Gyurcsány Ferenc beszédében „szélsőjobboldali konzervatívnak” nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt, aki szerinte önkényesen meghatározná a nők szerepét, míg magát olyan szociáldemokrataként jellemezte, aki kvótával segítené a női-férfi egyensúly létrehozását az állami vezetők körében.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint a politikai döntéshozók nem szólhatnak bele az emberek magánéletébe a női és férfi szerepek meghatározásával, kizárólag a nemek közti esélyegyenlőség érdekében léphetnek fel. A volt miniszterelnök erről pénteken, az Új Köztársaságért Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége európai parlamenti képviselőcsoportja Erőszak családon innen és túl című konferenciáján beszélt Budapesten.
Közszereplőként „nem mondhatom azt, hogy akkor vagy jó asszony, ha sok gyereket szülsz“ – fogalmazott a rendezvényt megnyitó beszédében az ellenzéki politikus, majd megjegyezte, magánemberként bármelyik férfi gondolkodhat úgy, hogy nagy családot szeretne, de abba a párjának is lesz beleszólása. Kiemelte, az államnak ezzel egy időben be kell avatkoznia a női esélyegyenlőség biztosítása érdekében, mivel a „maszkulin kultúrára épülő társadalom” visszaél erőfölényével.
A DK vezetője beszélt arról is, hogy azt szeretné, ha a munkaadóknak fontos lenne a család, és teljesen természetesnek vennék, ha anyuka vagy apuka a munka után az iskolába siet gyerekéért. Kitért továbbá arra is, szembe tud nézni azzal a modernkori jelenséggel, hogy a házasság „nem csak a hivatalosság előtt tett, örök életre szóló esküvel” jön létre, hanem a hivatalosság nélküli közös elköteleződéssel is.
Forrás: MTI
fotó: jogilexikon.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS