hűtlen kezelés
Megverte a Fideszt, majd előterjesztett egy különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanúját keltő bérbeadást Hajdúböszörmény polgármestere
Büntetőeljárást folytat a rendőrség a hajdúböszörményi Fürdőkerti Étterem bérbeadásával összefüggésben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett miatt nyomoznak, ismeretlen tettes ellen. Több tízmillió kára származott és érvényes szerződés lévén származik az önkormányzatnak a Göröghné Bocskai Éva polgármester által előterjesztett bérbeadásból. Göröghné a minap ölelkezve fotózkodott Magyar Péterrel, ami érthetőnek is mondható: tavaly megverte a helyi Fideszt, amely így ellenzékbe szorult az önkormányzatban. Ez azonban nem vezethetne egyenesen a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléshez.Matolcsy-ügy: Az MNB alapítványok új vezetése büntetőfeljelentést tett hűtlen kezelés miatt
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványaihoz köthető új vezetés a Fővárosi Főügyészségen tett büntetőfeljelentést csalás, hűtlen kezelés, hamis magánokirat felhasználása és más bűncselekmények gyanújával – tudta meg az Index. A Pallas Athéné Alapítvány 400 millió forintos vagyonjuttatásban részesült, hogy a korábbi pénzügyi lépéseket teljes körűen feltárják. Varga Mihály jegybankelnök az „átláthatóságot és felelős gazdálkodást” hirdetve kezdeményezte a jogellenes ügyletek felderítését.Minden fronton fúrta a DK, hogy uniós pénzeket kapjunk, most pedig Orbán Viktort jelentik fel, mert elérték a céljukat
A DK és a teljes baloldal évek óta azon dolgozik Brüsszelben, hogy amilyen uniós forrástól lehet, attól elessünk, ha pedig ez nem elég akkor a jogállamisági herce-hurca mellé állnak, hogy legalább valami bűntetés érje Magyarországot. Már korábban is felreppentek sajtóhírek azügyben, hogy az Európai Bizottság 400 milliárd forintos támogatásunkat végleg elvonja, ezt most Dobrev Klára tényként közölte és hozzátette: Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt feljelentettük Orbán Viktort!A lengyel külügy bekéreti Magyarország nagykövetét a Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjog miatt
Bekéretik Magyarország varsói nagykövetét a Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt - közölte pénteken a lengyel külügyminisztérium.Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?Lebukott az ellenőrzésen, mégis 1,2 milliárdos új megbízást kapott a DK és Karácsony kedvenc kivitelező cége
2022 novemberében merült fel először, hogy probléma lehet a fővárosi közműszolgáltatónál zsinórban közbeszerzésnyertes Szin-Ker Kft-vel, valamint az általa elvégzett munkával. Belső vizsgálatok indultak, amelyek ki is mutatták, hogy több szerződés esetében a leigazolt és kifizetett munkák eredménye jelentős részben nem található meg, vagy annak teljesülése bizonytalan. A PestiSrácok.hu birtokába került, több mint 2000 oldalas dokumentumköteg jól példázza, hogy valakik, valamiért erősen tolták a Szin-Ker Kft. szekerét. A BKM-től és baloldali vezetésű önkormányzatoktól 2019 óta közel 4 milliárd forint értékben nyert közbeszerzéseket a kft. Tényfeltáró cikksorozatunk aktuális részében azt is bemutatjuk, hogy a Szin-Ker egyik kiemelt partnere, segítője például a László Imre vezette Újbuda, ahol még a helyi kulturális központban egy bisztró üzemeltetésére is lehetőséget kaptak a kivételezett vállalkozók, potom havi 140 ezer forintért. Cserébe itt rendezik meg minden hónapban Gréczy Zsolt beszélgetős kulturális estjeit.Baloldali politikusok tálaltak ki Az Aktának a pécsi vörös polip működéséről (oknyomozó videóriport)
2019-ben a régi szoci bekötésű erőműigazgató, Péterffy Attila a csapatával azzal az ígérettel vette át Pécs vezetését a ciklus elején, hogy pártok felett álló, szakértő munkával majd ők teszik rendbe a baranyai megyeszékhelyet. Ehhez képest nem történt más az elmúlt években, mint az '50-es évek káderpolitikájának és pénzosztó módszereinek újraélesztése. Puch László, egykori MSZP-pénztárnok birodalma rátette a kezét a városra. A szoci haverok, családtagok és cégérdekeltségek mindenhol ott vannak: a hivatalban, az önkormányzati cégekben és más zsíros pozíciókban, a közbeszerzésekben és más városi szerződésekben, sőt, még az önkormányzati lakásosztásban is. Az Akta riportjában a Pécs városát irányító baloldali frakcióból kilépett politikusok szólalnak meg – volt DK-s alpolgármester, jobbikos képviselő és a momentumos csapat 2019-es kampányfőnöke –, akik ma már a pénzszivattyú után nyomoznak.Az Akta – Büntetőeljárások hada a pécsi mutyiházán
AZ AKTA! Nincs öt éve, hogy Péterffy Attila, Pécs régi szocialista vezetőinek hithű cimborája, volt hőerőmű-igazgató a baranyai vármegyeszékhely polgármesteri székébe ült és munkához látott. Munkája "méltó" folytatása a balos elődőkének (Toller-, majd Tasnádi-féle), amely még 2009-ben 30 milliárd forintos adóssággal, romokban hagyta hátra a várost. A 2019-ben plusz 4 és fél milliárd forinttal átvett kasszát nemcsak, hogy kiürítették, öt év alatt újra 16 milliárd forint adósságállományt is halmoztak fel, úgy, hogy közben egyetlen érdemi beruházást, fejlesztést sem hajtottak végre. És nemcsak az úgynevezett szakértői városvezetés bukott meg, amelyet anno az első napon, Péterffy ciklusa kezdetén bejelentett, hanem sorra derülnek ki a pénzszivattyú-machinációk és a haverokat pénzelő mutyik. Jelenleg fél tucat büntetőeljárás van folyamatban, amely a városvezetést, Péterffy Attilát és legszűkebb körét érinti.Trippon és Déri nagy projektje: bemutatkozik a torzó az erdő szélén (Videó)
Káposztásmegyeren, a 14-es villamos Bőrfestő utcai megállójánál a villamossínek és a vasút közötti fás, bozótos területen egy félbehagyott épülettorzó rontja tovább az amúgy sem túl fölemelő városképet. Az elkerített, befedetlen, üres betonhalmaz hű képet ad arról, mi történt és mi nem Újpesten a 2019-es választások óta. Mi ez? Miért és hogy került ide? Miféle városfejlesztési koncepció torzszüleménye ez a csúfság ott, ahova a városvezetés korábban parkerdőt ígért? Nos, nem más ez, mint az öt éve regnáló újpesti, baloldali városvezetés emlékműve. A Déri–Trippon-páros hazugságokkal gáncsolt el egy félmilliárdos fejlesztést, majd okozott még ennél is nagyobb kárt Újpestnek és a Magyar Íjász Szövetségnek. Az elvakult politikai döntések, káosz, kusza ügyletek, jogszabálysértések nyomán indult vizsgálatok és nyomozás arra enged következtetni, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb ingatlanbotrányáról beszélhetünk.Ajánljuk még