Megküldte a selyemzsinórt Vona Gábor a Jobbik radikális alelnökeinek, miután a párt vezetője a mai elnökségi ülésen bejelentette, a következő, nyári tisztújításon vétózni fogja Novák Előd, Apáti István és Szávay István újrázását, így azután már nem lesznek tagjai a Jobbik elnökségének. Vona terveit már délelőtt megírtuk, cikkünkben azt is egyértelműsítettük, az alelnökök kirúgása miatt akár két táborra is szakadhat a Jobbik. Utóbbit támasztja alá azon mostani értesülésünk, miszerint Dúró Dóra, a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese, a parlament kulturális bizottságának elnöke ma levelet írt Vona Gábornak, amelyben azt írja, ha a párt elnöke nem gondolja meg magát, akkor a képviselői mandátuma kivételével minden jobbikos tisztségéről lemond. A PestiSrácok.hu-nak Apáti István is megszólalt, aki nyomatékosította, bár tudja a végeredményt, de elindul az alelnöki posztért. “Jobb meghalni farkasként, mint kutyaként élni” – szögezte le Apáti.
Kitört a háború a Jobbikban, a hatalmi csatározások akár pártszakadást is eredményezhetnek. Amit portálunk már délelőtt megírt, az délutánná hivatalossá vált: Vona Gábor, a Jobbik elnöke megküldte a selyemzsinórt a párt radikális alelnökeinek. Három jelenlegi alelnök – Novák Előd, Apáti István és Szávay István – nem lesz tagja a Jobbik elnökségének a következő, nyári tisztújítást követően – közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A jobbikos politikus ugyanakkor cáfolta, hogy a ma délutáni elnökségi ülésen felmerült volna a pártszakadás lehetősége, mert a leköszönő alelnökök munkájára a továbbiakban is számítanak. Mirkóczki kifejtette, az alapszabály szerint az elnöknek joga van megnevezni az aspiránsait és Vona Gábor élni fog ezzel. Hogy kiket jelöl, az a következő hetek kérdése – mondta, megjegyezve, az elnökségből távozókkal higgadt és őszinte beszélgetés volt az elnökségi ülésen és nem a sajtón keresztül üzengetnek egymásnak a felek. A PestiSrácok.hu egyébként úgy tudja, Novákék helyett Vona a közfelháborodásos ügyekbe keveredő, a városvezető tevékenységük során már “odakozmált” tapolcai, tiszavasvári és ózdi polgármestert szeretné beültetni az elnökségbe.
A szóvivő a lépést azzal magyarázta, hogy megváltoztak a feladatok. A most záruló elnökségi ciklus feladata a párt támogatottságának stabilizálása volt és az, hogy a Jobbikot az ellenzék vezető erejévé tegyék – fejtette ki, jelezve: értékelésük szerint a jelenlegi elnökség teljesítette, amit vállalt. A következő időszak feladataként a kormányzati munkára készülést jelölte meg. Hozzátette, hogy Vona Gábor pártelnök más karaktereket, polgármestereket is szeretne maga mellé az elnökségbe. Mirkóczki Ádám visszautasította, hogy egy radikális – mérsékelt törésvonal lenne a pártban. Érdemi konstruktív viták mindig vannak, de a program nem változott – hangsúlyozta.
Mirkóczki pártszakadásra és törésvonalakra reagáló cáfolataival ellent mond a PestiSrácok.hu azon értesülése, miszerint Dúró Dóra, a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese, a parlament kulturális bizottságának elnöke ma levelet írt Vona Gábornak, amelyben azt írja, ha a párt elnöke nem gondolja meg magát, akkor a képviselői mandátuma kivételével minden jobbikos tisztségéről lemond. Dúró távozása egyébként azért sem lenne meglepő, mert ő a kirúgásra ítélt Novák Előd felesége, tehát várható volt, hogy nem fogja szó nélkül hagyni, hogy Vona kiteszi a férje szűrét az elnökségből. Információinkat a párt több tagja is megerősítette, ugyanakkor kérték, hogy nevüket ne említsük a cikkben. Portálunk az ügyben Dúró Dórát is megkereste, aki egyelőre semmiről nem kívánt nyilatkozni, igaz, nem is cáfolta az információinkat.
A PestiSrácok.hu-nak Apáti István is megszólalt, aki nyomatékosította, bár tudja a végeredményt, de elindul az alelnöki posztért.
“Odaállok a rajtvonalhoz, jogom van elindulni az alelnöki posztért, Vonának pedig joga van vétózni. Nincsenek illúzióim, de ez már a becsületről, a gerincről, a méltóságról szól. Én szatmári srác vagyok, akinek kevesen látják a hátát. A mai elnökségi ülésen ugyanakkor bejelentettem, hogy Vona Gábor a kongresszuson, mindenki, több száz küldött előtt mondja ki az álláspontját, hogy mit csinál velünk. Végigcsinálom a kampányt, össze kívánom gyűjteni az ajánlásokat, mert meggyőződésem, hogy Vona most az elsöprő közakarattal megy szembe. Egy esetben nem indulok az alelnöki posztért, ha a tagság nem támogat. Nem fogok senkit lejáratni, mocskolni, én egyenes ember vagyok. Az ügyről pedig az a véleményem, hogy jobb farkasként meghalni, mint kutyaként élni” – szögezte le Apáti István.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS