Pesti Srácok

„Vona Gábor állított le a Hadházy korrupciógyanús ügyéről”

Szabó Balázs felidézte, a régiós vezetője egy nejlonzacskóban átadott neki 350 ezer forintot, hogy a postán fizesse be a párt kasszájába. Az önkormányzati képviselő szerint Szabó Gábor pártigazgató személyesen koordinálta a pénzek befizetését. Velkovics Vilmos kérdésére válaszolva megerősítette a volt jobbikos Novák Előd azon állítását, hogy a Jobbik Fő utcai irodájában történhetett a gyanús pénzek elosztása.

Hozzátette: mind a regionális igazgatók, mind a vezetők, akik részt vettek ebben a történetben, meg lettek vezetve. Szabó Balázs mindenkit kért, aki érintett az ügyben, hogy álljon ki, és mondja el az igazságot. A párt volt szekszárdi tagja szerint a Fő utcai folyosókon pletykák tárgya volt, honnan vannak ezek a pénzek, de a volt Jobbik-vezetés és a mostani sem válaszolt erre.

– emelte ki Szabó Balázs.

A politikus felidézte, az útja azért vált el a Jobbiktól, mert felderített egy korrupciós ügyet, amiben Hadházy Ákos édesapja, Hadházy Árpád volt érintett.

PestiSracok facebook image
– emlékezett vissza Szabó Balázs a mintegy két éve történtekre, vagyis szavai alapján már akkor körvonalazódott, hogy a Jobbik-vezetés közeledett az LMP-hez.

Szabó Gábor közlése szerint Hadházy Ákos folyamatosan járt Vona Gáborhoz és egészen elképesztőnek nevezte, hogy az akkori Jobbik-elnök nem a párttársait, hanem inkább Hadházyt kérdezte meg bizonyos dolgokról.

Kiemelte, a Jobbik mostani vezetése, a kampányt közvetlenül megelőző vezetés, illetve a kampány alatti vezetés elárulta a nemzeti radikálisan gondolkodó embereket. Szabó Balázs igazságtételnek nevezte azt, hogy felvette a harcot a mostani pártvezetés ellen.

Forrás: Echo TV
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.