
Hűtlen kezelés miatt bűnösnek mondta ki és csaknem félmillió forintos pénzbüntetésre ítélte első fokon az Ország Gyűlése Mozgalom nevű egyszemélyes szervezet vezetőjét, Szabó Gábor Tuareget egykori, józsefvárosi tevékenységéért a Pesti Központi Kerületi Bíróság – értesült a PestiSrácok.hu. Noha a nyomozást hetvenmilliós kárérték miatt rendelte el a Nemzeti Nyomozó Iroda, ennek csak a töredékét találták bizonyíthatónak, így az ügyészség csupán valamivel több mint másfél millió forintos visszaélés miatt tudott vádat emelni Szabó és bűntársai ellen.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt bűnösnek mondta ki és első fokon 450 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte Szabó Gábor “Tuareget” múlt hét pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság – értesült a PestiSrácok.hu a Fővárosi Törvényszék szóvivőjétől. Póta Péter arról is tájékoztatta portálunkat, hogy Szabó két bűntársát, a másod- és harmadrendű vádlottakat ugyancsak bűnösnek mondták ki, ezért őket a bíróság egy évi próbaidőre bocsátotta. A negyed- és ötödrendű terhelteket ugyanakkor az ellenük emelt vád alól felmentették. Szabó Gábor “Tuareg” múltjával a PestiSrácok.hu is többször foglalkozott. Megírtuk, Tuareg kacskaringós utat járt be a közéletben: 1998-ban az SZDSZ jelöltjeként lett önkormányzati képviselő és frakcióvezető a főváros VIII. kerületében, majd a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat igazgatójává nevezte ki a városrész akkori SZDSZ-es polgármestere, az azóta elhunyt Csécsei Béla. Ám kapcsolatuk hamar megromlott, miután az önkormányzati cégnél állítólag lába kélt több tízmillió forintnak. Aztán egy rövid ideig a jelenlegi polgármesternek is dolgozott, de miután Szabó tevékenységét lépte-nyomon botrányok kísérték, Kocsis Máté is megvált tőle. Szabó nem maradt hálátlan, és internetes blogjain évek óta gyalázza a polgármestert. Aztán feltűnt még a saját maga alapította Ország Gyűlése Mozgalom élén és kitelepedett a Kossuth térre kormányt buktatni, de ez nem jött össze neki, vélhetőleg nem azért, mert a tér felújítása miatt el kellett hagynia azt.
Kárt okozhattak a józsefvárosi cégnek
Szabót, aki 2011 novembere és 2012 júliusa között volt a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat igazgatója, utódai jelentették fel 2012 augusztusában, majd novemberében. A Nemzeti Nyomozó Iroda pedig hetvenmillió forintos kárérték miatt elrendelte a nyomozást. A Népszabadság akkori információi szerint a feljelentések több szerződést is kifogásoltak. Egy Szerdahelyi utcai önkormányzati bérlakás felújítását, amelyet szerződése szerint a bérlőnek kellett volna rendbe hoznia, azonban Szabó döntése alapján az építőanyagokat, a konyhai berendezést a JVSZ költségére szerezték be, a munkálatokat a szolgálat szakembereivel végeztették el. A JVSZ-t több mint 620 ezer forint vagyoni hátrány érte – írta a lap. Szabó emellett 300 ezer forintért 2012 januárjában megrendelte H.-né K. Krisztinától, a JVSZ igazgatósági ügyviteli rendszerének felépítését és azt, hogy dolgozza ki a cég gazdasági működésének szabályait. A nyomozás adatai szerint H.-né K. Krisztina a Tomori Pál Főiskola és a Józsefvárosi Közterület-felügyelet már meglévő szabályzataiból ollózta össze a JVSZ által megrendelt, de sosem használt anyagokat. Több mint 400 ezer forintjába került a JVSZ-nek egy fiktív sebességváltó-csere, amelyet – a kiállított és kifizetett számla szerint – egy Szabó által a JVSZ-nek vásárolt Jeep Grand Cherokeen kellett volna elvégezni. A Népszabadság szerint ugyancsak Szabó Gábor utasítására végeztek a JVSZ dolgozói kisebb felújítási munkálatokat egy X. kerületi lakásban a helyi önkormányzat kérése és felhatalmazása nélkül, illetve a JVSZ számlájára vásároltak oda bojlert és gázkazánt. Ám hiába merült fel annak a gyanúja, hogy a kárérték közel hetvenmillió forint is lehet, az ügyészség végül 2014 október 8-án összesen egymillió hatszázezer forintos visszaélés kapcsán, nagyobb vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat Szabóék ellen.

A Portik személyes testőreként ismert Sarkadi József (jobbra, kopasz) a Szabó vezette józsefvárosi Jófiúknál. Fotó: Magyar Nemzet
Összefonódás az olajmaffia egyik vezéralakjával?
Tuereget 2013 tavaszán az tette országosan ismertté, hogy előbb havi 280, majd 350 ezer forintért alkalmazta Sarkadi Józsefet, akit az éjszakában a Prisztás József 1996-os meggyilkolásával összefüggésben jogerősen tizenöt évre, az Aranykéz utcai robbantás miatt pedig első fokon tizenhárom évre ítélt Portik Tamás testőreként ismertek. Sarkadi részt vett a megalakulása után még Józsefváros vezetésének a támogatását is bíró Józsefvárosi Jófiúk nevű csoport rendfenntartó-rendteremtőmunkájában. Talán az ő és hasonszőrű társai miatt a kerületi rendőrség sosem nézte jó szemmel a fekete egyenruhás személyeket. Miután számos törvénysértést is felfedezni véltek a tevékenységükben, „bepanaszolták őket” az önkormányzatnál. Szabó Gábor korábban abban reménykedett, hogy a baloldal közös jelöltjeként országgyűlési képviselőjelölt, 2014 októberében pedig a fideszes Kocsis Máté polgármester kihívója lesz a Józsefvárosban. Miután a PestiSrácok.hu Szabó alvilági kapcsolatáról írt, az Együtt-PM, az MSZP és a DK sorra eltávolodott tőle, így az országos és helyi politikában szőtt tervei szertefoszlottak.
Címlapfotó: origo.hu
Béla
2016-07-07 at 13:33
“…a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat igazgatójává nevezte ki a városrész akkori SZDSZ-es polgármestere, az azóta elhunyt Csécsei Béla. Ám kapcsolatuk hamar megromlott, miután az önkormányzati cégnél állítólag lába kélt több tízmillió forintnak. Aztán egy rövid ideig a jelenlegi polgármesternek is dolgozott, de miután Szabó tevékenységét lépte-nyomon botrányok kísérték, Kocsis Máté is megvált tőle.”….”Szabót, aki 2011 novembere és 2012 júliusa között volt a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat igazgatója…”
Jól értem, Kocsis Máté azután nevezte ki Szabót a JVSZ vezetőjévé, hogy az elődje már lopás v. sikkasztás vádjával kirúgta?! Érdekes! Amint az is, hogy – amennyiben igaz az első állítás – miért nem indult eljárás a korábbi “több tíz millió forint” eltűnése ügyében. Sok a furcsaság Józsefvárosban!
A PS meg figyelhetne jobban, hogy amikor valakit le akarnak járatni, akkor Fideszeseket ne keverjenek bele a történetbe, mert még véletlenül ők is lejáratódnak 😉
......
2017-07-08 at 08:55
70 millióval megvádolták és utána kiderül, hogy egyetlen fillért sem költött a saját maga vagy párja ingatlanára?!?
Összetaknyoltak másfél millió forintnyi vádat…
2%, és is bizonyítható, hogy ez nem az ő zsebébe ment!!! 😀
Szép kis Magyar abszurd!