Megszólaltak az elemzők Schiffer András távozását illetően. Az Index ma hajnalban tette közzé a politikussal készült interjút, amelyben bejelentette lemondást az LMP-társelnöki posztjáról és parlamenti mandátumáról is. A PestiSrácok.hu összeszedte, minderről kinek mi a véleménye.
GFG alias G. Fodor Gábor politológus a 888.hu főszerkesztője és mint a Századvég Alapítvány stratégiai igazgatója egy mondattal elintézte Schiffer András távozását,
Valami van.
Török Gábor politikai elemző sem vitte túlzásba, a „Lehet más a politikus” mondattal letudta a dolgot.
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Csoport vezérigazgatója szerint Schiffer a csúcson hagyta abba az aktív politizálást. A Nézőpont Intézet legfrissebb adatait alapul véve, a szakember úgy látja az LMP 2014 óta – amely szerencsésen és tökéletesen alakult számára – nem tudott tovább erősödni mint ellenzék, helyette a stagnálás jellemezte. Azt ugyan nem látja logikus lépésnek, miért akar Schiffer teljesen kivonulni, de azt igen, hogy mindez milyen következményekkel jár – írja.
Mráz az eddigieknél is unalmasabb napirend előtti vitákat lát a jövőben. Szerinte Vona Gábor és Schiffer András voltak azok, akik tudtak kellemetlen perceket szerezni Orbán Viktornak. De így hogy mindketten kivonultak, nem lesz olyan aki maradandó emléket tudna majd okozni, utalt az MSZP-s politikusok hozzászólásaira. Az elemző költői kérdésként teszi fel, vajon valóban van-e Schiffer-párt Schiffer nélkül. A politikus volt pártja arca és mozgatórugója, nélküle a következő 2018-as választásokon akár a bejutáshoz szükséges 5 százalékot sem éri majd el az LMP. Ebből következően a pártnak – szembe fordulva saját politikai irányelvével – előfordulhat, hogy koalícióra kell lépnie. De egy ilyen lépés is a vesztüket jelentené, írja harmadik pontjában Mráz Ágoston Sámuel.
Az LMP-nek szavazói-és mandátumvesztéssel is számolnia kell, ha az új pártvezetés nem tud mozgósítani. Bár a zöld párt támogatói bázisa valószínűsíthetően nem adná a voksát másnak, a rendszer akkor is hasznosítja azokat.
Végezetül és egyfajta konklúzióként Mráz szerint a Fidesz a nyertese Schiffer távozásának.
Az LMP (átmeneti?) meggyengülése a kommunikációs síkon, a Jobbik belső feszültségei, a baloldal antagonisztikus ellentétei mind-mind a Fidesz politikai dominanciáját biztosítják.
Szerinte Schiffer András a jövőben is mindent megtesz majd, hogy az ellenzék ne fogjon össze, amely szintén a Fidesz malmára hajtja a vizet.
Stumpf András szerint az LMP sorsa megpecsételődött. Ahogy “Jockey nélkül nincsen Dallas, úgy Schiffer András nélkül sincsen LMP.” Szerinte Schiffer tényleg nem taktikázik. Nem fog indulni a 2018-as választásokon. Azért ilyen biztos benne, mert az elmúlt évben több rendezvényen összefutott az ellenzéki politikussal. Ilyenkor mindig a párt támogatottságának csökkenéséről faggatta, és hogy mi lesz, ha ez így megy tovább. Schiffer minden alkalommal azt válaszolta, át fogja gondolni és dönt, számba véve a lemondás lehetőségét is. Legutóbb decemberben lengette be a távozás lehetőségét. Akkor azt is mondta, hogy tavasszal tér vissza erre a kérdésre. És így is lett, Schiffer András tartotta a szavát. Stumpf szerint Schifferről nem csak csupa jót lehet elmondani, mert például hisztérikus tud lenni és mániákus is, de most kiderült nem sunyi. Akkor lett volna az, ha a 2018-as választásig ellébecolt volna, kibekkel, félgőzzel eldöcög a fizuért cserébe.
Nyilván megkapja majd most, hogy elárulta az LMP-t. Ami persze hatalmas baromság lesz. Ha létezik ez a párt Schiffer nélkül is, akkor ez nem árulás, hanem személyes döntés, amelyhez minden embernek joga van, tekintve, hogy életből egyet kaptunk. Ha nem létezik a párt Schiffer nélkül, akkor meg ugye nem nagyon volt mit elárulni – írja.
“Könnyű a dohányzásról leszokni, sokakat ismerünk, akiknek ez ötnél többször is sikerült.” Ilyen a politika is, amely nélkül nem tud majd élni Schiffer András. Somogyi Zoltán a Political Capital egykori vezetője a Facebookon közzétett posztjában a következőket írja,
Schiffer András karakteres politikus, akinek a munkabírása felemelt egy pártot, majd a személyisége elüldözött sokakat onnan. Az LMP eddig róla szólt, és ezt meg is érdemelte, mert ritka, hogy valaki ennyire fanatikusan akarja és szeresse, amit csinál. Mint ahogy azt is megérdemelte, hogy évekre kiemelkedő parlamenti politikus lehessen – az összes, néha tragikus tévedésével együtt.
Tamás Gáspár Miklós a HVG.hu-n vélekedett. Szerinte Schiffer András volt az egyetlen jelentős populista magyar politikus a rendszerváltás óta, mert elszánt ellenfele volt és maradt a mindenkori politikai és kulturális eliteknek Magyarországon.
Őt tartja az Orbán-éra Országgyűlése legszínvonalasabb képviselőjének, azon kevesek egyikének, aki komolyan vette a parlamentarizmust, és értelmesen művelte azt, amit a képviseleti kormányzat hanyatlásának korában az Országházban még művelni lehetett. Bár Schiffertől sem állt távol a ravaszkodás, de TGM szerint sokkal becsületesebb és elkötelezettebb volt a többieknél. TGM szerint Schiffernek lett igaza abban, hogy az MSZP-utódszervezetekkel lehetetlen stratégiailag (vagy akárhogy) együttműködni, de az LMP függetlensége, a két lehetetlen pólus közötti lavírozásnak tetszett olykor – ezért nem bízott senki Schifferben –, olykor talán az is volt, ám eközben elsikkadt a szubsztancia. Noha életében csak egyszer szavazott az LMP-re – jobb híján – nem tagadhatja meg ettől a népszerűtlen, bár köztiszteletben álló, tisztességes és meggyőződéses államférfitól vonakodó nagyrabecsülését.
Sajnálatos, bár érthető és méltányolható távozása sok gondolatot ihlető bosszankodástól és berzenkedéstől kímél meg, ugyanakkor világosan illusztrálja a honi politika megállíthatatlan hanyatlását, és nyilván hozzá fog járulni a vállvonogató szkepszis fölöttébb kártékony erősödéséhez. Ha már Schiffer is föladja, akkor nincs mit tenni – gondolják majd sokan, olyanok is, akik soha nem voltak az LMP hívei.
Ez szomorú. De szomorú az egész. Mindenesetre kösz, András, te legalább megpróbáltad. – írja végezetül Tamás Gáspár Miklós.
Forrás: Mandiner, HVG, Nézőpont Intézet, hivatalos Facebook-oldalak. Vezető kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS