Pesti Srácok

Itt a vége: Gyöngyösi Márton nem indul újra a Jobbik elnöki tisztségéért

Itt a vége: Gyöngyösi Márton nem indul újra a Jobbik elnöki tisztségéért

Az európai parlamenti választásokon egyszázalékos eredményt elérő, így Brüsszelben mandátumot nem szerző párt szombaton tartja teljes tisztújítóját. Régi jobbikos kerülhet most a párt élére, a jelenlegi elnök leszögezte, hogy nem indul a pozícióért, számolt be az Index.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik – Konzervatívok elnöke sajtóközleményben tisztázta a félreértéseket. Mint fogalmazott, „nem indulok a Jobbik elnöki tisztségéért, a jelöléshez szükséges szándéknyilatkozatot sem nyújtottam be”. A leköszönő elnök egyúttal sok sikert kívánt az elnöki tisztségére pályázóknak. Közvetlenül a választások után láttak napvilágot olyan hírek, miszerint ismét versenybe szállhat az elnöki pozícióért. Az atv.hu-n június 12-én írtak arról, hogy visszatér a Jobbik – Konzervatívokhoz Szabó Gábor, akinek sokan az egykori szélsőjobboldali párt sikereit tulajdonítják.

A csatorna szerint a politikus korábban úgy fogalmazott, hogy „ebben a hálóban én vagyok a pók”, és soha nem volt a Jobbik „kirakatembere”, de pártigazgatóként ő mozgatta a szálakat. Szabó Gábor akkor sodródott el a párttól, amikor Gyöngyösi Márton pártelnök kérésére tavaly augusztusban lemondott a párt választmányi elnöki tisztségéről. Gyöngyösi Márton korábbi sajtóközleményében úgy fogalmazott:

Az ATV szerint Szabó Gábor visszatérése a jelenlegi pártelnök meggyengülését vetítheti előre. A pártra rálátó forrásuk szerint „a Jobbikban mindenki Gyöngyösi Márton leváltása mellett van”. Mint ismert, a június 9-ei választásokon a Jobbik – Konzervatívok egyszázalékos eredményt ért el, így nem szerzett mandátumot az Európai Parlamentben. Ezt követően a párt bejelentette, hogy teljes tisztújítást ír ki.

Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese június 12-én az ATV Start című műsorában egyenesen úgy fogalmazott, hogy tragikus eredményt értek el az EP-választáson, de a megyei és helyi önkormányzatokat illetően is leszerepeltek.

Forrás: Index; Fotó: PS/Hatlaczki Balázs
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.