szabó gábor
Újra itt van Szabó Gábor, hogy "rendet tegyen a Jobbikban" – Igen, a párt még létezik
A Jobbik továbbra is úgy küzd a fennmaradásért, mint malac a jégen, és most már minden farzsebben elrejtett háttéremberüket csatasorba állítanák, hogy legalább egy pár szavazót visszaszerezzenek azok közül, akiknek nem jött be a parizerkampány. A mostani választás Szabó Gáborra esett, aki a hírek szerint Gyöngyösi kihívója is lehet a következő tisztújításon. Azonban szerintem itt még nem kéne, hogy feladják, várjuk, hogy visszahozzák Kovács Bélát, hogy 2030-ban végre bezáruljon a kör, és újra Jakab Péterrel kampányoljanak. Az Új Világ Néppárttal bővül a moslékkoalíció, ezzel hétre emelkedett a koncon marakodó pártok száma
Nagy meccs várható az ultrademokratikus baloldali pártok között az előválasztáson. Az egész ceremónia ugyan egy előre lejátszott versengésnek tűnik – legalábbis ami a miniszterelnök-jelölt személyét illeti –, a látszatra azért adnak. Eddig úgy volt, hogy a DK, MSZP, LMP, Momentum, Párbeszéd és a Jobbik feszül egymásnak az őszi előválasztáson, most azonban az Új Világ Néppárt is bejelentkezett a díszes társaságba, amelynek elnöke egy sértődött fideszes; egyik elnökségi tagja dettó, de az LMP-ből csurrantak a pártba. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.