Távollétében emelt vádat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztás bűntette miatt H. Nancy feltételezett gyilkosa, Jao Kao-peng ellen a Fővárosi Főügyészség. A vád szerint olyan súlyosan bántalmazta a fiatal prostituáltat, hogy az elszenvedett sérüléseibe a helyszínen belehalt. A jelenleg Kínában, szabadlábon tartózkodó férfi ellen ugyan a mai napig érvényben van az európai és a nemzetközi elfogatóparancs, de a kínai jogszabályok nem teszik lehetővé a kiadatását.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
A Fővárosi Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, valamint kifosztás bűntette miatt emelt vádat a kínai állampolgárságú Jao Kao-peng ellen, aki a vád szerint egy évvel ezelőtt a sértett belvárosi lakásában olyan súlyosan bántalmazta a 19 éves H. Nancyt, hogy a lány az elszenvedett sérülésekbe a helyszínen belehalt – írta a PestiSrácok.hu-nak küldött közleményében Ibolya Tibor fővárosi főügyész.
Brutálisan végzett a lánnyal
A vádirat szerint a kínai férfi az elkövetés idején már pár hete Budapesten tartózkodott, munkát keresett a fővárosban. A vádlott 2015. május elsején délután egy mobiltelefonos alkalmazáson keresztül felvette a kapcsolatot a prostitúciós tevékenységet folytató sértettel azért, hogy alkalmi szexuális szolgáltatást vegyen igénybe. Ennek során egyeztették a találkozó időpontját, a nő a kínai férfinak a lakása címét is megadta. A vádlott a megbeszéltek szerint a késő esti órákban érkezett a sértett Budapest VII. kerület, Akácfa utcai lakásához. Mintegy másfél óra elteltével, este tizenegy óra körül a vádlott ismeretlen okból a sértettre támadt, ennek során őt több alkalommal megütötte, fojtogatta, majd egy késsel a már földön fekvő sértettet súlyosan és kitartóan bántalmazta. A fiatal nő rövid idővel a bántalmazást követően a helyszínen meghalt, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életének megmentésére azonnali orvosi segítség mellett sem lett volna lehetőség. A vádlott ezután magához vette a sértett mobiltelefonját, bankkártyáját, készpénzét, majd a támadáshoz használt késsel együtt elhagyta a helyszínt. Másnap repülőjegyet vásárolt és elhagyta Magyarországot. A vádemelésre a vádlott távollétében került sor. A férfival szemben a vád különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, valamint kifosztás bűntette, amely bűncselekmények büntetési tételének felső határa – a bűnhalmazat miatt – 25 évig terjedő szabadságvesztés – áll a közleményben.
Távollétében ítélhetik el
Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője PestiSrácok.hu-nak elmondta, a férfival szemben továbbra is fennáll mind az európai, mind a nemzetközi elfogatóparancs, azonban a kínai jogszabályok nem teszik lehetővé a hazájában – információink szerint – jelenleg is szabadlábon lévő férfi kiadatását. A szóvivő hozzátette még, hogy ennek ellenére Magyarországon minden bizonyíték rendelkezésre áll Jao Kao-peng ellen, így lehetőség van távollétében is lefolytatni a bírósági eljárást. Ugyanakkor úgy tudjuk, amennyiben H. Nancy feltételezett gyilkosa előkerül, még ha már jogerős ítélet is van az ügyében, elölről kell kezdeni az eljárást.
Egy éve gyilkolták meg
Ismert, H. Nancy-re édesanyja talált rá egy évvel ezelőtt Akácfa utcai otthonában, vérbe fagyva. A Magyar Nemzet korábban azt írta, hogy szakemberek szerint a gyilkos egy hamutartóval üthette le Nancyt, majd egy konyhakéssel összekaszabolta. A helyszínről származó ujjlenyomatokat és DNS-mintát azonban az igazságügyi szakértő nem vethette össze semmivel, mivel Jao Kao-peng nem szerepel a magyar bűnügyi nyilvántartásban – írta a lap. Érdemes megemlíteni, hogy a lány Németországban élő édesapja arról is beszélt, hogy Nancyt áprilisban kihallgatták az egyik dubaji vonatkozású, escorttevékenységgel kapcsolatos ügyben. Az apa szerint újból tanúskodnia kellett volna az ügyben. Sajtóhírek jelentek meg arról is, hogy H. Nancy okostelefonja tartalmazhatta a lány egyik ismert személyiséggel lebonyolított találkozójának felvételeit.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS