahol az első számú napirendi pont a nyári tisztújítás lesz. Ma tehát fontos kérdések dőlhetnek el az elnökségi ülésen. A PestiSrácok.hu az ügyben Vona Gábort, Novák Elődöt és Apáti Istvánt is kereste, de cikkünk megjelenéséig nem tudtunk beszélni a politikusokkal.
Lázadás lesz, mert Vona puhul
A PestiSrácok.hu másik informátora az üggyel kapcsolatban leszögezte, derült égből villámcsapásként ért mindenkit Vona javaslata, amellyel kapcsolatban az a fő kérdés, hogy az ötletet miként veszi be a tagság gyomra.
“A Jobbik tagságának nagy része ugyanis változatlanul radikális, és rosszul vannak a néppártosodástól, Vona Gábor puhulásától, celebkedésétől. A Jobbik megyei szervezeteinek egyértelműen és egyre nyíltabban nem tetszik a párt néppártosodása, vidéken Hegedűs Lórántné Kovács Enikő, Apáti és Szávay is nagyon népszerű, hangjukat, az általuk képviselteket szeretik a vidéki jobbikosok. A Jobbikon belül most az az álláspont, hogy Vonának nem lenne szabad feláldoznia ezeket az embereket, mert egyrészt szavazatokban többet veszít vele, mint amit a néppártosodással nyerhetne, másrészt pedig nagy az esély arra, hogy a szóban forgó alelnökök kiszorítása miatt robbanás lesz a Jobbikban” – összegezte a belső véleményeket és reakciókat portálunk jobbikos informátora.
Vona a már odakozmált polgármesterekben gondolkodik
A PestiSrácok.hu most arról értesült, Novákék helyett a közfelháborodásos ügyekbe keveredő, a városvezető tevékenységük során már “odakozmált” tapolcai, tiszavasvári és ózdi polgármestert szeretné beültetni az elnökségbe. A Jobbik pártelnöke így például azt a Dobó Zoltánt szeretné felkérni alelnöknek, akiről a napokban kiderült, noha önéletrajzában az szerepel, hogy 1995-1999 között a Gábor Dénes Főiskolára, 2001-2004 között pedig a Budapesti Gazdasági Főiskolára járt, nincs diplomája Tapolca jobbikos polgármesterének. A polgármester a Faktornak azt mondta, azért szerepel az önéletrajzában, hogy a Gábor Dénes Főiskolára, valamint a Budapesti Gazdasági Főiskolára járt, mert ez igaz is. Noha, egyiket sem végezte el, diplomát egyik helyen sem szerzett. Így nemhogy kettő, de egy diplomája sincs.
Az ózdi jobbikos településvezetőről is érdekes dolgok derültek ki, mert a hírek szerint Janiczák Dávid öt jogcímen vesz fel havonta csaknem egymillió forintot. Megírtuk, Janiczák polgármesterként 621 ezer 500 forintot keresett, ehhez egy 90 ezer forintos költségtérítés-kiegészítés jár. Emellé megyei közgyűlési tagságáért 124 ezer forintot vett fel, és további közel 100 ezer forintot kapott közbeszerzési bírálóbizottsági tagságáért. Olyan nonprofit kommunikációs kft-ben is felügyelőbizottsági elnök, amely a város saját cége. A céget a polgármester ellenőrzi, miközben sokszor aláíró is engedélyezőként.
Értesüléseink szerint Vona Fülöp Eriknek, tiszavasvári jobbikos polgármesterének is alelnöki posztot szán, amely azért is figyelemreméltó, mert noha a Jobbik élesen bírálja a stadionépítéseket, a párt vasvári polgármesteréről kiderült, mintegy 51 millió forintot költött teniszpálya építésére, pedig a város nem tartozik a magyar teniszsport fellegvárai közé, ráadásul a régió szegényebb települései között van és igen rossz az infrastruktúrája és a foglalkoztatottság mindössze 40 százalékos.
Vezető kép: Kovács Tamás/MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS