Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt első fokon tíz év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék szerdán azt az izraeli férfit, aki a vád szerint huszonöt kilogrammnyi, egymilliárd forint értékű kokainszállítmányt hozatott Panamából Magyarországra. Két társát hét és fél, illetve hat éves szabadságvesztésre ítélte az elsőfokú bíróság. A Nemzeti Nyomozó Iroda néhány éve az elmúlt tíz év egyik legnagyobb drogfogásának nevezte a rendőrségi akciót.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Tíz évre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt az izraeli férfit, aki az ügyészség vádja szerint évekkel ezelőtt huszonöt kilogrammnyi, egymilliárd forint értékű kokainszállítmányt hozatott Panamából Magyarországra – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit Parti Ágnes, az elsőrendű vádlott D. I. védője. Két bűntársát hét és fél éves fegyházbüntetéssel, illetve hat évi börtönnel sújtotta az elsőfokú bíróság. A törvényszék azért szabott ki ilyen súlyos büntetést, mivel álláspontja szerint a terheltek kereskedni akartak a nagy mennyiségű kábítószerrel, annak ellenére, hogy az elsőrendű vádlott azt állította, neki csupán annyi volt a feladata, hogy a szállítmányt Panamából Magyarországra juttassa, majd azt egy adott személynek átadja. Őt a férfi a nyomozás során meg is nevezte, ám a rendőrök ennek ellenére az illetőt még csak meg sem hallgatták. A vádlott védekezésében előadta azt is, hogy a 25 kg-ról nem, csupán egy “próbaszállítmánynak” megfelelő mennyiségről volt tudomása, társai pedig azt hitték, gyémánt van a csomagokban. Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyészség súlyosításért, a védelem pedig felmentésért, valamint enyhítésért fellebbezett.
Nem derült ki, kitől szerezték a kokaint
A történetről elsőként a Zsaru magazin számolt be, amelynek szálai évekkel ezelőttig nyúlnak vissza. A rendőrök 2013 szeptemberében tudták meg, hogy két külföldi és egy magyar állampolgár különböző gépjármű-alkatrészeket kíván beszerezni Panamából. Ehhez az elkövetők egy nemzetközi szállítmányozással foglalkozó magyar céget kerestek meg, amelynek Hamburgból Magyarországra kellett hoznia az árut. A rakományban azonban kábítószer volt. A rendőrség titkos adatgyűjtés során kiderítette, hogy a három személy egy hajléktalan adatait is felhasználta az akcióhoz, ám azt végül nem sikerült felderíteni, hogy az elsőrendű vádlott kitől szerezte be a nagy mennyiségű kábítószert, melyet egyébként Tony Burgos néven adtak fel Panamában. A gépjármű-alkatrészeket tartalmazó csomagok 2013. november 6-án indultak Miami érintésével Hamburgba. A magyar rendőrség ezután jogsegély keretében kérte a hamburgi vámhivatalt, hogy bizonyosodjanak meg arról, mi van a szállítmányban. Először röntgennel vizsgálták át a két dobozt, és kiderült, hogy dupla szigetelésű fekete zacskókat láttak a duplafenekű ládákban. Amikor felnyitották a ládákat, a német hatóságok összesen 25 kilogramm kábítószert, a későbbi szakértői vélemények szerint rendkívül jó minőségű kokaint találtak, amelynek értéke meghaladja az egymilliárd forintot.
A TEK fogta el az elkövetőket
A magyar rendőrök azonban azt kérték a németektől, engedjék tovább a már nyomkövetővel ellátott szállítmányt, hogy Magyarországon elfoghassák az elkövetőket is. A csomagok 2014. január 9-én érkeztek a szállítmányozó cég vecsési telepére, innen hozták el a vádlottak és a XIV. kerületbe szállították. A rajtaütést január 13-án egy zuglói lakóparkban hajtotta végre a rendőrség, a kokainnal együtt pedig lecsaptak a drogkereskedőkre is. Mivel a rendőrségnek akkoriban olyan információi voltak, hogy az elkövetők egyike fegyverrel rendelkezik, a Terrorelhárítási Központ fogta el a gyanúsítottakat.
Címlapfotó: 24.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS